Save Me - Mona Kasten (magyar)

27

Ruby

   A nap hátralévő részét azzal töltöm, hogy körülnézek az egyetemen. Megiszom egy kávét útközben, sétálok a burjánzó zöldterületeken, és körülnézek az épületekben, ahol a tanulmányi útmutató szerint filozófiát, politikatudományt és közgazdaságtant tanítanak. Izgalmas a sok igazi diák között mozogni, és egy ponton annyira elmerülök a gondolataimban, hogy észre sem veszem, hogy egyenesen egy előadóterembe sétálok be velük. Úgy tűnik, senki sem vesz tudomást rólam, így óvatosan leülök az utolsó sorba, és a következő másfél órában Immanuel Kant munkásságáról szóló előadást hallgatom.

    Ez életem legjobb másfél órája.

   Este az összes oxfordi kollégium jelentkezői kirándulni mennek a Turf Tavernbe, egy legendás kocsmába, ahol olyan hírességek is megfordultak, mint Oscar Wilde, Thomas Hardy, Elizabeth Taylor, Margaret Thatcher és a Harry Potter szereplői. Túl korán érkezem a menetrendben megjelölt találkozási pontra, de nem én vagyok az egyetlen. Néhány srác és lány, akiket a reggeli közös helyiségből ismerek fel, már kisebb csoportokban álldogál körülöttem, ahogy Jude is, aki sugárzó mosollyal üdvözöl, és azonnal faggatni kezd az interjúmról. Amikor mindannyian készen vagyunk, sétára indulunk. A kocsma körülbelül másfél kilométerre van a St Hilda kampuszától. Útközben át kell kelnünk a Magdalen-hídon, amely alatt a Cherwell folyó csillog a lemenő nap narancsvörös fényében. Ezután egy szarvaspark mellett haladunk el, ahol néhány szarvas kíváncsian rángatja a fülét, és felkapja a fejét, amikor meghall minket. Mint a legtöbben, én is kinyújtom a kezem, hogy megsimogassam az egyiket, de nem olyan szelídek. Egyszerre mind megfordulnak, és elszaladnak a réten keresztül.

Az út további része régi épületek között vezet, olyan ösvényeken, amelyek néha olyan keskenyek, hogy csak két ember tud egymás mellett járni. Lassan besötétedik. Ha egyedül lennék, nem mertem volna végigmenni ezeken a sikátorokon, de Jude mellettem sétál, és a tanulmányairól mesél, így elterelődik a figyelmem. Szó szerint csüngök a szavain. Mindaz, amit ma itt láttam, és amit most elmondott, még inkább arra késztet, hogy itt tanuljak. Soha életemben nem akartam még semmit annyira, mint Oxfordot. Most, hogy belekóstolhatok, teljesen összetörnék, ha nem sikerülne. Képes lennék megbirkózni vele? Nem tudom. Arról nem is beszélve, hogy nincs B tervem.

Hirtelen az út újra kiszélesedik. Lámpások adnak fényt, és beszélgetés és zene foszlányai jutnak el a fülemig. A tér, ahová néhány perc múlva érünk, zsúfolásig tele van emberekkel. A legtöbben úgy néznek ki, mint akik szintén tanulnak, beszélgetnek és sört isznak.

Csoportunkkal együtt kanyargunk közöttük, amíg a Turf kocsmához nem érünk. Az épület, amelyben a kocsma található, réginek tűnik. A fehérre vakolt homlokzaton átlósan sötét gerendák futnak végig. A tető kissé görbe és helyenként zöld, mohával benőtt. A kocsma előtt ülőgarnitúra áll, ahol néhányan egy napernyő alatt helyezték magukat kényelembe. Olyan hideg van, hogy a ködös leheletemet is látom a levegőben, így érthető, hogy a legtöbben vastag kabátba, sapkába és gyapjútakaróba burkolóznak.

A kocsma felirata alatt színes izzókkal díszített égősor lóg, közvetlenül alatta a bejárat. Az ajtó sötétzöld, és néhány sarkon már hámlik a festék. Jude nyitva tartja nekem, és belépek a kocsmába.

A belső atmoszféra szinte középkori. A Turf Taverna mennyezete alacsony, a falak pedig durva kőből készültek. Apró lámpások lógnak róluk, az asztalok fölött pedig tányér alakú lámpák lógnak. Egy keskeny folyosón keresztül egy kicsit hátrébb levő, a zajos főteremből távolabb eső részbe vezetnek minket.

Jude, aki kétméteresnek tűnik, előttem sétál, így a hátán kívül nem sokat látok.

De aztán meghallom. Egy nevetést, amit nagyon jól ismerek.