Dream or Real?

01/21.part

Puszika-muszika -nak :) remélem, hogy elnyeri tetszésedet, és sokan másoknak is :) jó olvasást :*

~Liam szemszöge~

Fogalmam sincs, hogy miért, de olyat tettem, amit nem hittem, hogy megmerek tenni.

Amíg Angel a fel nézett rám a könnyes szemein keresztül, én hirtelen ötlettől vezérelve megcsókoltam őt. Angel-t kissé sokkolta, meg volt lepődve a cselekedetemen, de miután felfogta, hogy mi is történt, vissza csókolt. A nyelvünk vad táncort járt, és én személy szerint élveztem minden egyes pillanatát, minden egyes másodpercét, mert azt a lányt csókolom, aki én szeretek. Igen. Beismerem, hogy beleszerettem Angel-be. Nem akarom őt elveszíteni.

Amikor már levegőhiány miatt elváltunk egymástól, akkor csak Angel-t néztem, ahogyan a szeme még mindig csukva volt. Annyira jól esett, hogy megcsókolhattam őt, hogy a karjaimban tarthattam, de nem akarok semmit sem elsietni, mivel lehet, hogy ezzel a cselekedetemmel össze zavartam, és ez miatt el is veszíthetem őt. Amit nagyon nem akarok. De az a tudat nyugtat, hogy Angel hagyta magát, és vissza is csókolt. Akkor ez azt jelenti, hogy ő is szeret engem?!

"Sajnálom, Angel. Én, nem is tudom, hogy mi ütött belém." motyogtam, miközben Angel-re néztem.

Angel kinyitotta a szemét, amikor ránéztem, és olyan volt, mintha aki nem bánta volna meg azt a csókot. Mintha örült volna annak, hogy megcsókoltam.

"Ne sajnáld. Haza megyünk? Vagy ha akarsz, akkor te még maradhatsz." mondta szomorkás hangon.

Fogalmam sincs, hogy ő most honnan vette azt, hogy én maradni akarok azok után, ami történt. Eszem ágában sincs őt egyedül hagyni. Főleg nem ilyen sötétben, és még a házban sincs senki, mivel a szüleim elutaztak otthonról, hogy jobban utána járjanak Angel-nek. Remélem, hogy sikerrel járnak.

"Nem. Veled megyek. Nem hagylak magadra!" jelentettem ki.

Felálltam, és a kezemet nyújtottam Angel-nek, hogy felsegítsem őt a földről. Amint láttam, Angel mosolyogva fogadta el a segítségemet, vagyis a segítő kezemet. Vissza mosolyogtam rá, amibe Angel elpirult. Annyira szeretem, amikor zavarban van, főleg úgy, hogy én váltom ki belőle.

Egymással szemben állunk, és egymás szemébe nézünk.

"Induljunk." mondja halkan Angel, mire elindul, de végül az én karjaimban találja magát, mivel megszédült.

Felveszem őt, amolyan menyasszonyi pózba, s a karjait a nyakam köré teszi.
Valamit látok a szemében, de nem tudom megfogalmazni, hogy mit. Töröm a fejem rajta, és arra eszmélek fel, hogy az ajkát az enyémre tapasztja. Angel megcsókolt. Természetesen a csókot viszonoztam, de kissé furcsa volt, hogy ő kezdeményezte.

Elváltunk egymástól, majd egy kis ideig egymás szemébe néztünk, és mindketten elmosolyodtunk a másikon. Nem tudom, hogy miért, de felemelő érzés volt, hogy ott tarthattam a karomban Angel-t, és váratlanul megcsókolt. Szerintem Angel is így vélekedik róla, mivel ha nem így lenne, akkor nem csókolt volna vissza engem, vagy ő maga se csókolt volna meg. Biztos vagyok benne, hogy Angel is érez irántam valamit, amit nem mer bevallani még saját magának is. Nemhogy nekem. Pont annak az illetőnek, akiről szó van.

Meglehet, hogy mindezt csak bebeszélem magamnak, mivel én is lehúztam egy-két felest, de nem szok nekem ártani az a kevés alkohol, de azt biztosra veszem, hogy Angel-nek megártott, mivel saját maga sose csókolt volna meg. Józanul nem. De így legalább most már tudom, hogy igen is van nála esélyem, és hogy szeret is engem.

"Ne menjünk még haza." mondta.

"Hiszen az előbb oda akartál menni. Hova akarsz ilyenkor menni?" érdeklődtem.

Mivel az előbb, nem is olyan rég azt mondta, hogy menjünk haza, vagyis jobban mondva, hogy ő haza megy. Nem értem. Így kíváncsian néztem rá, s vártam a válaszát.

"Tudod, amikor órákra eltűnök mindenki elől, oda. A tóhoz. Szeretek ott lenni. Olyankor legtöbbször gondolkodom."

"És miken szoktál gondolkodni?"

"Mindenen. Oda jössz velem?" kérdezte.

"Bárhová, ha velem vagy." az utolsó három sort suttogtam.

De meghalotta, mivel rám mosolygott.

Ezek után nem szóltunk egymáshoz, egyenesen oda mentem Angel-el, ahová irányított. Egy óra sétálással, és csenddel oda találtunk. Vagyis oda találtam. Itt-ott Angel lehunyta a szemét, és én amikor tehettem, csak bámultam őt.

"Itt vagyunk!" jelentettem ki.

"Most már nyugodtan letehetsz. Nem kell tovább cipelned. Tudom, hogy nehéz vagyok, és ezzel megerőltetted magad. Sajnálom!"

"Nem vagy nehéz, és még szívesen cipeltelek volna. Öröm volt, hogy vihettelek téged. Boldoggá tettél, szivem!" azt hiszem, hogy a szivemet nem kellett volna hozzá tennem.

Angel-t időközben a lábára helyeztem, egyenesen elém állt, mélyen a szemembe nézett és megcsókolt. Leírhatatlanul boldog voltam, hogy Angel önszántából kétszer is megcsókolt. Engem.

"Én is szeretlek!" suttogta az ajkamra, amikor elváltunk egymástól.

Nem hittem a fülemnek. Nem hittem el, hogy Angel kimondta azt a szót, hogy szeretlek.

"Hogy mondod?" értetlenkedtem.

"Igen. Jól hallottad Liam, hogy szeretlek. Végre sikerült kimondanom, hogy szeretlek. Tényleg szeretlek téged Liam Payne." s ekkor újra az ajkamra tapadt.

Még mindig nem tudom elhinni, hogy szeret engem. Nem vagyok benne biztos, hogy tényleg jól hallottam-e, amit mondott. Számomra ez hihetetlen. Komolyan.

"Üljünk le!" mondta, és megfogta a kezem, majd húzott maga után.

Odamentünk az egyik fához, és a tölgyébe ültünk. A hátammal neki dőltem a fának, és az ölembe ült Angel. Hátával nekem. A kezemet köré fontam, és öleltem, míg az egyik kezemmel a kezét fogtam, és összekulcsolta őket. Amikor ezt megtette, rám emelte a tekintetét, és rám mosolygott.

Olyan érzésem volt, mintha már ezer éve együtt lennénk, mint egy szerelmespár. Ha valaki kívülről nézte volna, szerintem azt gondolta volna, hogy már réges rég egy párt alkotnánk, mivel látszik rajtunk, hogy mennyire szeressük egymást, és ez leírhatatlan érzés, amit most éppen érzek, hogy velem van az, akit szeretek. Mégha csak nem is olyan régen alakult ki ez az érzés bennem, illetve bennünk. De tudjuk, hogy szeresseük egymást, és az az, ami igazán számít. Az egymásba vetett szeretetünk és bizalmunk.

Nekem most az számít, hogy Angel sikeresen bevallotta nekem, hogy szeret, még ha tudom is, hogy mennyire nehezen ment neki.

"Mennünk kéne haza. Kezdek fázni!" mondta Angel, miközben a kéz fejemet simogatta.

"Igen. Ideje menni. Akarod, hogy vigyelek?" kérdeztem meg tőle mosolyogva.

Angel elnevette magát, majd felém fordította a fejét, és megcsókolt.

"Nem. Nem kell. Nem szükséges. Csak sétáljunk egymás mellett, miközben kézen fogva megyünk egymás mellett, és itt-ott megajándékozzuk egymást csókokkal. Nekem ez jobban tetszik." mosolygott rám.

"Benne vagyok. De elhiheted, hogy itt-ott felfoglak kapni. De az majd meglepetésként fog érni." kacsintottam rá, és megpusziltam a száját.

"Öhm Angel. Mi volt a klubban?"