Save Me - Mona Kasten (magyar)

17

James

   Miközben Wren és a húgom hangosan nevetnek, amikor Cyril felbukkan, és vizet fröcsköl ránk, én Ruby után bámulok, aki sötét, homályos folttá vált a vízfelszín alatt. Eleinte őrülten vonaglott, de most már meg sem mozdul.

Valami nincs rendben.

- Ha tudná, hogy már ismerjük a halottnak tettetős átverést, nem próbálkozna ilyen mutatvány al - mondja Wren, és a kezét nyújtja Cyrilnek, hogy kisegítse a medencéből.

Ruby még mindig nem jött fel a felszínre. Legbelül tudom, hogy valami nagyon-nagyon nincs rendben. A szívem őrülten kalapál, és futásnak eredek.

- James, nem hiszem, hogy komolyan segít... Nem hallom Lydia mondatának folytatását, ahogy a vízbe megyek. Hosszú karcsapásokkal Rubyhoz úszom, átkarolom a törzsét, és felhúzom.

Nem mozdul.

- Ruby - kapkodom a levegőt, amikor újra a felszínre érünk. Megrázom őt. - Ruby!

   Hirtelen csapkodni kezd a karjaival. Köhög és levegő után kapkod, én pedig szorosan a felsőtestemhez szorítom, hogy ne merüljön el újra.

Teljesen magán kívül van. - Szedjetek ki innen - követeli rikoltozva. - Ki kell jutnom innen!

Bólintok, és elúszom vele a medence széléig. Aztán a csípőjénél fogva felemelem, és leteszem a medence szélére. Ismét hangosan és bőszen köhög, hogy megszabaduljon a víztől, amit ilyen rövid idő alatt belélegzett. Felhúzom magam a szélére, és leülök mellé, átölelem, miközben fuldoklik.

- Vigyél el innen! A hangja megtört krákogás, ami mélyen megérint valamit bennem. Felegyenesedek, és felsegítem Rubyt. Lehunyta a szemét, de még mindig látom, ahogy a könnyei összekeverednek az arcán lévő vízcseppekkel. Amikor újra két lábra áll, oldalra dől. Érzem, mennyire remeg mindenütt, és egy kicsit leguggolok, hogy felemeljem. Még csak nem is tiltakozik, helyette a nyakamba temeti az arcát, hogy senki ne lássa, hogy sír.

    Dühösen fordulok Cyril felé, aki időközben abbahagyta a vigyorgást.

- Te kibaszott faszfej - mondom halkan. Legszívesebben az arcába ordítottam volna, de nem akarom megijeszteni Rubyt.

Rubyval a karomban megfordulok, és kisétálok a télikert hátsó ajtaján.

Percynek eltart egy darabig, mire ideér, de legalább van nála törölköző és váltóruha. Ruby kerüli a tekintetem, miközben több törülközőbe csavarom, és elkezdem megszárítani. Még mindig mindenütt remeg. Percy némán átnyújt egy másik törölközőt, amit szétterítek, és a fejére teszek. Aztán kicsavarom a vizet a hajából. Valószínűleg túlzásba esek, de addig fogom szárítani, amíg abba nem hagyja a reszketést. Még akkor is, ha ez egy egész éjszakába telik is.

   Hirtelen néma zokogás rázza meg a testét. Megdermedek. Elképesztően fáj nézni, ahogy egy olyan erős ember, mint Ruby sírni kezd, és fogalmam sincs, mit tévő legyek. Ezért csak szárítom tovább, gyengéd körökkel simogatom a hátát, majd megkérem Percyt, hogy adja ide a Maxton Hallos pulcsit, amit szintén magával hozott.

- Kigombolnád a blúzodat? - kérdezem óvatosan.

Ruby nem adja jelét annak, hogy meghallotta volna. Mivel kétlem, hogy remegő ujjaival amúgy is képes lenne bármit is kezdeni, minden további nélkül a fejére húzom a pulóvert. Lehúzom az anyagot a felsőtestére, majd vakon elkezdem kigombolni a blúzát. Amikor ezzel végzek, óvatosan lecsúsztatom a válláról, majd segítek neki, hogy a pulóver ujjain átdugja a karját. Éppen a kapucnit akarom a fejére húzni, amikor felemeli a kezét, és megragadja az alkaromat. Az ujjai még mindig jéghidegek.

     A következő pillanatban előre dől és ráhajtja a fejét a mellkasomra, közben mély levegőt vesz. A légzése éppúgy remeg, mint az egész teste. Szörnyű így látni őt.

- Ez az egész az én hibám - motyogom.

Ruby felemeli a fejét a mellkasomról, és felnéz rám. A szemei még mindig gyanakvóan csillognak, de most az a benyomásom, hogy visszanyerte némi önuralmát. Megint úgy néz ki, mint Ruby. A makacs, harcias Ruby, aki nem tűr el semmit senkitől. Hatalmas kő esik le a szívemről, és olyan érzés terjed szét a mellkasomban, amelyet egyszerre érzek nehéznek és könnyűnek.

Elfordulok tőle, és kigombolom a saját ingemet, hogy felvegyem a második pulóvert, amit Percy hozott.

- Gyerünk. Menjünk haza - mondom végül, és nyitva tartom neki a Rolls-Royce ajtaját.

      Beszáll, én pedig becsúszom mellé az ülésre. Ahogy Percy elhajt, hagyom, hogy a fejem a háttámlának dőljön. Hirtelen hatni kezd az alkohol, és a világ kicsit gyorsabban forog, mint kellene.

Ruby mellém húzódik, én pedig vetek rá egy gyors pillantást. A kék melegítőm ujját teljesen lehúzta, így a keze eltűnik az anyag alatt. Elhatalmasodik rajtam a késztetés, hogy megérintsem. Gyorsan újra félrenézek.

- Rettegek a víztől - suttogja Ruby a csendbe.

Össze kell szednem magam, hogy ne nézzek rá. Azt hiszem, nagyobb biztonságban érzi magát, ha továbbra is az ablakon nézek ki, és nem őt bámulom. - Miért?

Eltart egy pillanatig, mire válaszol. - Apám szeret horgászni. Régebben elvitt a hajójára, és egész hétvégéket töltöttünk együtt különböző tavakon. Amikor nyolcéves voltam, volt egy balesetünk.

    A teste megfeszül az enyém mellett, és érzem, hogy biztosan egy szörnyű emléket készül felidézni. A lélegzete elakad. Most a keze után nyúlok, és ujjaimmal megragadom a felette lévő szövetet.

Most biztosan kicsinek és törékenynek érzi magát, pedig biztos vagyok benne, hogy Ruby a törékeny tökéletes ellentéte.

- Mi történt?

- Egy nagyobb hajó belénk jött, nem vett észre minket. A miénk teljesen megsemmisült, és apám súlyosan megsérült. A feje hátrabicsaklott , és egy csigolyája szétroncsolódott.

Gyorsan megszorítom a kezét.

- Azóta tolószékben van. Én pedig rettegek a víztől - fejezi be gyorsan.

Azt hiszem, ennél sokkal több van a történetben, de nem firtatom. Amit elmondott, elég ahhoz, hogy legyen elképzelésem arról, mi játszódhatott le benne, amikor Cyril magával rántotta a medencébe.

- Sajnálom - mondom, és közben teljesen hülyének érzem magam. Most osztotta meg velem az egyik legtraumatikusabb élményét, és az egyetlen dolog, amivel elő tudok állni, egy béna bocsánatkérés.

     - Semmi baj. Te nem vagy olyan, mint a barátaid. A keze előbújik a pulóver alól, és óvatosan megtapogatja az enyémet. Összekulcsolom az ujjainkat, és a hüvelykujjammal tétován végigsimítok a kézfején.

- Ez nem igaz - motyogom, és megrázom a fejem. - Olyan vagyok, mint a barátaim. Sőt, még rosszabb.

Szinte észrevétlenül megrázza a fejét. - Most éppen nem vagy az.

Az út hátralévő részében barátságos csendbe burkolózunk, miközben elgondolkodom azon, amit az imént bizalmasan elmondott nekem. Ruby végül elbóbiskol, és a feje a vállamra csúszik. A keze egy pillanatra sem engedi el az enyémet, és én továbbra is elgondolkodva futtatom végig a hüvelykujjamat a bőrén, ami mostanra szerencsére már újra meleg.

Húsz perc múlva megérkezünk Ruby házához. Odabent még ég a villany, és igazából fel kellene ébresztenem. De még nem tudom rávenni magam, hogy ezt megtegyem, nem, amikor ilyen békésen néz ki.

- Kedves lány, Mr Beaufort - szólal meg hirtelen Percy hangja a fejem feletti hangszórón keresztül. Előre nézek, még akkor is, ha a válaszfal már felhúzódott. - Ne szúrja el!

- Fogalmam sincs, miről beszélsz - válaszolom.

De azért sem engedem el Ruby kezét.