Dream or Real?

01/36.part

Az adrenalin az ereimben olyan szinten lüktetett, hogy hallottam a szívem minden egyes dobbanását, miközben arra vártam a fal mentén, hogy belépjenek a lakásba. A szívem nagyot dobbant, amikor meghallottam, hogy a zár kattant egyet, majd az ajtó halk nyikorgását lehetett hallani. Léptek zajait hallottam, amit egyre közelebb lehetett hallani. Reményeim szerint nem lesz senkinek semmi baja. A kezemben a fegyver foglalt helyet, miközben igyekeztem nem leejteni még idő előtt. Izzadt a tenyerem, és féltem, hogy leejtem. Ha sikerülne elejtenem a fegyvert, akkor az illetők rájönnének, hogy várja őket valaki, és abból semmi jó nem származna. Mindig tökéletes alkalom az, hogy ha valaki lesből támad, miközben az ellenfél nem is tud róla, és sikerülne őt meglepni, ami azzal járna, hogy lenne esélyem, vagyis előnyben lenne részem.

Amikor már nem hallottam a lépteket, akkor kissé pánikba estem. Ha már nem hallom a lépteket, akkor az annyit jelent, hogy a váratlan vendégeink megálltak, és várnak valamire, vagy ebben az esetben valakire.

Minden erőmet és bátorságomat összeszedtem, majd magabiztosan bukkantam elő a rejtekhelyemből, miközben a kezemben tartott fegyvert az ellenfelekre tartottam.

- ÁLLJ, VAGY LÖVÖK! -Kiabáltam magabiztosan, mire a két ismeretlen ijedtében leejtette a táskákat, amik a kezükben volt.

- Jézusom! – Sikkantott fel a nő ijedtében, miközben a férfi dermedten állt előttem, miközben a fegyverrel nézett farkas – szemet.

Amikor rájöttem arra, hogy ők nem valami kellemetlen betolakodók, kissé nyugodt állapotomba kerültem, és a fegyvert óvatosan leeresztettem magam mellé. A nő ajkából egy halk megnyugvó sóhajt hallatott, ellenben a mellette álló férfi csak némán meredt rám.

- Sajnálom, hogy megijesztettem önöket! Azt hittem, hogy... - nem fejeztem be a mondandómat, mert rájöttem, hogy őket nem érinti az ügy, ami kevertem saját magamat. – Niall! Most már kijöhetsz! – Kiabáltam a srácnak, aki segített rajtam.

- Minden rendben van? – Hallottam meg a srác hangját, már mellőlem.

- Fiam! Jól vagy? Minden rendben van? Nem esett semmi bajod? – Halmozta el a nő a gyermekét aggódóan.

A nő a fiához lépdelt, miközben szemügyre vette, hogy nincs semmi baja sem. A szeme könnybe lábadt, miközben magához ölelte féltett gyermekét.

- Ne aggódj, Anya! Nincs semmi bajom sem. Viszont Apa, nem néz ki valami jól. – Mondta a fiú mosolyogva, de látni lehetett a szemében, hogy aggódik az apjáért.

Niall próbálta a helyzetet nem kellemetlenné tenni, így inkább vicces figurára váltott, amit nem is tudok, hogy hogyan tudnék neki megköszönni. Hálás voltam neki, amiért próbálta feldobni a lakásban való hangulatot.

- Ki vagy te kislány? – Kérdezte a nő, miközben el nem eresztette az egyszem fiát.

- Igazán sajnálom, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam önöket. Nekem mennem kell! – Kértem tőlük bocsánatot.

El szerettem volna menni, de mivel nem tudtam, hogy hol vannak a ruháim, így Niall felé fordultam, hogy segítsen rajtam. Úgy tűnt, hogy nem veszi a lapot, mert nem szólalt meg.

- Még be sem fejeztük a reggelit. – Mondta Niall szomorkásan, mire belőlem egy halk kuncogást váltott ki.

- Olyan vagy, mint egy nagy gyerek! – Mondtam nevetve, és egy halvány kis mosolyt eresztettem feléjük.

- Uram? Jól van? – Kérdeztem, mire a férfi rám kapta a tekintetét.

- I... igen, azt hiszem. – Válaszolta a férfi, kissé bizonytalanul.