Dream or Real?

01/09.part

Gyorsan bezártam magam mögött a fürdőszoba ajtaját, majd sírva borultam le a hideg csempére. Rettenetesen érzem magam ez miatt, ami most történt. Nagyon sajnálom, hogy megbántottam Mary-t. Pedig ő ezt nem érdemelte meg, se pedig Tom. Még Liam se. Őt is megkedveltem, annak ellenére, ahogy viselkedett velem.

Ezek után már biztosra veszem, hogy nem akarnak látni soha többé. Nem hogy a családjukba fogadni. Gobdolom, hogy ők is már a holnapi napon gondolkodnak, hogy vissza vigyenek oda, ahová vagyok. Az árvaházba.

Ez után ismét sírni tudtam, s így a fejemet felemeltem, majd egyenesen a zuhany kabinba mentem. Beálltam, majd megnyitottam a vizet, s én leültem. Térdemre támasztottam a fejem, s sírtam. Nem érdekelt, hogy vizes leszek. A víz nem bánt. A víz az ember barátja. Legalábbis nekem igen.

Miután hagytam magam teljesen átázva, ezért elzártam a vizet, mivel már kezdtem fázni. Kiléptem a zuhany kabinból, majd levettem a ruháimat. Valami meleg ruhát akartam felvenni, de eszembe jutott, hogy a ruháim, az kint van Liam szobájában. Ilyen nincs, hogy erre nem gondoltam. Legkisebb gobdom is az volt.

Vettem egy nagy mély levegőt, majd kizártam az ajtót, lassan nyitottam le a kilincset, majd óvatosan nyitottam ki, de csak egy kis részre, hogy ki tudjak leskelődni. Szerencsémre nem volt bent a szobában Liam, sem pedig senki más.

Gondolom Liam megvitassa azt, ami történt a szüleivel. Nem tudom, hogy mit tudna mindani a szüleinek. Nem tettem semmi rosszat neki. Csak próbáltam kedves lenni vele azzal, hogy nem kell velem lennie fagyizni. Az sem sikerült, mert a barátai kinevettek. Fájt. De megpróbáltam nem törődni vele. Ami kicsit sikerült, meg nem is.

~Lehet, hogy nagyon rossz ötlet volt tőlem, hogy legyek fogszabályzós meg szemüveges lány. Furcsa, hogy nem az igazi nevemen szólítanak. Pedig elég hosszú idő telt el azóta, s még mindig nem tudtam megszokni, hogy Sarah-nak szólítanak. De a cél szentesíti az eszközt.~

Kivertem a fejemből a régi emlékeket. Nem akarok rá emlékezni. Jó lenne, ha eltűnnék. Úgy, hogy soha senki ne találjon rám. Felejteni szeretnék, de egyszerűen nem megy. Nem tudok nem rá gondolni. Próbáltam, de nem ment.

Előkerestem néhány ruhát, majd magamra néztem. Nagy sóhajtás hagyta el a számat, amint testemre néztem. Sírhatnékom támadt, de nem tudtam. Gyűlölet, harag s düh volt bennem. Bosszút akartam állni, de nem vagyok olyan, mint ő.

-Sarah... - Sarah... - ijedten fordultam meg, s azt hiszem, hogy egy nagy hibát követtem el.

-Ki? - Mary-vel találtam magam szemben. S ami nem tetszett az arckifejezésén, hogy ijedt volt.

-Te..Sarah. - hallottam a hangjában az ijedséget. - Mikor szerezted azokat? - mutatott a testemre.

Akkor kapcsoltam, hogy csak alsónemű van rajtam. Hogy lehettem ennyire felelőtlen? Kérdezgettem magamban egyfolytában. Reflex-szerűen kaptam magam elé valamit, ami a kezembe akadt. Éppen Liam ruhája volt, mert az övé közelebb volt hozzám.

-Sarah! Mi van veled? Mit nem mondasz el? Tudod, hogy bennem megbízatsz...bennünk megbízhatsz.

-Igen. Tudom. Sajnálom. Ezeket - mutattam magamra- elestem.

Bíztam benne, hogy Mary elhiszi azt, amit mondtam. Láttam az arcán, hogy nem. Valamit ki kell találnom, ami hihető, vagy csak egyszerűen témát váltok.

-Sarah. Én ezt nem hiszem el. Ilyen sérüléseket nem tudsz szerezni egy eséssel. Egyébként is az alhasadon több mint 20 centis vágás van. Jobbal kell előállnod. Kivele! Vagy, ha nem mondasz semmit sem, szólok Tom-nak.