Save Me - Mona Kasten (magyar)

3

Ruby

- Itt tökéletes lesz - mondja Ember, miközben a tövises rekettye és az almafa közé helyezkedik.

Az egész kis kertünkben szétszórva vannak az almák, amelyeket még össze kell szednünk. De hiába nyaggatnak minket a szüleink napok óta, a lilával jelölt almaszedés csütörtökig nem szerepel a naptáramban.

Már tudom, hogy abban a pillanatban, amikor Ember és én behozzuk a kosarakat a házba, vita fog kitörni anya és apa között, hogy kinek jut több alma. Mint minden évben, anya azt tervezi, hogy süteményeket és péksüteményeket süt, amiket a pékségben ki tud tenni, hogy megkóstolhassák az emberek, míg apa lekvárok százainak tűnő mennyiséget akar készíteni a legkülönfélébb ízekben. Sajnos, anyával ellentétben neki nincs senkije, akinek odaadhatná őket a mexikói étteremben, ahol dolgozik. Ez azt jelenti, hogy Embernek és nekem valószínűleg majd megint kísérleti nyulaknak kell lennünk, ami egy új tortilla-recept esetében nagyon jó dolog - de a kardamomos-csilis almalekvárnál egyáltalán nem.

- Hogy érted?

    Ember gyakorlott pózban áll előttem. Mindig meglep, hogy milyen jól csinálja ezt. A testtartása laza, és gyorsan megrázza a fejét, hogy hosszú, világosbarna hajának fürtjei kicsit rendezetlenebbül álljanak. Amikor elmosolyodik, zöld szemei szó szerint csillognak, és azon tűnődöm, hogyan lehet, hogy felkelés után ilyen ébernek tűnik. Még nem sikerült megfésülnöm a hajamat, és hajszálaim biztosan egyenesen az égnek állnak. Az én Emberéhez hasonló szemem pedig egyáltalán nem csillog. Ellenben olyan fáradt és száraz, hogy állandóan pislognom kell, hogy megpróbáljak megszabadulni a kellemetlen égető érzéstől.

    Reggel hét óra múlt, és a fél éjszakát ébren fekve töltöttem, és azon töprengtem, amit tegnap délután láttam. Amikor Ember egy órája bejött a szobámba, úgy éreztem, mintha csak most aludtam volna el.

- Remekül nézel ki - válaszolom, és felemelem a kis digitális fényképezőgépet. Ember jelet ad, én pedig három képet készítek, ami után pózt vált, oldalra fordul, és a válla fölött rám - vagy inkább a kamerára - pillant. Fekete galléros ruhát visel feltűnő kék mintával. Anyutól vette el, és kissé átalakította, hogy bővebb legyen a dereka.

    Ember, amióta az eszemet tudom, túlsúlyos, és rendszeresen küzd azzal, hogy testalkatához illő ruhákat találjon. Sajnos a piacot nem árasztották el velük, így neki mindig improvizálnia kell. A tizenharmadik születésnapjára kérte a szüleinktől az első varrógépét. Azóta is használja, hogy megvarrja a neki tetsző ruhákat.

    Ember most már pontosan tudja, mi áll jól neki. Nagyszerű érzéke van az utcai stílushoz. A mostani ruháját például farmerdzsekivel és fehér tornacipővel párosította, ezüstszínű talprésszel, amit ő maga festett át.

    Néhány nappal ezelőtt egy divatmagazinban felfigyeltem egy kabátra, amelynek az anyaga úgy nézett ki, mint a szemeteszsákok készítéséhez használt anyag.

Megráncoltam az orromat, és gyorsan lapoztam, de most, hogy belegondolok, biztos vagyok benne, hogy Ember úgy hordaná ezt a kabátot, mint egy szupermodell.

    Biztos vagyok benne, hogy sok köze van a magabiztossághoz, amit magából sugároz - a kamera előtt, de a való életben is.

    Nem volt ez mindig így. Még mindig emlékszem azokra a napokra, amikor nyomorultul érezte magát, és elbújt a szobájában, mert csúfolták az iskolában. Ember akkoriban kicsinek és sebezhetőnek tűnt, de idővel megtanulta elfogadni a testét, és figyelmen kívül hagyni, hogy mások mit mondanak róla.

Embernek nem okoz gondot, hogy "kövérnek"nevezze magát. Ember azt mondja olyan, mint Harry Potter, amikor valaki meglepődik a szóhasználatán. A "Voldemort" név csak azért olyan szörnyű, mert senki sem meri kimondani. Ugyanaz a helyzet a "kövérrel" is, ez is csak egy olyan jelző, mint a "vékony" vagy a "sovány". Ez csak egy szó, és nem pedig egy negatív jelentésű szó.