Dream or Real?

01/34.part

-Töltsd velem a ma estét!- jelentette ki határozottan, s elszántan.

Alig akartam hinni a fülemnek. Liam arra kért, hogy legyek vele? Ez számomra felfoghatatlan. Nem tudom, hogy mi tévő lehetnék. Ha a szívemre hallgatok, akkor egy perc gondolkodás nélkül belemennék. De viszont, hogy ha az eszemre hallgatok, akkor nem mennék bele. Soha. Nem akarom, hogy újból hazudjon nekem. Azt nem élném túl. De ahogy az arcát nézem, látom rajta a reménykedést. Becsukom a szemem, és megpróbálok valami másra gondolni. Arra, hogy ha nem is találkoztunk volna. Akkor most hol lennék? Mi lenne velem, hogy ha nem fogadnak örökbe? Akkor nem is találkoztam volna vele? Vajon találkoztunk volna? Egyáltalán akkor észrevett volna, hogy ha nem fogadnak örökbe Erick kérésére?

-Sssh, ne sírj, kérlek. Nem akarlak bántani.- hallottam meg Liam kellemesen csengő hangját.

Észre se vettem, hogy sírok. Ennyira elkalandoztam volna? Nem tudom. De azt tudom, hogy mit akarok, mielőtt Frankhez megyek. Liammel akarok lenni. Vele akarok lenni. Még ha tudom is, hogy nem gondol semmit komolyan, és csak ki akar használni. Tudom, hogy meg fog bántani, de legalább vele lehetek, mielőtt elmegyek innen. Nincs semmi veszteni valóm. A szívem már így darabokban van. Még egy tőrt belém döfnek, már nem számít. De legalább tudni fogom, hogy éltem az életem, és megtudtam, hogy milyen a szeretet, hogy milyen a szerelem. Hogy milyen lehet szeretve lenni. Még ha csak egy röpke pillanatra is, de megtudtam.

-Veled töltöm.- mondtam ki rekedtes hangon.

Liam mosolygott rám, és közben a szívem majd kiugrott a helyéről. Letörölte az arcomról a könnyeimet, majd egy lágy csókban részesített. El kell ismernem, hogy Liamből nagyon jó színész válna. Ennyire el tudjon játszani egy szerelemes fiút, még a legjobb színészeknek sem sikerül. Hagytam magam az árral sodorni, így gondolkodás nélkül visszacsókoltam. Talán életem legjobb csókját kaptam most Liamtől. Mindig is szerettem, amikor azt éreztetik velem, hogy én is számítok, hogy engem is lehet szeretni, és el nem feledni. Köszönettel tartozom Liamnek, mert olyankor mindig boldog vagyok. Tudom, hogy nem tart sokáig, de én még is elhiszem, hogy szeret. Tudom, hogy ez nem igaz. Nem kéne álomba ringatnom magam.

Liamtől elváltunk egymástól levegőhiány miatt, majd amikor kinyitottam a szememet, és megláttam, hogy egy hatalmas mosoly terült el az ajkán. Nem tudom pontosan, hogy ez most az a mosoly akar lenni, hogy átvert, vagy boldog, amiért vele vagyok. Annyira meg tud babonázni a mosolyával, hogy olyankor mindent elfeledek. Minden problémát elfelejtek. Olyankor megszűnik létezni a külvilág számomra, és ő és én létezünk.

-Menjünk!- mondta, mire én halványan elmosolyodtam.

Felállt, majd segített nekem is felkelni a földről. Megfogta a kezemet, és elvezetett abba az irányba, amerről jöttünk. A szórakozóhelyhez mentünk vissza, ahol reményeim szerint nem lesznek ott a barátai, se Cheryl.

-Tudod, örülök, hogy végül velem töltöd az éjszakát.- mondta, mire kérdőn tekintettem rá.

-Miért?- kérdeztem ártatlanul.

-Bíztam benne, hogy az érzéseidre fogsz hallgatni, így oda tudom neked adni az ajándékomat, amit mér rég neked akartam adni, csak nem volt rá lehetőségem.- válaszolta.

Próbáltam megfejteni az arckifejezését, de nem sikerült róla leolvasnom semmit. Szörnyű érzés tud lenni az, amikor szeretnéd tudni, hogy a másik mit gondol, de nem tudod meg, mert nem mond semmit sem. Az ember próbál leolvasni valami érzelmet a másik arcáról, de azt sem tud, mert tökéletes póker arcot vesz fel. Elbizonytalanodik a másik, és fél bármit is tenni. Most sem vagyok benne igazán biztos, hogy vele kéne tartanom. Félek, hogy ez is csak egy csapda. Nem szeretnék benne újból csalódni.