Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

XXXIV.

Úgy döntöttem nem zargatom Petit a problémáimmal és egyelőre visszacuccolok Kittihez. Mióta Orsi elköltözött nem volt lakótársa, de szerencsére neki is felfelé ívelt a karrierje, így dolgozó/vendégszobává alakította az üres helységet, főbérlője pedig csak örült, hogy barátnőm fizeti az egész cechet és nem kell új embert keresni.

Reggel viszont nem maradtam annyira vidám... miután éjszaka elég sokáig fent voltam és az albérlet hirdetéseket bújtam, viszonylag későn keltem - legalábbis magamhoz képest. Aggódva tárcsáztam kedvesem aki éjszaka többször is hívott. Mikor pár búgás után felvette köszönés nélkül ennyit mondott:

- Te mégis hol a fenében aludtál?

- Tessék? - felültem az ágyon és próbáltam kidörzsölni a szememből az álmosságot. Nem számítottam rá, hogy a szokásos karcos hang most még karcosabb lesz. És őszintén nem is értettem, mitől ennyire dühös.

- Mi az, hogy "tessék"? Hol voltál az éjszaka?

- Én... - kezdtem bele miközben azon gondolkodtam, hogy mégis honnan a fenéből tudja, hogy nem otthon - Mi az, hogy hol voltam?

- Nézd Anna, azt kurvára nem csípem ha kamuznak nekem.

- Mi? Állj már le, nem kamuzik senki. Kittinél vagyok - számítottam valami reakcióra, de csak csend volt. Így inkább folytattam. - Szétázott az albérletem, a főbérlőm szarik rá, eszméletlen károk lettek és... jaj már, nem lehetne, hogy személyesen beszéljük ezt meg? - néhány hosszú másodpercig csendben maradt.

- Hogy érted, hogy szétázott?

- Ahogy mondom. Eláztatott a felettem lakó. Leszakadt az álmennyezet... míg az esküvőn voltunk, ott állt minden a vízben. Mégsem aludhattam ott... De még mindig nem mondtad meg, honnan tudod, hogy nem voltam otthon?

- Hát... odamentem. És sehol senki... azt hittem...

- Te most vádolni akarsz valamivel, Peti? - nem hittem a fülemnek.

- Már nem. De... - hallottam hangján, hogy nagyon zavarban van. - Hát elég fura volt, hogy "jaj nem alszom ott és te se gyere majd"... Mármint amúgy nem ezért mentem, csak benyomtam és viccesnek tűnt meglepni hajnalban - bár nem látta, de azért megforgattam a szemem - Szóval, ja... és ezek után üres a lakás, te meg nem veszed fel.

- Hajnal 4-kor? Ha otthon lettem volna sem veszem fel... És azt nem láttad, hogy a nappaliban leszakadt az álmennyezet?

- Bébi! Mondom, hogy be voltam nyomva - röhögött saját magán. Én már kevésbé voltam ennyire vicces kedvemben. Nem esett túl jól a hirtelen jött gyanúsítgatás.

- És mégis mit gondoltál hol vagyok?

- Jó, azért nem csaptam akkora hisztit - védekezett. - De ezt ne telefonon beszéljük már meg... Érted menjek?

Sóhajtottam. Oké, lehet tényleg inkább az a bajom, hogy fáradt vagyok és megint egy ilyen redvás akadályt állít elém az élet.
Miért van az, hogyha valahol elvarrok egy szálat jön egy másik gond? Mindenesetre, abban biztos voltam, hogy erről nem Marics tehet.

- Nem tudom... rengeteg a dolgom és még nem nagyon találtam ki mit kezdjek magammal. De a cuccaimat mindenképpen össze kell pakoljam... Segítesz?

- Nem. Elviszlek és majd nézem ahogy pakolsz - ironizált, de komolyabban hozzátette - Nyilván segítek.

- Ne húzd ki még jobban a gyufát... hisztis vagyok - figyelmeztettem - Csak adj kb. 1 órát míg összeszedem magam...

- 1 órát? Nők... - morogta, majd ásított egyet. - Akkor még visszafekszem...

Nos, ebben a pillanatban tudtam, hogyha ő még visszafekszik... több, mint 1 órám lesz.

- Uhh az meleg - szorította össze fogait Peti amint meglátta, hogy is néz ki a nappalim. - Én nem tudom baszki, hogy ez, hogy nem tűnt fel éjszaka - óvatosan benézett a még mindig csöpögő lyukba a plafonon.

- Én se - válaszoltam némileg flegmán, miközben leültem a lefóliázott kanapéra. Még mindig morcos voltam a történtek miatt. - Te tényleg azt gondoltad, hogy valami palival vagyok?