Save Me - Mona Kasten (magyar)

22

James

- Mondtam, hogy tartsd távol magad attól a lánytól

Kibámulok az ablakon. A sötét mezők összemosódnak a most már szinte teljesen kopár fákkal egyetlen sötét masszává. Ebben a pillanatban így érzem magam legbelül. Egyszerre fázom és melegem van, a tenyerem ragacsos, a torkom száraz. Rosszul érzem magam, holott ennek az ellenkezőjének kellene lennie.

Bárcsak visszatérhetnék Rubyhoz, a gyönyörű ajkához és ahhoz az érzéshez, amit bennem keltett. Gondolatban még mindig a karjaimban tartom, és élvezem, ahogy a hajamba temeti a kezét, és gyengéden beleharap az ajkamba.

Ha nem szakítottak volna félbe minket, sokkal többet tettem volna, minthogy csak megcsókolom.

- Hozzád beszélek - ismétli meg apám. Bármelyik pillanatban áthajíthatja a poharát az autóban. - Azt mondani Percynek, hogy hazamegyek a szüleimmel, a leghülyébb ötletem volt hosszú idő óta.

- James, drágám, mi csak a legjobbat akarjuk neked - teszi hozzá anyám diplomatikusabban. Egyikükre sem tudok ránézni. Amikor mégis megteszem, a düh felforr bennem, és nem tudom, képes leszek-e végighallgatni őket.

Miért pont ma kellett ennek megtörténnie? Miért pont ebben a pillanatban kellett apámnak rajtakapnia engem Rubyval?

- Egyáltalán nem egy középosztálybeli, tragikus családi háttérrel rendelkező, ösztöndíjas diákot képzeltünk el neked - folytatja anya. Megrántom a fejem, és rábámulok. Meg akarom kérdezni, honnan a fenéből tudja ezt Rubyról, de igazából nem lepődöm meg. Valójában ebben a családban már semmi sem lep meg.

- Jobbat érdemelsz, drágám. Valaki olyat, mint Elaine Ellington. Úgy hallottam, jól kijöttök - miért nem hívod el hozzánk? Anyám hangja nyugodt és megnyugtató. Kétségbeesetten próbálja helyrehozni a dolgokat köztem és apa között, de már túl késő.

- Elaine és én - ez soha nem fog működni, anya.

Különben is, biztos vagyok benne, hogy otthagyta az egyetemet, és ezt mindenki előtt próbálja eltitkolni. Ő sem jobb Rubynál, csak mert kékvérű családból származik. Ruby mindenkinél keményebben dolgozik azért, amit akar. Intelligens, jó ember és ... gyönyörű. Fantasztikusan csókol. És még annál is jobb hallgatóság.

Mintha varázsütésre újra felbukkan a fejemben. A szája emléke az egyetlen dolog, ami átsegít ezen az autós utazáson. Bárcsak több időnk lett volna. Az a néhány perc, amit vele töltöttem, határozottan kevés volt nekem.

- Szégyent hozol a családunkra azzal, hogy egy ilyen aranyásóval kezdtél ki - folytatja apa. - Nem hiszem el, hogy így viselkedsz. Mi ennél jobban neveltünk téged.

Bárhogy is próbálom, nem tudom tovább figyelmen kívül hagyni. Nem, amikor így beszél Rubyról. Forró harag kavarog bennem, és dühvel telve nézek apámra. - Fogd be!

Anyám felháborodottan zihál, Lydia mellettem megmerevedik. A kezem után nyúl, de én elhúzom. Ő lefeküdhet a tanárával, de én még azzal sem tölthetek időt, akit szeretek, anélkül, hogy azonnal felelősségre vonnának érte?

Az autó megáll, és kicsatoljuk a biztonsági övünket. Megvárom, amíg Lydia és anya kiszáll, aztán követem őket. Apám szorosan mögöttem van, és mielőtt még két lépést is tehetnék, a vállamnál fogva visszatart, és szembefordít. Határozottan megragad a galléromnál fogva, és megráz.

- Hogy merészelsz így beszélni velem - morogja, és olyan rántással taszít el magától, hogy hátratántorodom. A következő pillanatban lendületet vesz, és a kézfejével arcon üt. Fájdalom nyilall az arcomba, és néhány másodpercig nem látok semmit a szemem előtt kialakult színes pöttyökön kívül. Fémes íz terjeng a számban.