Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

XV.

Reggel arra ébredtem, hogy Peti óvatosan kibotorkál mellőlem, majd pár perc múlva visszatért egy nagy üveg vízzel, amit igyekezett magába dönteni. Jelzés értékkel felültem az ágyon, mire ő vigyorogva felém tartotta a palackot. Kifejezéstelen arccal megráztam a fejem:

- Elég éber vagy már hozzá, hogy eláruld mégis mi a fészkes fene bajod volt tegnap?

- Semmi – arcáról lefagyott a mosoly, ahogy lehuppant mellém az ágyra.

- Elég feltűnő semmi volt... - nem válaszolt csak megrántotta a vállát. Én csak széttártam a kezem. – Jó, hátha nem lehet veled beszélni...

- Jaj, ne fújd már fel ennyire – egy szemforgatás kíséretében hátra vetette a fejét. – Fáradt voltam és hamar gatya lettem. Ennyi!

- Aha – barna szemeim az ő barnáiba meresztettem – és ennek semmi köze Balázshoz?

- Az írócsávó? – lerítt róla, hogy visszakérdezés nélkül is pontosan tudta, kiről van szó – Csak nem tetszett, hogy mennyire rámenős. Mondjuk te is adtad alá a lovat rendesen...

- Az ég szerelmére, Balázs olyan meleg, mint a kályha! – fakadtam ki. Az énekes döbbenten meredt rám. – Csak ez nem annyira publikus, mert a kis fűszeres regényei jobban fogynak, ha odavannak érte a nők... Ricky Martin óta meg tudjuk, hogy mennyit vet vissza a renomédból egy coming out, ha jó pasi vagy. Egyébként pedig nem hiszem, hogy el kéne neked számolnom.

- Nem is kell – megint csak megrántotta a vállát – semmi közöm nincs hozzá.

- Akkor? – vontam fel a szemöldököm, mire ingerülten a hajába túrt.

- Akkor mi?

Összepréselve ajkaim ízlelgettem a mondandóm. Nem akartam túlságosan sokat bele látni a történtekbe, nem akartam önteltnek tűnni... de tudtam, hogy féltékeny volt. És leginkább az érdekelt volna, hogy mégis milyen viselkedést vár el tőlem.

- Akkor a legjobb lenne, ha tisztáznánk a köztünk lévő dolgok határait – hangom kérdőn csengett, aztán megmakacsoltam magam és kezeimmel összefogva a hajam átdobtam a vállam felett. Határozottan kerestem a szemkontaktust – Tudom, hogy zavart. Még akkor is, ha Balázs nem egy liga velem – nem válaszolt csak tovább méregette az arckifejezésem. Szívem hevesebben vert és imádkoztam, hogy szavaimmal ne nyúljak viperafészekbe, de folytattam – Ezért... ezért azt gondolom, hogy meg kellene beszélnünk mi az ami... belefér? Talán ez a jó szó. Szóval, amit megtehetünk úgy, hogy az a másiknak ne legyen bántó.

- Nem kell ezt így túltolni... férfi vagyok, Anna. Sért, ha a csaj akitől én szoktam reggelente eljönni „szerelmemnek" szólít egy olyan férfit akit életemben nem láttam és sértő, ha az a faszi nyúlkál úgy, ahogy én szeretek.

- Nem nyúl... - kezdtem, de leintett.

- Ez semmi több, csak a büszkeségem... de amúgy azt csinálsz, amit akarsz – mondata már-már bántóan tárgyilagos volt. Még nem tudtam eldönteni, hogy ragoznom kéne-e a dolgot vagy inkább hagyjam... aztán újra lejátszódott bennem „faszi nyúlkál úgy, ahogy én szeretek". Ez nálam már bőven a tárgyilagosítás kategóriája volt és amint újra hallottam a mondatot a fejemben ordítani tudtam volna, de csak ennyit mondtam:

- Vagy neked se kéne sehogyse nyúlkálni és akkor nem zavarna, ha van egy régi meleg barátom megérint – igyekeztem annyi cinizmussal megtölteni mondandóm, amennyivel csak bírtam.

- Nehogy azt gondold, hogy most könyörögni fogok, hogy ne...

- Jó, akkor ez túl is van tárgyalva.