Három Lépés II. - Megfojtott béke

Egy kislépés

Espada az eltelt pár napban úgy érezte, végre eljött az ő ideje. Lelkesen vetette bele magát a tennivalókba, éppen ahogy azt korábban meghagyták neki. Tudta, mennyi minden múlik majd azon, amit rá bíztak. Így az éjszakák egyik felében átjárókat keresett a romok és a városrészek között. Sorra járta a nyomornegyed utcáit, düledező falak között fedezett fel folyosókat, térképezett fel új utakat a sikátorokban. Bemerészkedett olyan helyekre is, ahova a nyomornegyed lakói a Rendfenntartók őrei miatt sosem mentek volna. Biztos volt benne, hogy ő át tud surranni ezeken a legszigorúbban őrzött részeken is.

Igaz, Harmadik miatt eleinte voltak fenntartásai, de pár nap után pozitívan kellett csalódnia. Ketten lopakodva észrevétlenül át tudtak jutni minden veszélyesebb helyen. Annál is inkább gyümölcsöző együttműködésnek bizonyult ez, mert amíg ő útvonalakat keresett, Harmadik azt mérte fel, hogy bombákkal és minden szükséges kütyüvel megpakolt hátizsákokkal biztosan elférnek-e majd. Sőt, mivel a másik is annyira biztosra akart menni, készültek B és C tervvel is.

És nemcsak az átjárókat meg utakat ismerték ki a városban. Espada végigtapogatta a falakat is, felmérte, milyen hangokat adhatnak a vörös téglák, a durva, alig formázott kövek. Tudni akarta azt is, milyen zajokat kelthetnek motozásukkal, hogy az mennyire hallhatók ki az éjszakai város hangjai közül.

A felfedező körutak után nappal Ward kérésére segített Harmadiknak, közben pedig igyekezett minél több mindent megtanulni a bombáiról, mert lesz majd egy szakasz a rá szabott feladatokban, amikor magára marad velük. Aznap reggel is, miután elfogyasztották az ízetlen kukoricakását Hence többi emberével, épp felálltak az asztaltól, hogy a Harmadik rendelkezésére bocsátott műhelybe vonuljanak. Ward már korábban otthagyta őket, hogy valamit megbeszéljen az ellenállás fejével, és erre az egyeztetésre Bastiont is magával vitte. Így Loire felügyelete is a másik kettőre maradt. Amióta elkezdődött a csatára készülődés, a lány nem sok vizet zavart. Általában szótlanul ült valahol, ahol szem előtt sem igazán volt, és olvasott.

A reggeli végeztével Loire kissé késve emelkedett fel az asztaltól, amikor észrevette a mocorgást maga körül, ami azt jelezte, hogy Espada és Harmadik végeztek. Sietve csatlakozott hozzájuk. Nem akart egyedül maradni a szövetségeseikkel. Csörömpölt kicsit a tányérjával és evőeszközeivel, ahogy felemelte őket, hogy visszavigye a dézsába, amiben a mosatlanokat gyűjtötték.

Egyből megérezte magukon a rájuk szegeződő, bámész tekinteteket. Tudta, hogy Espadát nem zavarja, ha bámulják. Amióta az eszét tudta, öccsét fém karjai miatt mindig jól megnézték, kik lopva, kik még csak palástolni sem próbálták, hogy lesik. Neki bőven volt ideje hozzászokni a fürkész pillantásokhoz, de Loire-t rettenetesen zavarba hozta, és ha lehet, még ügyetlenebb lett tőle.

Majdnem össze is törte a cseréptányért, ahogy megpróbálta a dézsába csúsztatni. Dühében legszívesebben utasította volna a tányért, poharat és kanalakat, hogy sétáljanak maguk a többi közé, akkor ennek a csürhének legalább lenne mit bámulnia. De szerencsére még időben erőt vett magán, és nem tette. Végül csatlakozott az asztaluk mellett várakozó Espadához és Harmadikhoz, így legalább nem kellett egyedül végigvonulnia a bámészkodók sorai közt.

Harmadik az indokoltnál kisé nagyobb távolságra állt Espadától, és Loire joggal gondolhatta volna, hogy ez csak azt jelzi, mennyire nem jön ki az öccsével. De az utóbbi időben a lány feldezett köztük valamit, amire egyelőre nem talált szavakat, de egyértelműen több volt, mint bajtársiasság. Talán majd alkalom adtán rákérdez Bastionnál, hogy neki mi a meglátása erről.

Végül így együtt, hárman hagyták el a kantinként szolgáló közös helyiséget, és mentek végig a szűk-sötét folyosókon. Egészen a műhelyig. A tágas terem közepén a megszokott széles asztal fogadta őket, telepakolva mindenféle szerszámokkal, épp abban a kreatív rendben, amiben Harmadik dolgozni szeretett.