Save Me - Mona Kasten (magyar)

15

Ruby

    - Mi bajod van? - kérdezi Ember, én pedig hevesen összerezzenek.

    Keverés közben annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy mögém lopakodott, és a vállam fölött belekukkant a lekvárral teli edénybe.

    - Semmi - mondom egy pillanat múlva.

    Apa egy bontatlan csomag befőzőcukrot tart felém. - Valami baj van, egyetértek a húgoddal.

    A szememet forgatom. - Idegesítesz, ez a bajom. Kicsit túl nagy lendülettel keverem, és a forró almalekvár a kezemre fröccsen. Beszívom a levegőt.

    - Gyorsan tedd hideg víz alá - mondja anya, és elveszi tőlem a kanalat. Ember kezébe nyomja, majd a mosogatóhoz tol, ahol megnyitja a hideg vizet.

    - Miért nem végre hagytok békén? - morogom.

    - Felőlem - mondja apa. - Csupán arról van szó, hogy a szombati ominózus kirándulásod óta ilyen vagy, és szeretném tudni, miért.

    Csak magamban morgolódom tovább. Még otthon sincs nyugalmam.

   Soha nem értettem, miért panaszkodik mindig mindenki a hétfőkre. Számomra minden hétfő az újrakezdést szimbolizálja, és az új hétre új célokat tűzhetünk ki. Általában szeretem a hétfőket. Ma azonban egyszerűen minden irritál. Az emberek az iskolában, a szombati nap emléke, Ember kíváncsi tekintete. Még a kezemen lévő seb is, ami pokolian ég. Hülye almalekvár.

Legszívesebben bezárkóznék a szobámba, és makacsul bemagolnám az anyagot a következő három hónapra, de a családom rákényszerített, hogy segítsek a főzésben. Biztos vagyok benne, hogy a lekvár csak ürügy, hogy végre szóra bírjanak.

- Miért nem mondod el, mi történt? - Ember a következő pillanatban megerősíti a gyanúmat.

- Mert nem arra vagy kiváncsi, hogy mi van velem - vágok vissza. - Csak azért kérdezősködsz, mert Beaufortról akarsz faggatni.

- Ez nem igaz!

- Nem? - kérdezem kihívóan. - Szóval nem érdekel, hogy milyen volt ott?

     Most bizonytalanul lépked egyik lábáról a másikra. - Dehogynem. De az egyik nem zárja ki a másikat. Érdekelhet engem Anglia egyik legnagyobb ruhakészítője, de érdekelhet a te jóléted is. Mindkettőnek van hely a szívemben, hugi.

- Milyen édes - mondja apa, ahogy elhalad mellettünk a kerekesszékével a tűzhely irányába. Fog egy másik kanalat, és belemártja a forró lekvárba. Mindig lenyűgöző nézni, amikor ízesít egy ételt. Amikor megkóstolok egy ételt, akkor ... normálisan nézek ki. Rögtön látszik, hogy apa profi. Az arckifejezése megváltozik, mintha gondolatban elemezné az összes hozzávalót, és azon tűnődne, hiányzik-e még valami hozzávaló, és ha igen, melyik lehet az.

Pont mint most. Lehajtja a fejét, és mi figyelmesen nézzük. A következő másodpercben felragyog az arca, és visszagurul a kis fémkocsihoz, amin a fűszerek vannak. Fahéjkeverékért nyúl, és néhány csipetnyit beletesz az öntöttvas lábasba. Az illat a karácsonyra emlékeztet - a kedvenc ünnepemre.

    - Nem lenne unalmas számodra? Női ruhákra akarsz szakosodni - ismeri el apa.

Megszólal a csengő, és meglepetten nézünk egymásra.

- Ki lehet az? - kérdezi anya, miközben a konyhából az előszobába megy.

- Minden a hangulatról szól, apa. Látni, hogyan dolgoznak ott az emberek, milyen anyagokkal és szabásmintákkal. Biztos vagyok benne, hogy így is nagyon érdekes lett volna.