Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

VI.

Kint álltam a Balaton partján és bámultam a hullámokat. A délután folyamán elég melankolikus hangulatba kerültem. Van az az érzés, amikor úgy érzed nem vagy a helyeden, semmi sem működik körülötted és pont úgy csapnak a fejed fölé a hullámok, mint ahogy most mossák a part köveit. Mellettem süvített a szél, az ég szürke volt. Furcsamód úgy éreztem a környezetem tökéletesen leírja a hangulatom és emiatt meg is nyugtatott, hogy a szabadban voltam.

Visszahívtam Márkot. Elmondtam neki, hogy rengeteget dolgozunk, valamint azt is, hogy Peti beteg lett, de különösebben nem ütötte meg az ingerküszöbét, hogy mi történik velem csak azt akarta ecsetelni, hogy ők „mennyit haladtak".
Ismét azt éreztem, hogy igazából én nem számítok neki. Mintha semmi más nem lennék csak egy kirakati bábú akit kényére kedvére öltöztethet, aztán a visszajelzések alapján formálhatja. Bevallom, a felismeréstől, könnyezni kezdtem. Nem hüppögtem, nem zokogtam csak némán csorogtak le a cseppecskék az arcomon és nagyokat nyeltem, nehogy véletlenül meghallja. Helyette tettetett vidámsággal helyeseltem minden szavára és alig vártam, hogy megszakítsuk a vonalat.

Be kellett lássam, hogy baj van. Baj volt, mert olyan természetességgel ébredtem Marics mellett délután, mintha ez mindennapos lenne. Baj volt, mert mielőtt Milán betoppant volna, úgy éreztem, hogy hamarosan meg fog csókolni és egyáltalán nem bántam. Nem hagytam volna, mert a hűség számomra szent. De nem bántam volna és valahol már ez is túl volt a fejemben felállított "szentség" határán.

Viszont arra a kérdésre magam sem tudtam válaszolni, hogy csak kifejezetten Peti váltotta ki ezt belőlem, vagy igazából bárki mással ugyanezt éreztem volna, akitől kapok valamennyi törődést. Ráadásként fogalmam sem volt, hogy az énekes mit akar tőlem, mit gondol rólam, mi több az is megfordult a fejemben, hogy totálisan félreértettem az egész helyzetet annyira remegtem némi figyelemért.

Elgondolkodtam rajta, hogy felrúgom az egész eljegyzést, de ettől a gondolattól szorongani rettegni kezdtem. Akármilyen rossznak is éreztem a kapcsolatunkat, akármennyire üresnek, sokkal jobban féltem a megszűnésétől. Hova költöznék? Mihez kezdenék? Hiszen alig van valamim... Én nem vagyok képes ismerkedni, ez egyszerűen kimaradt az életemből. Egyelőre nem jutottam el arra a pontra, hogy el tudjam képzelni, hogy Márk már nem része a mindennapjaimnak... illetve el tudtam képzelni és ez volt ami csupa szorongást váltott ki belőlem, hiába voltam egyébiránt teljesen magabiztos saját rátermettségemben.

Megszakítva gondolataimat egy sirály hangos sírásszerű hanggal elhúzott felettem. Szememmel követtem és azt kívántam bár én is csakúgy elrepülhetnék ebből a szituációból egy hangos sírással.

Este Attila unszolására lementünk picit áztatni magunkat. Ahhoz képest, hogy mennyire szerettem vízben lenni, annyira lekötött a szervezkedés és Peti ápolása, hogy a közelébe sem mentem a medencéknek. Majd miután ő azt mondta, a fiúk majd gondoskodnak a szórakoztatásáról, úgy döntöttem itt az ideje leballagni wellnessre.

Nem mondom, hogy nem voltam csalódott, amiért más vette át az ápolását... úgy éreztem, mintha egy fontos feladattól fosztanának meg. És azért is aggódtam, hogy esetleg megbántottam valamivel, mert volt némi furcsaság a viselkedésében... mintha már nem lett volna annyira felszabadult a közelemben. De igyekeztem figyelmeztetni magam, hogy megint mindent túlgondolok.

A medence oldalára döntve fejem élveztem, ahogy az apró buborékok csiklandozzák a hátam, amikor ordítást hallottam aztán valaki csak egy piros pacát láttam elhúzni kb. 1,5 méterre tőlem és valaki nagy csobbanással landolt a medencébe. Aztán követte még 2 ugyanilyen mutatvány, csak más-más színű fürdőgatyák villanásával. Arcom elé emeltem alkarom, hogy ne a képembe csapjon a víz és hálát adtam az égnek, hogy csak számunkra tartották nyitva a részleget. Néha azért jól jön a protekció.