Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

VIII.

Mikor beléptem a bejárati ajtón Márk egykedvűen kapcsolgatta a TV-t a kanapén. Igazából egy köszönésen kívül tudomást sem vett róla, hogy hazaértem. Bevittem a csomagjaim a hálóba, átöltöztem és kipakoltam... minden pillanatban néztem az órát és vártam mikor botorkál végre oda hozzám és mond valamit. Így telt el pontosan 84 perc. Pakolással, mosással, zuhanyzással, de egy puszit adni nem volt képes odajönni. Végül én mentem ki a nappaliba és szó nélkül leültem mellé. Ekkor felvillanyozódott és elővette a telefonját:

- Nézd drágám mit találtunk anyuval... ilyen üveglapokra lesz gravírozva a menü és az ültetőkártyák is aranyoszott csipeszeken lesznek inkább! Nézd, itt a kép. Ezt a dekorosnál csináltam, pont ilyet...

- Szakítani akarok – ez a két szó úgy robbant ki belőlem, mint egy bomba. Magam is meglepődtem, mert eredetileg csak beszélni akartam vele. Azonban amilyen hirtelen jött az érzés, annyira volt erőteljes is. Azt éreztem, hogy hiába légből kapott a kijelentésem, a döntésem egyértelmű és végleges.

- Anna, ez nem vicces – mondta kissé lenézően és próbált megcsókolni, de ellöktem magamtól és ugyanolyan kifejezéstelen arccal folytattam.

- Nem viccelek. Ha lejárt a szárítógép összepakolok és elmegyek – ugyan azt még nem tudtam, hogy hova de biztos voltam benne, hogy ebben a lakásban nincs maradásom.

- Melyik hülye, beszélte tele a fejed mindenféle faszságokkal? – csak megrántotta a vállát és elterült a kanapén.

- Az anyád - szinte cincogtam a szavakat.

- Már megint, hogy jön ide az anyám?

- Igazából hálás vagyok neki – mondtam gúnyosan -, mert megmutatta mennyire nem számítok a kapcsolatunkban és mennyire nem számítanék a házasságunkban.

- Na jó, azért nem kell a drámakirálynőt játszani. Minden úgy lett lebeszélve az esküvőre, ahogy szeretted volna – felvontam a szemöldököm és kiegészítettem a mondatát:

- Egészen addig, amíg meg nem lett változtatva.

- És most komolyan azért jön fel benned, hogy te majd felrúgsz mindent, mert ennyire az a fontos, hogy milyen szalvétába törlik a képüket a vendégek?

- Nem – meglepetésemre kicsit sem voltam ingerült. Tekintetem igyekeztem az övébe fúrni, ami dühtől és megvetéstől izzott. – Azért, mert nem vagyok boldog.

- Azért nem vagy boldog, mert folyamatosan hisztizel. Nem csodálom, hogy nem vagy boldog, ha egyszer nem is próbálsz meg az lenni – megemelte a hangját és felállt a kanapéról, hogy fel-alá mászkálással vezesse le feszültségét. Én igyekeztem így is nyugodt és tárgyilagos maradni.

- Márk én... én azt hiszem, hogy bármennyire is klisésen hangzik... de mi teljesen más irányba tartunk. Én nem akarom ezeket a hülye pofavizitekt, nem akarok egy ilyen fényűző esküvőt és nem akarok az otthonülő feleséged lenni... pláne nem ennyi idősen. Szeretnék élni egy kicsit, bolondozni, jól érezni magam... szabad lenni.

- Ha igaz az állításod, hogy nem lett teledumálva a fejed, akkor csak arra tudok gondolni, hogy egyszerűen annyira züllött akarsz lenni, mint ezek a majmok – itt nagyon nehezen fogtam vissza magam, és már nem annyira sikerült kimért hangnemben maradnom.

- Inkább legyenek züllött majmok, mint kétszínű, képmutató seggnyalók.

- Anna! Most komolyan miért kell így beszélni? Úgy viselkedsz, mint akinek annyira sanyarú a sorsa! Közben meg semmi más dolgod nincs, mint kényelmesen, szinte már luxusban tengetned az életed. Hát, hagy ne kelljen megsajnáljalak! – mivel igyekeztem megmaradni egy bizonyos szinten, úgy döntöttem más vizekre evezek az értelmetlen vita helyett.