Dream or Real?

01/26.part

Néhány perc elteltével még mindig a padon ültem felhúzott lábakkal, s csak sírtam, folyamatosan. Alig hittem a szememnek. Nem akartam elhinni, amit az előbb olvastam.

A szüleim beépített rendőrök voltak, s hogy választaniuk kellett, köztem s az életük közt. Mindvégig volt bennem egy kis remény, hogy tudok találkozni a szüleimmel, hogy megtudjam tőlük az igazságot. Hogy miért dobtak el maguktól! Most erre meg is kaptam a választ. Mert választaniuk kellett. Megvédtek engem azzal, hogy eldobtak maguktól. Megértem, hogy az első a gyerek, de rám nem gondoltak, hogy ezzel milyen fájdalmat okoznak? Nem számítottam nekik? Biztos lehetett volna találni egy megoldást arra, hogy az igazi szüleimmel élhessek, és ne távol tőlük.

Meg kell tudnom, hogy mi történt pontosan a szüleimmel!

Remélem, vagy is bízok benne, hogy még élnek, s tudnak nekem magyarázattal szolgálni.

Van egy nagybátyám is. Eric. Most már tudom, hogy miért volt velem olyan, amikor meg akarták tudni, hogy mi volt velem a múltban. Eric biztos tudja, hogy merre vannak a szüleim. De a levél az, hogyan került hozzám?! Ki tehette bele a táskámba? Eric? Vagy Liam? Nem tudom.

Tudnom kell a teljes igazságot, mielőtt végleg elmegyek erről a helyről!

Arra eszmélek fel, hogy valaki megérinti a vállamat, s én ijedtemben felsikítok.

"Hey! Nyugodj meg! Nem akarlak bántani." mondta az idegen.

"Ki vagy te?" kérdeztem meg tőle, kissé félve.

"Én Louis Tomlinson vagyok. És téged hogy hívnak?" kérdezte kedvesen s mosolyogva.

"Magam sem tudom." suttogtam olyan halkan, amilyen halkan csak tudtam.

Azt hittem, hogy Louis nem is fogja meghallani amit mondtam, de tévedtem.

"Hogy érted? Leülhetek melléd?

"Sehogyan. Igen. Persze. Angel vagyok." mutatkoztam be a kedves idegennek, Louis-nak.

"Gyönyörű neved van, Angel. Akkor te most egy angyal vagy?" kérdezte meg, s komoly fejet vágott hozzá, hogy hiteles legyen.

Elmosolyodtam Louis-on. Kicsit jobb kedvem lett, mint idáig volt.

"Nem vagyok angyal. Egyébként köszi. Mi járatban vagy erre fele?"

"Sétálni volt kedvem. Aztán megláttam, hogy egy fiatal lány sírdogál, és meg kellett tudnom, hogy miért szomorú."

"Tudod Louis, sok minden összejött. Meg tudtam néhány dolgot, amik nem igazán világosak számomra."

"Oooh, így már értem, egy nagyon kicsit. Nincs túl késő ahhoz, hogy ilyenkor, késő este egyedül legyél?"

"Nem, nincs. Ahhoz soha sincs túl késő, hogy egyedül legyek, hogy gondolkodni tudjak. Tudod, néhány dolgot össze kell hogy rakjak, hogy minden világos legyen számomra."

"Nézd! Ha beszélni szeretnél, tudd, hogy én itt vagyok neked. Tudom, hogy szinte nem ismerjük egymást, de szinpatikus vagy számomra, s szeretnék neked segíteni."

"Köszönöm Louis. Rendes vagy. Nekem is szinpatikus vagy, s örülnék neki, ha tényleg tudnánk beszélni."

"Akkor, gyere! Haza kísérlek, s tudunk közben beszélni. Elmesélnéd, hogy mi történt veled. Mit szólsz?"

"Nem is tudom. Az az igazság, hogy nem szeretnék haza menni, és nincs is hova menjek."

"Ezen tudok segíteni." mondta Louis, mosolyogva.