Dream or Real?

01/20.part

~Liam szemszöge~

Angel bólintott, s útnak indultunk az egyik szórakozóhelyre. Az úton én nem is tudom, hogy hol járt a fejem, de én összekulcsoltam a kezemet Angel kezével. Ránéztem, s láttam rajta, hogy elpirult. Annyira gyönyörű, amikor zavarban van. De ami furcsa volt, hogy viszonozta. Azt hittem, hogy elfogja rántani a kezét, de nem tette meg. Épp ellenkezőleg. Hagyta, hogy összekulcsoljam vele.

"Szeretlek!" mondtam halkan.

Azt hittem, hogy Angel nem hallja meg, mivel olyan halkan suttogtam, hogy szinte még saját magam is alig hallottam, amit kiejtettem a számon. Fogalmam sincs, hogy hogyan jött annyi bátorságom, hogy kimondjam, hogy szeretem. Lehet, hogy ez csak egy szeretlek szó, ami csak annyit jelent, hogy barátok vagyunk. Meglehet, hogy Angel így gondolja. De mi van akkor, ha én tényleg szeretem őt, és nem csak úgy, mint egy barátot?! Egyáltalán lehet valaki iránt így érezni, akit csak egy rövid ideje ismersz?

Angel elmosolyodott, s azt láttam rajta, hogy gondolkodik valamin, majd megállt, s ezzel én is így tettem. Szembe fordultam vele, majd ránéztem, s láttam, hogy ismét elvörösödik. Megint zavarba hoztam.
Majd kis idő elteltével, megszólalt.

"Én is. Mint egy barátot szokás szeretni." mondta. Hallottam a hangjában, hogy szomorú.

"Igen. Mint egy barátot." tettem hozzá én is.

Igen. Tudhattam volna, hogy Angel csak barátként tekint rám. Ez kissé fájt nekem.

Angel a semmiből megajándékozott egy arca puszival, és lágyan, de kedvesen rám mosolygott. Most én voltam az, aki beleborzongott az érintésébe, s az ő gyengéd puszijába.

Eldöntöttem, hogy nem fogok erőltetni semmit, amit Angel nem akar. Én már annak is örülök, hogy mellettem van. Kissé bánt, hogy nem viszonozta azt, amit mondtam neki. Hisz annak is lehet örülni, hogy mellettem van, nemde?!

Néhány percig még egymás mellett mentünk, kézen fogva, s az egyik pillanatról a másikra, Angel elengedte a kezemet, s elkezdett rohanni. Hirtelen azt se tudtam, hogy mi történt, még csak szólni se tudtam, se reagálni. Az ütő is megállt bennem néhány percre, amit Angel okozott nekem.

De amikor megláttam, hogy hová szalad, elmosolyodtam. Egy cukorvatta standhoz rohant. Figyeltem, hogy mit csinál, s mosolyogva integetett nekem, hogy kövessem őt. Komolyan mondom, hogy néha olyan gyerekesen tud viselkedni, de én ezért szeretem őt, s az ártatlansága miatt. Olyan kis angyalka, aki képes lenne egy rossz szó miatt darabokra törni. Mosolyogva futottam oda hozzá.

"Ezért rohantál el?" kérdeztem meg tőle felhúzott szemöldökkel, s egy hatalmas vigyorral az arcomon.

Ha a közelében vagyok, engem arra késztet, hogy mindig mosolyogjak.

"Igeeen. Együnk egyet, mielőtt a buliba érnénk. Léccike!" pislogott rám kiskutya szemekkel.

"Hát, rendben van. Milyen ízűt kérsz?" kérdeztem meg tőle, mire ő egy kicsit felsikított, majd a nyakamba ugrott, s megölelt.

A mosoly az arcáról nem fagyott le. Olyan jó érzés volt, hogy megölelt, s megpuszilta az arcomat, hogy a pillangók a hasamban repkedni kezdtek.

"Az a rózsaszín színű. Azt hiszem epres. Az jó lenne. Neked is jó?" tette fel a kérdést.

Bólintottam, majd az árus elkészítette a vattacukrot, s átnyújtotta Angel-nek, amit vigyorogva fogadott el az idős embertől, én meg kifizettem.