Dream or Real?

01/42.part

Frank nem szólalt meg, csak helyeslően bólintott. Visszahelyeztem magam az eredeti pozíciómba, majd bekapcsoltam a biztonságiövet, finoman hátra dőltem, és élveztem az utat, már amennyire csak lehetséges volt. Nem minden napi dolog az, hogy az ember az élete tönkre tévőjével jó pofizzon. Viszont engem nagyon is érdekelt Frank múltja, de az még nem jelenti azt, hogy nem tartom magam az eredeti tervemhez. Nem kellett sokat várnom, amíg megérkeztünk a motelhez. Frank-kel együtt kiszálltunk a kocsiból, és megbeszéltük, hogy amíg ő elintézi a szobát, addig én kint a kocsiban megvárom őt. Hát, nem kellett sokat várnom, hogy kijöjjön. Amint megpillantottam, én is kiszálltam a járműből, és felé vettem az irányt. Oda értem hozzá, majd a szobába mentünk. Amikor beértünk én lehuppantam az egyik ágyra, és megvártam, hogy Frank is csatlakozzon hozzám. Időközben megkínált engem alkohollal, amit én kelletlenül ugyan, de visszautasítottam. Hát, Frank furcsán meredt rám, amit én azzal bizonygattam, hogy nem igazán érzem jól magam, ami valljuk be, hogy igaz is. Hányingerem van, és nagyon álmos vagyok. Mivel nem kértem alkoholt, így kaptam vizet, amit egy hálás mosollyal ajándékoztam meg. Istenem! Annyira kedves hozzám.

Bárcsak mindig ilyen lett volna hozzám!

- Hát akkor álljunk neki. – Mondta, mire én kényelmesen elhelyezkedtem az ágyon, és vártam, hogy belekezdjen a mondandójába. Mondjuk őt ismerve nem lesz hosszú egy történet, csak a lényeget fogja elmondani nekem.

- Akkor, halljam! – Bátorítottam őt.

- A szüleimre világ életemben felnéztem. Szerettem őket, ahogyan ők is engem. Hiszen, mindent megadtak nekem, amit csak szerettem volna. De, amikor az anyám egyik napról a másikra megbetegedett, akkor minden tönkre ment. Először apámmal azt hittük, hogy csak egy egyszerű influenza, de amikor egyre sűrűbben mutatkoztak a tünetek nála, akkor már kezdtünk gyanakodni apámmal. Így apámmal eldöntöttük, hogy elvisszük anyámat orvoshoz. Biztos, ami biztos alapon. Mint kiderült utólag, hogy rákos. Későn kezdték el a kezelést, így már nem tudták az életét megmenteni. Meghalt. – Válaszolta keserűen Frank.

Ahogyan hallgattam őt, hogy a szüleiről beszélt, bennem előtört az, ami másnak megadatott. A szüleivel élhetett, míg én nem. A szemembe könnyek gyülekeztek, és nem tudtam őket visszatartani. Könnyedén utat törtek maguknak. Hiányzott az életemből a szeretet, a szerelem, amit én is megtapasztalhattam volna, de nekem ez nem járt ki. Ebben a helyzetben nagyon megsajnáltam Franket. De ez nem ok arra, hogy mások életét megkeserítse. Sajnáltam is, és szomorú is voltam, és mérges. Dühös voltam Frankre, hogy nem kért segítséget, amikor még lehetett volna rá esélye, hogy feldolgozza a történteket.

- Sajnálom, Frank! De valamit tudnod kell. – Mondtam, majd sikeresen ránéztem, hogy valamit kitudjak olvasni a tekintetéből. – Elhiszem, hogy nagyon nehéz lehetett neked, de nem gondolkoztál azon, hogy segítséget kérj egy szakembertől? – Kérdeztem félve.

Frank dühösen meredt rám, majd vett egy nagy levegőt, amit szépen lassan kifújt, miközben becsukta a szemét. Majd ismételten kinyitotta, és rám nézett, de volt valami a szemében. Már nem láttam azt a dühöt, amit az előbb, helyét felvette a szomorú tekintet.

- Tudod, sokat gondolkodtam rajta, de mivel az apám még élt, így erősnek kellett lennem. Nem mutattam ki az érzéseimet, ahogyan te sem. Igaz, régen kimutattad, de mára már teljes mértékben megváltoztál. Már te sem mutatod ki, hogy mit érzel, hogy mit gondolsz. Erősnek mutatod magad, de engem nem tudsz átverni. Te még valamilyen szinten mindig is az a lány maradsz, aki voltál. Lehet, hogy ténylegesen megváltoztál, de belül ugyan az vagy. Még mindig van benned a régi énedből. Tudod, sosem gondoltam, hogy én valaha ilyet is kifogok ejteni a számon... Tudnod kell, hogy tisztellek érte. Nagyon is. – Minden egyes szót, amit Frank kiejtett a száján, én azt valahogyan nem tudtam elhinni. Legalábbis próbáltam felfogni a szavakat, amiket felém intézett.