Három Lépés II. - Megfojtott béke

Népmegfigyelési Archívum - Kategorizálatlan

– Igen, még mindig követem őket, ahogy megbeszéltük. Figyelek arra, akire kérted.

– Nagyszerű. Remélem, észben tartod, mennyire fontos.

– Igen tudom... ezerszer hallottam már, hogy milyen régóta keresed.

– Ezerszer hallottad, de még mindig nem érted, hogy sosem lett volna szabad elkerülnie közülünk. Kövesd őket továbbra is.

– Már jó ideje azt csinálom. Mintha nem tudnád...

– Mostanában nem jelentkeztél be túl sűrűn. Remélem nem történt semmi olyan, ami nem tetszene nekünk.

– Áh, dehogy. Sokáig mentünk a hegyek alatt, onnan nem tudtam jelezni. Meg nem is történt semmi érdekes. Találtak valakit, aki átvezette őket a járatokon. De nem mertem túlságosan közel menni hozzájuk, a barlangokban könnyen észrevehettek volna. Nem kockáztattam, inkább távolabb maradtam tőlük. Aztán volt egy tó... ami majdnem megölt. Nem tudom ki átkozta meg, de lenyűgöző volt.

– Róluk beszélj, nem érdekelnek az akadályaid.

– Nincs mit mondanom. Csak mennek. Mennek, és eddig is csak mentek. Én pedig borzasztóan unatkoztam. Rettenetesen unalmas átvágni egy fél kontinensen a nyomukban. Nem látnak, fogalmuk sincs, hogy követem őket. Egyszerűen nem volt mit jelentenem.

– Elérték már a várost?

– El. Két napja.

– És te? Bejutottál?

– Be. Nyertem magamnak egy kis időt, hogy előttük érkezzek, és találkozzak az ellenállókkal. Éppen ott voltak, ahol mondtad, hogy lenniük kell. És éppen annyira korlátoltak is...

– Várj csak! Azt mondtad nyertél egy kis időt? Hogy? Mit csináltál velük?

– Semmi különöset, csak játszottam egy kicsit, volt már ilyen. Igaz, a mostani megállította őket egy időre. Pont annyira, amennyire szükségem volt, hogy megerősíthessem a pozíciómat bent. De ha éppen tudni szeretnéd, próbára tettem őket. Elégedett leszel az eredménnyel. Egyébként találkoztam az ellenállók egyik vezetőjével is. Nem egyszerű eset. Mindenesetre mondtam neki pár dolgot róluk.

– Fel lettél készítve az ellenállásról. Ennek tudatában én a te helyedben óvatosan csöpögtetnék bármilyen információt nekik. Jól tudod, hogy bár ők nem olyan véres szájúak, mint az a Scientia Castitae, ami az Új Kontinensen próbálgatja a szárnyait, de azért a Régi Kontinensen sem szívelnek minket.

– Igen, jól emlékszem, hogy is felejthetném el, unásig hallgattam már. Ezért mielőtt számon kérsz, inkább elmondom, úgy intéztem, hogy az ellenállás vezetői ne emlékezzenek rám, csak tudjanak dolgokat. Bárkivel ezt csinálom, aki meglát. Szóval, most ki-besétálhatok, és senki sem foglalkozik velem.

– Nem kérlek számon. Félreértés ne essék. Tőlem azt csinálsz, amit akarsz, szabad kezet kaptál. Felőlem elmehetsz bármeddig, amíg nem buksz le. És amíg nem ártasz neki. De figyelmeztetlek, ne bízd el magad, ők négyen vannak, hogy megvédjék, ha úgy alakul, te meg csak egyedül ellenük. Senki sem ment meg, ha a kezük közé kerülsz.

– Ugyan... teljesen vakok... Sosem vagyok túl messze tőlük, mégsem vettek még észre.

– Vagy te sem tudsz róla. De mint mondtam, nekem mindegy, mit csinálsz, ha te nem jársz sikerrel, majd küldök mást. Hiszen tőled pontosan tudjuk, hogy hol keressük.

– Lehetne hozzám kicsit több bizalmad. Tudom, miért kell neked. De hidd el, mire behálózom, nem lesz más választása, mint csatlakozni hozzád.

– Remélem, nem tévedsz. Túlságosan elbizakodott vagy. Én viszont nem akarok kockáztatni. Mint mondtam, szabad kezet kaptál. Ne hagyd, hogy kicsússzon belőle.

– Nem fog. A szavamat adom.