Bad Idea, Right? | Charles Leclerc | ✔️

55. Igazi főnyeremény

Az egyik futamhétvégét követte a másik futamhétvége, én pedig hirtelen Miamiban találtam magam. Az első olyan vasárnap volt, mikor nem utolsó pillanatba estem be a pályára, hanem jóval már pár órával előbb ott voltam. Igazából fogalmam se volt, hogy valójában mit akartam. Talán csak minél több okot kerestem arra, hogy a lehető legtávolabb legyek Maxtől. A srác ugyanis amióta megtudta, hogy milyen „komoly" a dolog Theoval, azóta teljesen rávan kattanva a témára. Állandóan arról érdeklődik, hogy mikor találkozok vele újra. Sőt már azt a témát is feldobta, hogy szívesen találkozna vele személyesen, hogy közelebbről megismerhesse. Kész káosz volt az egész. Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy miért érdeklődik ennyire. Miért akarja ennyire erőltetni ezt a kapcsolatot, mikor örök életében hallani sem akart semmilyen pasis sztorimat. Sőt tovább megyek, még a gokartos időkben ő volt az aki minden srácot elkergetett mellőlem. Vagy ne is menjünk olyan messzire vissza az időben, elég ha megállunk Charlesnál. Max volt az aki állítólag megzsarolta a monacóit, hogy feljelenti ha még egyszer meglátja a közelembe. Akkor Theo karjaiba miért akar ennyire belelökni? Hiszen nem is ismeri a srácot, nem kellene neki szurkolnia. Nem értem. Néha az egész Max jelenséget nem értem, de őszintén nem is akarom megérteni.

Az ominózus Liames jelenet óta igazából senkivel nem nagyon akartam találkozni. Legfőképp nem Pierrel és Charlesal. Jó, Charlest minden futamon láttam és ő is látott engem, noha neki fogalma sem volt róla, hogy engem lát. A lehető legkevesebb időt próbáltam a garázsban tölteni, hogy megakadályozzam azt, hogy beszélni tudjon velem. A jó hír az volt, hogy ő nem nagyon akart beszélni az Arctalan Pilótával. Lényegében egészen addig semmibe vett amíg bele nem ültünk az autóinkba és el nem kezdődött a futam. Amint pályára értünk, a fények pedig kihunytak és kezdetét vette a verseny, hirtelen már nem is voltam annyira láthatatlan a számára. Kezdetét vette a két személyes versenyünk, amit a kommentátorok már csak Ferrari cicaharcnak neveztek. Úgy kergettük egymást a pályán mintha macska – egér játékot űznénk. Mindkettőnknek ugyan az volt a célja – megsemmisíteni a másikat. Ő és én is önzők voltunk és nyerni akartunk, de nem lehettünk mindketten elsők, ezt pedig egyikünk sem akarta elfogadni. Megfogadtam Max tanácsát, és úgy ahogy Charles úgy én is elkezdtem szabályok nélkül játszani, és vérre mentem. A kérdés csak az volt, hogy melyikünk fogja előbb feladni? Ő, és szépen félreáll átadva nekem az utat, vagy pedig én, leleplezve önmagam? Ugyanis egyre többször gondolkoztam azon, hogy talán bekellene fejeznem ezt az egészet.

Túl sok volt minden. A titkolózás, a versenyzés, Theo, és a magány.

Amikor kiterveltem azt az egészet, hogy bosszút állok Charleson, akkor Max mellettem volt és megígérte, hogy segít mindenben. De eddig az összes futam alatt ahelyett, hogy ő is azon lett volna, hogy kiejtse Charlest, inkább olyan érzésem volt mintha összefogott volna ellenem. Max hiába volt már kétszeres világbajnok, nem akarta elengedni a harmadik világbajnoki címét, így ő is ellenem volt.

Talán könnyebb lett volna minden, ha a háttérben nem lett volna még ott Theo is. Az ominózus eset óta találkoztam vele egyszer. Dühös volt a szokásosnál jobban amikor meglátott. Liam állítólag kórházba került, a Főnök pedig azon van, hogy megtudja ki intézte el és mi is történt vele pontosan. Senki nem tudja. Charlesnak az az egy szerencséje, hogy Theo addigra elment az étteremből amikor Charles bejött utánam a mosdóba. Ha véletlenül valaha kiderül, hogy egy forma egyes pilóta ütötte ki az olasz maffia főfőnök egyik legjobb emberét, akkor Charles másodpercek alatt halott lesz. És én sem leszek elég ahhoz, hogy megvédjem. Még egy titok az életembe, hogy soha ne mondjam ki a nevét. Már csak az a kérdés, hogy Theo fülébe meddig nem jut el az, hogy én is ott voltam a mosdóban az incidenskor?

A sok titokba fogok beleőrülni. Túl sok, túl sok, én pedig egyedül vagyok.

Megcsóváltam a fejem és egy kicsit lejjebb húztam az orromról a napszemüvegemet csakhogy tudjam megtörölni a szemeimet. Az égető Nap majdnem kiégette a szemeimet, ezért gyorsan visszanyomtam szemeimre a napszemüveget, miközben lábaimat kinyújtottam és tovább figyeltem az épp előttem zajló forma kettes futamot. A szám rögtön keserű lett ahogy az autókat néztem, miközben naiv módon Arthur versenyszámát kerestem. Itt lett volna a helye, nem pedig Monacoban. Versenyeznie kellett volna. Nem így terveztem ezt az egészet, hogy én megérkezem, Ő meg lelép. Hiszen milyen jó lett volna ha minden hétvégén együtt lehettünk volna.