Save Me - Mona Kasten (magyar)

2

James

Valaki egy légkalapáccsal üti a koponyámat.

    Ez az első dolog, amit észreveszek, amikor lassan felébredek. A második dolog a meztelen, meleg test, amely félig rajtam fekszik.

    Oldalra pillantok, de csak egy mézszőke hajsörényt ismerek fel. Nem emlékszem, hogy bárkivel is távoztam volna Wren bulijából. Hogy őszinte legyek, nem is emlékszem, hogy elhagytam volna a bulit. Újra lehunyom a szemem, és megpróbálom felidézni az előző este képeit, de csak néhány összefüggéstelen gondolatfoszlányra emlékszem: Én, részegen az asztalon. Wren hangos nevetése, ahogy lezuhanok, és a lábai előtt a földön landolok. Alistair figyelmeztető pillantása, ahogy táncolok a nővérével, és szorosan a hátához simulok.

    Ó, bassza meg.

    Óvatosan felemelem a kezem, és kisöpröm a lány haját a homlokából.

    Duplán bassza meg.

Alistair meg fog ölni.

    Rángatózva ülök fel. Éles fájdalom nyilall a fejembe, és egy pillanatra elsötétül a látásom. Mellettem Elaine valami érthetetlen dolgot motyog, és a másik oldalra fordul. Ugyanakkor rájövök, hogy a légkalapács a mobiltelefonom, amely az éjjeliszekrényen fekszik és egyre csak rezeg. Nem veszek róla tudomást, és a padlót kémlelem a ruháim után kutatva. Az egyik cipőmet az ágy mellett találom, a másikat közvetlenül az ajtó előtt, a fekete nadrágom és az övem alatt. Az ingem a barna bőrfotel fölött hever. Ahogy belebújok és gombolni kezdem, rájövök, hogy hiányzik néhány gomb. Felnyögök, és közben reménykedem, hogy Alistair már hazament. Nem kell látnia a tönkrement inget vagy a vörös karcolásokat, amelyeket Elaine hagyott a mellkasomon a rózsaszínre festett körmeivel.
A mobiltelefonom ismét rezegni kezd. Ránézek a kijelzőre, és apám neve villan fel. Remek. Mindjárt két óra, ráadásul iskola napon, a fejem bármelyik pillanatban szétrobbanhat, és szinte biztos, hogy lefeküdtem Elaine Ellingtonnal. Az utolsó dolog, amire most szükségem van, az apám hangja a fülemben. Arrébb dobom a telefont .

Amire azonban szükségem van, az egy zuhany. És tiszta ruhák. Kiosonok Wren vendégszobájából, és olyan halkan csukom be magam mögött az ajtót, ahogy csak tudom. Útban lefelé a lépcsőn a tegnap este maradványaira bukkanok - egy melltartó és néhány más ruhadarab lóg a korláton, csészék, poharak és tányérok ételmaradékkal szanaszét az előszobában. Alkohol- és füstszag terjeng a levegőben. Nem lehet félreérteni, hogy itt pár órával ezelőttig buli volt.

Cyrilt és Keshavot a társalgóban találom. Cyril Wren szüleinek drága fehér kanapéján alszik, Kesh pedig a kandalló melletti karosszékben ül.

Egy lány kényelembe helyezte magát az ölében, kezét hosszú fekete hajába temette, és szenvedélyesen megcsókolta. Úgy néznek ki, mintha mindjárt újra kezdődne a buli. Amikor Kesh rövid időre elszakad a lánytól, és meglát engem, hátraveti a fejét, és felnevet. A középső ujjamat mutatom neki, ahogy elsétálok mellette.

A Fitzgeraldék kertjébe vezető pazar üvegajtók szélesre tárulnak. Kilépek, és hunyorognom kell. A napfény nem különösebben erős, de még mindig úgy érzem, mintha egyenesen a halántékomba szúrna. Óvatosan körülnézek. Kint sem jobb a helyzet, mint a házban. Épp ellenkezőleg.

Wrent és Alistairt a medence melletti nyugágyakon találom. A karjukat a fejük mögött keresztbe tették, a szemüket napszemüveg mögé rejtették. Egy pillanatig tétovázom, aztán odasétálok hozzájuk.

- Beaufort - mondja Wren boldogan, és feljebb tolja a szemüvegét, hogy az rásimuljon göndör, fekete hajára. Szélesen elmosolyodik, de még mindig látom sötétbarna bőre mennyire sápadt. Eléggé másnapos lehet, akárcsak én. - Kellemes estéd volt?