Save Me - Mona Kasten (magyar)

7

James

Hétfő reggel nincs más beszédtéma, mint a buli. Miután a hétvégén majdnem felrobbant az iskolánk online fóruma, mert mindenki megosztotta és kommentálta a képeket és videókat, most az osztálytársaink tapsolnak nekünk, amikor elmegyünk mellettük, és megköszönik a sikeres estét. Az esemény nem csak a Maxton Hallban volt címlapon, hanem Anglia más iskoláiba is eljutott.

A szüleim persze egy szavamat sem hitték el, amikor biztosítottam őket arról, hogy semmi közöm az egészhez, de végül is inkább Lydiára haragudtak, aki egyáltalán nem jelent meg a bulin.

Összességében a rendezvény teljes siker volt.

Legalábbis addig, amíg a hangszórók meg nem szólalnak a folyosókon, és egy közlemény nem visszhangzik az iskolában.

James Beaufortot arra kérjük, hogy azonnal fáradjon Lexington igazgató úr irodájába.

     Erre számítottam. Lexington már a minden hétfőn, a tanítás kezdete előtt tartott gyűlésen, a Boyd Hallban is kifejezte csalódottságát az eset miatt, és jelentőségteljes hangon emlékeztette a diákokat a Maxton Hall értékrendjére. Mindig ugyanaz a helyzet: Előrukkolunk egy mutatvánnyal, ő elmondja az egész diákságnak, mennyire le van sújtva, majd behív minket az irodájába, hogy figyelmeztessen és öt perccel később elengedjen minket.

    - Lássuk, hogy ugyanazt az előadást tartja-e, mint mindig - mondja Wren, és átkarolja a vállamat. Röviden magához ölel. - Ne hagyd, hogy lealacsonyítson.

    - Soha nem szoktam - válaszolom, elköszönök tőle és a többiektől, és elsétálok az igazgatói irodába. Odaérve az asszisztense szótlanul az ajtó felé mutat.

    Habozás nélkül kétszer kopogok.

    - Fáradjon be.

      Belépek, és becsukom magam mögött az ajtót. Amikor megfordulok, megtorpanok. Az igazgatói asztal mellett Freeman edző áll, és pont előtte ül ... Ruby. Rövid pillantást vet rám a válla fölött, mielőtt újra előre nézne.

    - Látni akart? - kérdezem. Kicsit meglepődöm a közönségen.

    Lexington a kezével az íróasztala előtt a Rubytól jobbra lévő székre mutat. - Foglaljon helyet. A hangja más, mint általában. Többnyire egyformán bosszúsnak és ingerültnek hangzik, amikor velem beszél, mintha az egész csak bosszúság lenne, és inkább visszatérne a munkájához. A hangja ezúttal zavarba ejtően halk. Az arcának barázdái is mélyebbnek tűnnek a szokásosnál. Úgy tűnik, nem jó napot fogtam ki az elbeszélgetéshez.

    Leülök az íróasztala előtti székre.

    - Mondja meg nekem tényleg maga volt az, aki a múlt hétvégi partinkra felbérelt néhány ... Megköszörüli a torkát. Úgy tűnik, keresnie kell a megfelelő szót. - ...előadóművészt, akik aztán zűrzavart okoztak?

    El kell fojtanom a nevetést az "előadóművész" szó hallatán.

    - Ez attól függ, hogy kit ért a "előadóművész" alatt, uram - felelem lassan. - Esküszöm, semmi közöm a DJ-hez.

    Lexington bólint, és acélszürke szemekkel néz rám. - Ön szerint ez valami vicc, Mr Beaufort?

    Tanácstalanul megvonom a vállam. - Néha igen, uram.

    Ruby felháborodottan zihál. Ránézek, de ő azonnal elkerüli a tekintetem.

    Lexington igazgató előrehajol sötét mahagóni íróasztalán. A kintről a szobába beeső fény csak félig világítja meg az arcát. Az itteni csend hirtelen szinte kísértetiesnek hat.