Save Me - Mona Kasten (magyar)

31

James

Sajnos életem messze legjobb éjszakája egy ponton véget ér. Rubyval próbáltunk ébren maradni, de hajnali négy körül elaludtunk, csak három órával később riadtunk fel, mert azt hittük, hogy elaludtunk, és Ruby szülei már az ajtó előtt várnak. Szerencsére téves riasztás volt, de nem sok időnk maradt.

Hihetetlenül nehezemre esik elengedni Rubyt a szobájába. Nem akarok elbúcsúzni tőle, folyton magamhoz húzom és megcsókolom, mintha legalább egy hónapig nem látnám többé. Legkésőbb holnap a suliban találkozunk újra, és talán még ma este is, ha sikerül elszabadulnom otthonról. Az esélyek tulajdonképpen elég jók: az, hogy meghívtak a St Hildába, sértés volt apám számára. Még azt is javasolta, hogy Lydia és én cseréljünk helyet, mert velem ellentétben ő meghívást kapott a Ballioltól. Az olyan szavak, mint "szégyen" és "semmirekellő" még mindig ott motoszkálnak a fejemben. Nem hiszem, hogy érdekli, hogy sikerültek az interjúk

Percy kora reggel értem jön. Elveszi a bőröndömet, és elrakja a Rolls-Royce csomagtartójába, mielőtt visszaülne, és felvesszük Lydiát. A válaszfal felhúzva, a hangszóró kikapcsolva, láthatóan nincs kedve beszélgetni velem. Nekem ez megfelel, hiszen újra megnézhetem Ruby listáját. Nem tudom, mennyire reális, ami rajta van, de legalább mindig emlékeztetni fog a tegnap estére.

Felvettem a szürke inget, amit Ruby ma reggelig viselt, és az illata rám tapad. Úgy érzem, mintha még mindig érezném az ízét a nyelvemen, és libabőrös leszek, ha arra gondolok, ahogy a nevemet mondta. Nagyon szeretném újra megismételni az estét. Lehetőleg azonnal.

Amikor Lydia beszáll mellém az autóba, azonnal rájön, hogy valami megváltozott. Összeszűkült szemmel néz le rám, majd vissza az arcomra. Aztán tudálékos vigyor terül szét az arcán. - Úgy nézel ki, mint akinek remek éjszakája volt. - Túl jól ismer engem.

Újra összehajtom a listát, és visszateszem a tárcámba. A Rubytól kapott kártya helyére kerül, amit még a kollégiumban széttéptem és eldobtam.

- Beavatsz a részletekbe?

A kérdés meglep. Bár Lydia a minap bízott bennem Mr Suttonnal kapcsolatban, nem vagyunk éppen nyíltak egymással, ha a szerelmi életünkről van szó.

Szkeptikusan nézek rá. - Mióta érdekel téged, hogy mit csinálok éjszaka?

Megvonja a vállát. - Mióta Ruby az, akit felszedtél.

A "felszedni" nem a megfelelő szó arra, ami Ruby és köztem van. - Először is, ki mondta, hogy Rubyval töltöttem az éjszakát? Másodszor pedig azt hittem, hogy ki nem állhatod őt.

Lydia a szemét forgatja. - Először is, nem vagyok hülye. Másodszor pedig tetszik nekem, ha neked is tetszik. Ilyen egyszerű.

- Akkor jó. Mert nem hiszem, hogy a jövőben csak az iskolában fogod látni.

Lydia szája tátva marad. - Komolyan mondod?

Nem tehetek róla, de mosoly terül szét az arcomon. A következő pillanatban Lydia megragadja a karomat. - Ezt nem hiszem el! James!

- Mit nem hiszel el?

- Ha apa rájön, megőrül - rázza a fejét. A keze még mindig a karomon van. Gyorsan megszorítja. - De nagyon boldognak tűnsz. Örülök neked.

Nem tudtam, hogy ez így lesz. Nem tudtam, milyen érzés lesz szerelmesnek lenni, vagy hogy már Ruby gondolatától is megdobban a szívem. Meg akarom mondani Percynek, hogy menjen egyenesen hozzá, mert félek, hogy egy másodpercet sem bírok ki nélküle.