Három Lépés II. - Megfojtott béke

Egyhelyben

Trigger Warning: explicit erotikus/szexuális tartalom

– Mit csinálsz kicsi lány? – kérdezte tőle suttogva, felnézve rá ültében. – Nem megmondtam, hogy aludj?

– Nem tudok. – Loire még mindig bizonytalan volt magában, ahogy ezt mondta neki.

– Mit akarsz akkor?

– N-nem igazán t-tudom – dadogta Loire.

Aztán óvatosan, kimért mozdulatokkal közelebb hajolt hozzá, két tenyerével még mindig bizonytalanul megtámaszkodott Ward térdein, aztán végül csak rászánta magát, és megcsókolta. Míg ő szavakba nem önthető megkönnyebbülést érzett, ahogy ajkuk összeért – felidézni sem akarta, mikor váltottak csókot utoljára –, a férfi nem viszonozta, sőt úgy megfeszült minden izma, minta valami borzalmas történt volna vele.

– Elment az eszed? – fordult félre elszörnyedve. – Hogy képzelheted? Tudod, hogy már nem élek...

– De igen... az vagy, aki eddig...

Erőt vett magán, két puha tenyerébe fogta Ward arcát, és maga felé fordította a fejét. Mélyen a szemébe nézett, és ismét megcsókolta. Most nem húzódott el, de a csókot továbbra sem viszonozta. Mégis megváltozott kifejezéssel az arcán figyelte a lányt.

– Miért csinálod? – kérdezte tőle alig hallhatóan. – Tudod, hogy neked lesz sokkal rosszabb...

– Mert... érezni akarom... azt akarom, hogy te is érezd... és elhidd végre,  hogy élsz...

– Nem érzek semmit... – tolta félre a lányt, szinte fellökte, ahogy felállt a székről.

– Csak adj egy esélyt...

Loire nem tágított, átfogta Ward derekát, és szorosan hozzásimult. Ahogy kacér mellei a férfi mellkasának nyomódtak, és az ágyékuk is összeért, Loire azonnal megérezte, hogy mégsem hagyta közönyösen közeledése a másikat. Felbátorodva kezdett tapogatózni ajkai után ismét. Ward is megérezhetett magában valamit, mert benne is elfedettnek hitt hévvel tört felszínre a vágy. Bár agya még próbálta józanságra inteni, nem volt elég erős, hogy engedelmeskedjen neki. Átfogta Loire-t, és olyan szorosan húzta magához, ahogy csak tudta. A következő csókba olyan hevesen vetette bele magát, hogy magára is kellett parancsolnia, ne okozzon fájdalmat neki új hatalmával.

– Annyira vágyom rád, el sem tudom mondani – súgta, amikor képes volt elengedni –, de félek, hogy undorodni fogsz tőlem, mert már más vagyok...

Loire nem húzódott el tőle. Teljes egészében megcáfolni igyekezett az iménti kijelentését, semmi jelét sem adta annak, hogy bármi zavarná, vagy taszítaná Wardban. Átfogta a nyakát, ő sem akart eltávolodni tőle.

– Ugyanaz vagy... semmi sem változott – súgta Ward ajaki közé.

Mindketten érezték, hogy nem bírnak tovább várni, így is túl sokáig tűrtőztették magukat egymás nélkül. Ward a karjaiba vette Loire-t, meg sem érezte a súlyát. A lány a dereka köré fonta a lábait,  Ward így vitte be a szűkös fürdőszobába. Ahogy halkan magukra csukta az ajtót, letette Loire-t, és lefejtette róla a pólót. A lány fehéren állt előtte, kissé vacogva a csípős hűvösben.

Wardhoz bújt, követelőzve segített neki ledobni a ruháit, hogy végre teljesen akadálytalanul simulhasson össze a bőrük. Ward érezte a testén Loire fázós reszketését, ahogy azt is, hogy attól is meg-megrezzen, hogy hideg ujjai hegyével végigsimított a hátán, a mellei közt, az arcán, a nyakán.

– Sajnálom, hogy nem tudlak felmelegíteni – súgta neki, miközben csókokkal borította el.

Loire apró sóhajokat hallatott az érintései alatt, és már ennyitől úgy érezte, mintha melegebb lenne. Ward megfogta a lány csuklóját, és maga után húzta, míg ő a fürdőkádig hátrált. Leült a szélére, maga elé állította a lányt, és mohón mérte végig. Megcsókolta a melleit, újra és újra, míg kéjesen fel nem nyögött. Eddigre már ő is úgy érezte, készen áll. Óvatosan ölébe emelte Loire-t, a lány lábai két oldalól kényelmesen támasztották a combjait.