Három Lépés II. - Megfojtott béke

Egy visszalépés

Luther nyugtalanul hallgatta a híreket a rádióban. Még a reggeli kávétól is elment a kedve. A tévét nem kapcsolta be, köszönte szépen, magától is tökéletesen el tudta képzelni, amiket hallott. Az utóbbi időben mintha minden összeesküdött volna ellene. Valahogy nem működtek a jól kiötlött tervei. A bevezetett szigor ellenére a zavargások csaknem csillapultak. Sőt, két napja már nyílt harcok dúltak Lombardia központjában.

Az elégedetlenkedők megpróbálták elfoglalni a Közös Együttélés Minisztériumát, hátha ezzel nyomást gyakorolhatnak a Magisterre a háború befejezését illetően. Csakhogy Luther nem olyan fából faragták, hogy hagyja magát megfélemlíteni. Az pedig minden nyugtalansága mellett egy kis reménnyel töltötte el, hogy a Minisztériumot védő volt Palota Őrök mellé a hívei is felsorakoztak megvédeni a rendet. Sokan ugyanis még mindig egyetértettek a világ újbóli egyesítésével, és a Magister megválasztásával.

Luthert az aggasztotta igazán ezzel a helyzettel kapcsolatban, hogy mivel a zavargásokat nem sikerült ezalatt a két nap alatt megfékezni, Robert, a testőrsége feje úgy döntött, nem biztonságos a Magister számára elhagyni a vidéki villát. Félix pedig teljességgel egyetértett ezzel a képtelen ötlettel. Így ő két napja négy fal között raboskodott, mert mindkét tanácsadója jobbnak látta hét lakat alatt tartani. Luther pedig emiatt nem haladt úgy a terveivel, ahogy szeretett volna.

Éppen ezért úgy döntött, most érvényesíteni fogja az akaratát. Csengetett, magához rendelte Félixet, és várta, hogy az öreg becsoszogjon az irodájába. Addig is próbálta felfűzni a gondolatait, hogy meg tudja győzni. Aznap ki kellett mozdulnia, túl sok dolga volt, amit nem intézhetett a ház falai közül telefonon, vagy e-mailekben. A Népmegfigyelés a Magistert sem kerülte ki, és bár Luther mindig kikozmetikáztatta az őt érintő felvételeket Félixszel, mégsem szeretett felesleges kockázatot vállalni.

– Üljön le! – utasította a komornyikot, amikor betette maga mögött az ajtót.

– Szóval ez hosszú lesz – csoszogott zsörtölődve az egyik kényelmes fotelig az öreg.

– Látom ismét elemében van – jegyezte meg epésen Luther.

– Nem igazán, de már előre látom, hogy megpróbál meggyőzni, hogy vigyem ki a városba, én viszont nem hagyom magam. Csak belegondoltam, hogy ez milyen sokáig fog tartani.

– Nem fog – jelentette ki Luther –, mert én most elmondom egyszer, hogy hova, és miért kell kimennem. Aztán utasítom, hogy engedelmeskedjen, függetlenül attól, hogy egyetért-e.

– Erre kíváncsi leszek – vonta fel a szemöldökét Félix, miközben ráérősen hátradőlt a fotelben.

Luther érezte, hogy lüktetni kezd az erecske a homlokán. Rettenetesen bosszantotta Félix hajthatatlan fafejűsége ebben az utóbbi két napban.

– Nézze – vett egy nagy levegőt a Magister, próbált higgadt maradni –, maga is tudja, hogy ma kell találkoznom Pascallal.

– Pascal? Ja, igen, emlékszem. A beépített ember, akinél Simon Lexington húgát hagyta. Természetesen tudom. És mint biztonságai főnöke, úgy vélem, hogy ez a találkozó nem ér meg annyit, hogy kivigyem a városban tomboló harcokba.

– A harcok a belvárosban folynak – fújta ki idegesen a levegőt Luther –, nekünk pedig a külvárosban van dolgunk.

– És természetesen semmi esély sincs rá, hogy tovább terjedjenek kifelé a zavargások – gúnyolódott Félix. – Nem, ezzel még nem sikerült meggyőznie. Valami nagyon jóval kell előállnia, ha azt akarja, hogy vásárra vigyem a bőrét.

– Üzenetet kaptam Pascaltól – tolt egy megfejtett kódolt levelet az öreg elé Luther.

– Ebben azt írja – olvasta a komornyik –, hogy valami komoly felfedezést tett a Scientia Castitae-ről, amit csak személyesen mondhat el. Személyesen, de azt nem kötötte ki, hogy csak Önnek. Mindketten tudjuk, hogy bárkit odaküldhetne az információért. És csak azért akar személyesen menni, mert a megszállottsága lett ez Simon Lexington, és abban bízik, hogy róla tud majd meg valamit. És ja már itt tartunk, akkor azt is elmondom, hogy kezdem nagyon unni ezt a rögeszmét. Sokkal komolyabb dolgokkal kellene foglalkoznia, mint ez a fantomkergetés. Úgy meg különösen, hogy semmit sem tud Ward halálának körülményeiről. Azt is csak Ön találta ki, hogy köze van a hozzá.