Dream or Real?

01/45.part

- El kell tűnnöd innen!

Jelentettem ki azonnal, amint meghallottam, hogy a rendőrök közel vannak. Nem értem, hogy Frank miért ilyen nyugodt ebben a helyzetben. Minden bizonnyal, hogy ha én lennék az ő helyzetében, én pánikba esnék, vagy pedig azon törném az agyam, hogy hogyan menekülhetnék el. De nem! Frank teljesen az ellentétem. Ő mindig mást csinált. Soha nem azt tette, amit egy épp eszű ember tenne. Még mindig nézem őt, és semmi érzelem, semmi reakció a rendőrök érkezésére. Valamit tenni kéne, hogy Frank megússza ezt az egész dolgot. Ezt az eléggé pocsék helyzetet.

- Valamit tennünk kéne! - Jelentettem ki határozottan, majd kiszabadítottam magam Frank öleléséből.

Amint szabad lettem, azonnal az ajtóhoz mentem, majd bezártam. Pedig tudom, hogy ha minden áron be akarnak jönni, nem jelent nekik nagy gondot a bezárt ajtó. Nem értem, hogyan találtak ránk. Azt sem tudom felfogni, hogy Frank miért ilyen nyugodt. Valószínűleg én már a hajamat tépném, hogy ilyen hamar megtaláltak. A szekrényhez mentem, majd megpróbáltam arrébb tolni, de az a nyavajás szekrény, egy centit nem volt hajlandó elmozdulni. A keserves próbálkozásomat Frank nevető hangja törte meg. Ránéztem olyan gyilkos pillantással, majd tovább próbálkoztam, de mindhiába. Feladtam a szekrény eltolását, így inkább más megoldás után törtem a fejemet.

Eszembe jutott, hogy a fürdőszoba ablakán esetleg kitudnánk mászni. Frank még mindig nevetett, ami kezdett az agyamra menni. Nem tudom felfogni, hogy miért nem segít nekem. Pedig ő miatta teszem azt, amit. Nem szeretném, hogy ha rácsok mögött végezné. Amit teszek, az tulajdonképpen bűncselekmény. Segíteni egy olyan embernek, akit már évek óta üldöznek, aki néhány ember haláláért felelős, és ki tudja, hogy mennyi embert rabolt el, s kínzott meg, nem érdemli meg azt, hogy valaki segítsen neki. Köztük vagyok én is. De, ha én megtudtam bocsájtani, és tudtam adni egy második esélyt arra, hogy új életet kezdjen, akkor minden áron segíteni fogok.

- Ne nevess, kérlek! Épp próbálok rajtad segíteni, hogy eltudj menekülni, ha nem vetted volna még észre. Inkább tedd magad hasznossá, és segíts te is! - Jelentettem ki határozottan, majd a fürdőszobába indultam.

Amint beléptem a helyiségbe, megpillantottam az ablakot, majd felálltam a WC-re, de nem értem el. Kicsi vagyok, szar ügy. A fenébe!

Leszálltam a WC-ről, majd ismét a szobába mentem, hogy segítséget kérjek Frank-től.

- Tedd magad hasznossá, és gyere velem kinyitni az ablakot! Magasan van, én pedig nem érem el! - Sürgettem őt, mire kinevetett. Nem esett jól, az egyszer biztos, de viszont megmelengette a szívem a nevetése. Illik neki a mosoly, ahogy a nevetés is. Olyan más, olyan emberi.

- Felesleges törnöd magad, Sarah! - Jelentette ki magabiztosan, mire megálltam, majd szembe fordultam, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Na ide figyel te barom! - Kiáltottam el magam, majd megragadtam a felsőjét, és közel húztam magamhoz. - Nem hiába mondtam neked mind azt, amit nem régiben, és nem hiába rágtam a szám, hogy végül süket fülekre találjon a hegyibeszédem. Én megadtam neked azt a rohadt a második esélyt, és ha én képes lettem megtenni, akkor más is megtudja! - Keltem ki magamból. Frank nem rezzent össze a kemény hangtónusomtól, nem is ijedt meg, amit mondjuk meg is értek. - Azt akarom, hogy ne add fel, hanem küzdj, hogy új életet kezdhess! Bánnám, ha nem tettem volna érted valamit, hogy megmentselek! Nem biztos, hogy meg is tudnék magamnak bocsájtani, ha cserben hagynálak téged! Tehát, szedd magad össze, gyere velem, és nyisd ki azt a rohadt ablakot, hogy eltudjunk innen menni - fejeztem be a mondandómat, már halkabb stílusban, mint ahogy az elején kezdtem.

Frank barátságosan és kedvesen rám mosolygott, majd a kezét az enyémre helyezte, s gyengéden megszorította. Az ajka közelített felém, majd a homlokomra adott egy puszit, és szívmelengetően rám mosolygott, amit viszonoztam is, pedig nem szerettem volna. Nem tehettem róla, de meglágyította a szívem.

- Menjünk!

Jelentette ki, majd megragadta a kezem, és a fürdőszoba irányába kezdett el húzni.

- Frank Montez! Adja fel magát, és engedje el a túszt!

Hallottam meg Tom hangját, majd ijedten néztem Frank-re.

- Engedje el Angel-t, könyörgöm! - Kérlelte Liam.

Mit keres itt Liam? Ha ők itt vannak, akkor minden bizonnyal a nagybátyám is itt van, Erik. Szép! Összegyűlt a nagy család. Olyan megható, hogy rögtön sírva tudnék fakadni. Elkéstek. Nem tudnak érdekelni. Frank-el tartok!

- Veled tartok, Frank! Nem foglak elhagyni - mondtam hirtelen, mire Frank mosolygott.

Nem tudnámértem azt mondani, hogy ez a mosoly nyugtató hatással lenne rám, inkább mondanám azt, hogy valamit forgat a fejében. Csak tudnám, hogy mit!

- Ideje menni, nem gondolod? - Kérdezte sejtelmesen, mire felhúztam a szemöldökömet, de nem kérdeztem semmit, csak egyszerűen bólintottam.

Frank elengedte a kezem, majd a WC-re felállt, és könnyedén kinyitotta az ablakot. Lejött, majd felsegített engem. Mellém állt, majd a kezemet megragadta, lerántott magához, majd rám mosolygott, és az ajkamra helyezte az övét. Meglepett a cselekedete, de akkor úgy éreztem, hogy helyes, amit teszek. Végül vissza csókoltam, és eléggé jól esett. Nem tudtam foglalkozni, ami körülöttünk történt. Akkor, abban a pillanatban, csak ő és én léteztünk. Kellemesen jól esett a csókja. Semmi erőszak nem volt benne, csak a szenvedély. Azt hiszem, hogy kezdek megbolondulni. Mindezt az adrenalin teheti velem, illetve a nyavajás hormonok. Én Liam-et szeretem, nem?

- Frank! Engedd el Sarah-t! Akkor megúszod!

Erik hangja térített minket észhez. Persze, a levegőhiány miatt is el kellett válnunk, de legfőképpen Erik hangja volt az.

- Ennél szebbet soha nem kaptam még! Örökké emlékezni fogok rá!

Jelentette ki, mire éreztem, hogy pipacs vörössé vált át az arcom színe. Frank sietett, mivel alig mondta ki a szavakat, már tartotta is a bakot. Beleléptem, majd egy egyszerű dobással már az ablakba kapaszkodtam. Frank nyomott felfele, mintha csak toll pihe lennék. Alig tértem észhez, és már kint is voltam.

- Remélem, hogy nem fogsz haragudni rám, de tudjuk, hogy így lesz a legjobb!

Hallottam meg Frank bocsánatkérő hangját. Bennem pedig kialakult egy nagyon is rossz érzés. Frank becsapott, és átvert.

- Frank, ne! Ne merd megtenni! Megígérted!

Estem kétségbe, majd vissza akartam mászni az ablakon, de sehogy sem tudtam. Csalódottságomban és dühömben a falat kezdtem el ütni, mert nem akartam elhinni, hogy Frank átvert.

- Sajnálom!

Kiáltotta Frank, mire felsikoltottam ijedtemben, amikor meghallottam egy pisztoly dörrenését. Egy erőset beleütöttem a falba, majd elkezdtem rohanni, hogy a bejárati ajtónál lehessek. Több hangfoszlányok is megütötték a fülemet, amit nem igazán tudtam most felfogni, de van egy olyan érzésem, hogy Tom és a csapata már bent van a kis szobában. Sírva rohantam. A könnyeim patakként folytak le az arcomon. Amikor oda értem, annyit láttam, hogy hoznak ki egy testet a szobából egy hordágyon, amit letakartak. Nem lehet igaz, hogy így kellett végződnie. Felsikoltottam, és egyenesen rohantam Frank felé. De mire oda értem volna, valaki elkapott oldalról menet, és a mellkasának csapódtam. Szorosan tartott, közel vont magához, érzékeltem, hogy próbál nyugtatni, de nem jár sikerrel.

- Hozzatok nyugtatót!

Hallottam meg Erik hangját, és minden bizonnyal ő az, aki nem enged el.

Felkiáltottam, hogy nem kell! És csak azt suttogtam, hogy hazudtál, becsaptál, megígérted! Egészen addig kántáltam ezt, amíg sötétségbe nem borult körülöttem a világ.

Vége?