Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

XXXIII.

Exem eltorzult mimikával kapott az arcához, miközben féloldalt lángoló tekintettel sandított rám. Oldalra pillantottam, Peti felhúzva az orrát felszisszent és teljes meglepettséggel pislogott. Egy másodpercre átfutott az agyamon, hogy bocsánatkérésekben törjek ki, de aztán a "kisfilm" ami ezt a fajta agressziót kiváltotta belőlem, újra lepergett lelki szemeim előtt és inkább idegesen toppantottam és ökölbe szorítottam a kezem, mintha tenyerem összeszorítása megakadályozná, hogy újra megüssem Márkot. Ő még egy kicsit simogatta az arcát aztán elvigyorodott:

- Milyen kis harcias lettél! Lehet ez feldobta volna a...

- Ki ne mond, mert én is megütlek - lépett egyet előrébb barátom, de mellkasa elé tartottam a kezem, hogy hátráltassam.

- És csak azért jöttetetek, hogy Annácska kiélje az évekig elnyomott agresszióját vagy van egyéb is?

- Fogalmad sincs mennyi mindent nyomtam még el évekig - sziszegtem a fogaim között, de figyelmeztettem magam, hogy ez semmire nem vezet. Bármennyire szerettem volna dühömet kiadni, tudtam, hogy gyakorlatilag ezzel a pofonnal is már jelentősen rontottam az esélyeinken, hogy Márk hajlandó lesz leszedni az idióta posztját. Épp összeszedni akartam a gondolataim, de Peti hamarabb szólalt meg:

- Figyelj faszi... pontosan tudod, hogy miért vagyunk itt - Márk csak magasba húzta szemöldökét. Egy pillanatra tényleg elhittem, hogy nem tudja miről beszélünk. - Szedd le a szaros posztodat és állítsd le a kavarást.

- Rohadtul nem tudom miről beszéltek - vágta rá egyből és szinte kinevetett minket.

- A redvás posztodról - magyaráztam, mire megint jóízűen nevetett.

- Nem mintha elszámolással tartoznék nektek... - kezdte - de ma még a kezemben sem volt a telefon - emelte ki a készüléket a zsebéből.

Petivel egymásra pillantottunk... Láttam, hogy ő is úgy van vele, mint én: hiszi is meg nem is. Végül megmakacsoltam magam és felé nyújtottam a kezem:

- Add ide - utasítottam egyszerűen.

Megcsóválta a fejét és a kezembe csapta a készüléket. Beírtam a megszokott kódját: "140210", ami az első különóránk dátuma volt, ahol állítása szerint egyből belém szeretett... Nem tudtam, hogy szóvá tegyem-e, hogy ideje lenne lecserélni...
  Lopva Maricsra pillantottam, mintha legalábbis valami nagyon rosszat követtem volna el, bár nyilván nem lehet befolyásom rá, hogy mi ennek a nyamvadt fazonnak a kódja. Természetesen a telefon feloldódott. Meglepve tapasztaltam, hogy Márknak rengeteg értesítése van... nos, kb az összes social média felületen. Most én vigyorodtam el, ezúttal szánalomból:

Ezt akartad? - kiáltottam rá és visszacsaptam a mellkasához a telefont - 10 perc hírnév? Felmászni a... hogy is fogalmazol mindig? Haknizó hülyegyerek? Most mégis az ő hátán akarsz felmászni? Tessék itt van - mutogattam a telefonra - Ha akarod még egy talent menedzsert is keresek neked és becsatlakozhatsz a cégbe! Akkor végre nem a szüleidnél kellene robotolnod meg bájgúnárként vigyorognod - cseppet sem érdekelt, hogy zengett tőlem a folyosó. Márk meglepve pislogott hol rám, hol a telefonjára. - Jaj, baszki legalább ne színészkedj már - Peti is lesajnáló arcot vágott.

Eddig nem vettem észre, de közben az ő telefonján is meg volt nyitva a Reddit. Most ő volt aki szánakozva kacagni kezdett aztán felém mutatta a képernyőt:
- Biztos véletlenül került ki az instád is, tesó.

- Mi a... - kezdte exem is húzogatni ujját a képernyőn, majd felemelte a fejét. Kék szemei egyszerre csillogtak meglepetten és kivételesen őszintén.

Sok rosszat tudtam róla elmondani, ugyanakkor a 10 év alatt az arcáról is megtanultam olvasni... és most valóban úgy tűnt, hogy nem hazudik.

- Esküszöm, hogy fogalmam sincs mi történt - aztán fény villant a szemében, majd gondterhelten összehúzta a szemöldökét és jobb kezével odanyúlt, hogy megmasszírozza. - Illetve de... ahj, nem hiszem el.