Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

XIII.

- Mond, hogy eszünk is valamit – érdeklődve nézegette a szatyrok tartalmát.

- Csak nem éhes vagy, Marics?

- Megdolgoztam érte – szűkítette össze a szemeit egy diadalittas mosoly mellett. Felvontam a szemöldököm és kacérkodva hajoltam közelebb arcához:

- Azt nem nekem kellene eldönteni?

- Kislány, már rég eldöntötted, amikor úgy csináltál, hogy... - szájára tapasztottam a kezem és vérvörös arccal próbáltam komoly maradni.

- Eszedbe ne jusson utánozni – fenyegettem meg és csak elnevettem magam. Megrántotta a vállát és kacsintott egyet.

- Pedig nekem teszett.

Megforgattam a szemem és mielőtt elpakoltam volna a rengeteg dolgot, kiválasztottam pár alapanyagot.

- Jó, akkor azt mondom, kaphatsz enni. De akkor segítened kell!

- Ácsi, arról nem volt szó! Neked volt nagy a szád, hogy a konyha meg a főzés, ez nem az én businessem! – védekezőn felemelte tenyereit, mire elé raktam a sajtot meg a reszelőt.

- Ne aggódj, azért nem kell túlzásokba esned majd! – lemondóan sóhajtott és elkezdte kicsomagolni a trappistát. Bazsalyogva megráztam a fejem és magam elé vettem a krumplit és a hámozót. – Mesélj addig, milyenek a forgatások?

A kezdeti nehézségek ellenére, Peti egész jó kis kuktának bizonyult. A lelkes sajtreszelés után segített a kis sajtgolyók összeállításában is. Mulatságos látvány volt, ahogy koncentrált, hogy az enyémekhez mérten, hasonlóan szabályos és egybevágó méretű „műveket" hozzon létre. Közben általános dolgokról beszélgettünk, mint például, hogy mennyi munka van az irodában, hogy csak gyűlnek és gyűlnek az új influencerek és a mindenféle ügyfeleink. Szóba került, hogy a zenekar nyara mennyire zsúfolt lesz és hogy milyenek a forgatásos napok.

- Hát... azért én nem vagyok az a korán kelős típus. Itt meg toljuk egész nap – magyarázta – az is csak random derült ki, hogy ma nem kell ott lennem... úúú az anyját – szakította meg a gondolatmenetét, amikor elé raktam a tányért – kinézetre 5-ös kisfőnökasszony – villájára tűzött egy sajtgolyót, belemártotta a mártogatósba és kiélvezve az ízeket lehunyta a szemét. Majd felnézett rám és a krumplival is hasonlóan tett. Lenyelte a falatot és jelezte a kezével, hogy mindent rendben talál. – Te ez a krumpli is elég jó...

- Zöldfűszerekkel főzöm meg és olíva... tudod mit? Nem árulhatom el a titkom– kérdőn felvonta bal szemöldökét két falat között.

- Úgy nézek ki, mint aki le fogja koppintani a receptjeidet? Nyugodtan tartsd csak titokban, én meg bármikor elszenvedem, hogy meg kell ennem – veregette meg a vállam bíztatón mire csak rányújtottam a nyelvem.

- Pedig nem áll túl jól hozzá a szénád – közelebb hajolt és fogalmam sincs, hogy mennyire volt direkt, de olyan csábítóan mélyedt a szemeimbe, hogy beleremegett a gyomrom.

- Mint mondtam... megdolgoztam érte... - mondata végére újabb golyót kapott be a villájáról. Ajkai széles mosolyra húzódtak. Valószínűleg látta, hogy reakcióként nagyot nyelek, de másodpercek alatt szedtem össze magam és a hűtőhöz lépve kivettem egy üveg búzasört, levágódtam mellé és felszisszentettem a kupakot. Értetlenül pislogott rám a tányérja fölött.

- Most komolyan nem kínálsz meg?

- Feltételezem kocsival vagy – közöltem a tényt és belekortyoltam zsákmányomba. Láttam szemein, hogy igazat ad aztán elgondolkozott. Oké, némi csalódottságot is felfedeztem és ezt egy csepp örömmel könyveltem el.