Save Me - Mona Kasten (magyar)

12

Ruby

Másnap reggel már majdnem megőrülök, mert fogalmam sincs, mit vegyek fel a beauforti látogatásra. Nem tudom, hogy van-e ott dress code, és ha igen, mennyire kell elegánsan öltözködnöm. Azon is gondolkodom, vajon James öltönyt fog-e viselni. Még sosem láttuk egymást az iskolán kívül, ami azt jelenti, hogy az iskolai egyenruhán kívül semmi másban nem láttuk még egymást.

Végül egy fekete szoknya, térdig érő zokni és egy okkersárga színű kötött pulóver mellett döntök, amin horgolt fehér gallér és fekete masni virít. Felveszem a fekete elegáns cipőmet, amelyet néhány hónapja szereztem be a Gormsey használtruha-boltban.

Ha divatról van szó, közel sem vagyok olyan merész, mint Ember. Inkább olyan dolgokat veszek, amelyekben magabiztosnak érezhetem magam, és tudom, hogy sokáig viselhetem. De mégis szeretek kiöltözni, és foglalkozom a megjelenésemmel, valószínűleg a rendre iránti szenvedélyem miatt.

Amikor befejezem az öltözködést, a biztonság kedvéért bemegyek a nővéremhez. Már ébren van, és az ablak melletti kis íróasztalánál ül, amikor bedugom a fejem az ajtón.

- Mi az? - kérdezi anélkül, hogy felém fordulna.

- Mit gondolsz erről a ruháról? Megfordul a székében, hogy szembeforduljon velem, én pedig teljesen kitárom az ajtót, hogy rám nézhessen.

- Nagyon csinos - állapítja meg, miután tetőtől talpig végigmér.

- Tényleg? - kérdezem, és egyszer megpördülök. Amikor Emberre nézek, összehúzza a szemét.

- Még hogy nem randi, mi? Van valami incselkedő a hangjában.

- Ember, ki nem állhatom azt a srácot - mondom, a szememet forgatva.

- Hát persze - feleli, és feláll. A szekrényéhez sétál, egy kis, falba épített gardróbhoz, és kinyitja az ajtót. Aztán előrehajol, amíg félig el nem tűnik benne, és kotorászni kezd. Óvatosan mögé lépek, és átnézek a válla fölött. Fél perc múlva újra megjelenik, és átnyújt egy kis bordó színű táskát.

- A táskám!

    - Ne légy ennyire felháborodva. Úgyis folyton csak a hátizsákoddal járkálsz - mondja védekezően. A ruhámra mutat. - De nagyon jól menne hozzá.

    - Igazából kamatot kellene kérnem, amiért ilyen sokáig megtartottad.

Letörlöm a vékony porréteget, ami a műbőrön képződött. Ezt a táskát is a falu központjában lévő használtruha-boltban vettem. Két teljes héten át büszkén sétálgattam benne, amíg a szomszédunk, Mrs Felton ki nem szúrt anyu pékségében, és hangosan el nem hencegett vele, hogy a táska valaha az övé volt - ötven évvel ezelőtt. Ezek után szívesen kölcsönadtam Embernek, és először nem is akartam visszakérni. Most, hogy a kezemben van, örülök, hogy visszakaptam.

    - Nem fogok kamatot fizetni valamiért, amiről azt sem tudtad, hogy még mindig nálam van - feleli Ember.

    A bejárati ajtón csengetnek, mire megdermedek. Ránézek az órára. Háromnegyed tíz van. - Korán jött - nyögöm, és berohanok a szobámba, miközben sietve átpakolom a mobiltelefonomat és a pénztárcámat egyik táskából a másikba.

    - Ruby! - szólal meg anya.

    Ahogy lemegyek a lépcsőn, emlékeztetem magam, hogy maradjak nyugodt. Egyáltalán nincs okom az izgalomra. Ez nem több, mint egy iskolai kirándulás - Lin és én már százszor csináltunk ilyesmit együtt, és Jamesszel sem lesz ez másképp.

    Mély levegőt veszek, és megteszem az utolsó néhány lépést. Anya már kinyitotta az ajtót, és ahogy belépek az előszobába, egy férfival beszélget. Tátva marad a szám.