Dream or Real?

01/31.part

„Nem érdemes sírni, ha gyötör a bánat,

csak kacagnak rajtad, ha sírni látnak.

Szegény fájó szíved úgysem lesz könnyebb,

hisz oly kevés ember érdemli a könnyet.

Kikacagtál engem, mikor sírni láttál,

fájó szívemmel kegyetlenül bántál.

Azt hiszed, hogy téged sose érhet bánat,

hogy veled az élet simigatva jár majd?

Te sem fogsz örökké virulni s kacagni.

Utadat sem fogják mindig virágokkal szórni.

Utolér majd téged is az élet,

s nem lesz majd ki meghallgasson téged!"

„Megkaplak téged is, és Sophia-t is megtartom."

Mondta Frank olyan egyszerűséggel, hogy azt hittem, hogy ott helyben lepuffantom, mint egy nyulat. Először is, amit mondott, azt hittem, hogy rosszul hallok. Milyen jogon tartana meg mindkettőnket? Semmi hasznunkat nem venné. És amúgy is, nem mennék bele. Ha egyszer felajánlottam magam Sophia-ért cserébe, akkor elégedjen meg velem. Csakis velem. Másodszor, azt hiszi Franki, hogy ebbe az egészbe beleegyezem? Mert ha így lenne, akkor nagyon rosszul hiszi, hogy én akármilyen körülmények között is belemegyek ebbe. Nincs a pénz, hogy megszegjem a magamnak tett ígéretemet. S különben is, nekem már meg van a tervem, és nem áll szándékomba újat kieszelni.

Ahogy elnézem, Frank nagyon is örül annak, hogy sikerült engem meglepnie. Az arcán egy ördögi gonosz vigyor terül szét.

„Nem!" jelentettem ki ezt az egy szót, mire kikerekedett szemekkel bámult engem.

„Hogy érted, hogy nem?" kérdezte kíváncsian.

„Pontosan tudod, hogy hogyan értettem. Ne légy butuska, apucika." mondtam gúnyosan, és egy kis pimasz mosolyt vetítettem felé.

„Ne légy szemtelen velem, mert megbánod!" jelentette ki idegesen, mire én elmosolyodtam.

„Ugyan apuka, ne légy ennyire morci. Te is tudod, hogy abból nem jönnél ki jól." mondtam sokat sejtetően, mire ő kíváncsian nézett rám.

„Miket beszélsz? Nem rémlik neked drága kislányom, hogy megegyeztünk valamiben?" tette fel a kérdését.

„Ki jössz a formádból, kedves apuka! Ha nem rémlene neked valami abból a megállapodásból, akkor tudatom veled, hogy én ajánlottam fel magamat, cserébe Sophia-

ért, és te mint egy nagyon lelkes apuka, éltél is a lehetőséggel, hogy a lányodat vissza kaphasd, hogy játszani tudj! Rémlik már? Kezd derengeni belőle valami?" kérdeztem felhúzott szemöldökkel, miközben végig mértem őt.

Az egész teste megfeszült, ahogyan kiejtettem a szavakat a számon. Ahogy elnéztem, nem nyerte el a tetszését a beszéd stílusom, és a lekezelő viselkedésem. De őszintén szólva, nem érdekel. Csak azt adom vissza neki, ami jár. Ami már nagyon réges régóta járna neki.

„De, igen. Pontosan emlékszem, hogy mi történt. Csak drágám az előbb én mentettelek meg, ha nem rémlene neked. És cserébe ez az új alkum." mondta teljesen higgadtan, vagyis próbált az lenni, mert nem akar nagy cirkuszt a szórakozóhelyen, hogy ne vegye őt észre senki sem a düh kitörése miatt. Elég nagy port tud kavarni vele, már volt benne tapasztalatom.