Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

XVII.

Sosem értettem, hogy a férfiak, hogy képesek már reggelire eszméletlen mennyiségű kaját megenni. Miután "vendégem"-mel bevásároltunk és felfalta a magának szánt adagot, lassan kitessékeltem, mert épp annyi időm maradt. Hogy sikerüljön összekapni magam és odaérjek a barátnőmmel megbeszélt találkozóra.

Lilla örömmel vetette a nyakamba magát, amint beléptem a kávézóba.

- Na végre már - nevetett miközben elengedett. - Hé! A helyzetez képest tök jól nézel ki... Mikor is szakítottatok?

Őszinte leszek, egy pillanatra a kérdést sem értettem. Aztán nagyot sóhajtva kihúztam a székem és leültem. Kelletlenül rugdostam magam alatt a lábakat összekötő lécet.

- Olyan... 2 hónapja - elhúzta a száját és a kezemre tette a kezét, biztosítva az együttérzéséről. Szélesen elvigyorodtam és folytattam - Lilla, én sose voltam még jobban! Tényleg! Egyáltalán nem bánom a döntésem.

Arcán meglepettség tükröződött. Kérdőn felvonta szemöldökét és belekortyolt a kávéjába:

- Zsolti még mindig azt gondolja, hogy kibékültök.

Persze, mit is gondolna? Lilla és Zsolti afféle "pár-barátunk" volt és nagyjából az egyetlenek akik közel álltak hozzánk.
A két fiú együtt focizott az egyetemi évek alatt. Kicsivel azután, hogy Márkkal összejöttünk, találta meg Lillát maga mellé és nagyjából az eljegyzésünk után náluk is megtörtént a lánykérés. A közös programok alatt (amikor persze a kirakatban mi voltunk a tökéletes pár) sokszor viccelődtünk, hogy a babaprojekteket is össze kellene majd hangolnunk. Hát, ez már biztosan nem így lesz... kicsit keserűen felnevettem és rászorítottam a bögrémre hevesen rázva a fejem:

- Kizárt. Márk egyébként is továbblépett a jelek szerint... nem keres. Sőt, legutóbb már női holmik voltak a fürdőben.

- Mi? Dehogy. Egyfolytában utánad kesereg - legyintett és bizalmaskodva közelebb húzta a székét. - Elvileg volt neki valami csaj, de nagyon összevesztek, mert a nő kidobott valami cuccot ami a tiéd... sampon vagy valami ilyen jelentéktelen, nem akarok hülyeséget mondani - ráncolta a szemöldökét, hogy visszaemlékezzen - , na mindegy is. Úgyhogy hamar ki lett penderítve. Márk azóta is egyfolytában nálunk lóg és piál. Már amikor mami engedi neki... mert ő meg állandóan ott lófrál a régi lakásotokban és minden arrajárónak téged szíd. Komplett számlákat mutogat, hogy mennyit buktak a lagzi lefújása miatt...

- Mindent kifizettem amit nem lehetett elintézni másképp - megforgattam a szemem. Különösebben nem lepett meg az infó. Számítottam valamiféle lejárató-hadműveletre. Lilla megigazgatta a copfját és legyintett.

- Ne foglalkozz velük! Nagyon jól nézel ki! Teljesen ki vagy simulva! Évek óta nem láttalak ilyennek... újra csillog a szemed, piros az arcod, jóízűeket mosolyogsz. Így, hogy látlak nekem sincs már semmi kétségem, hogy jobb ez így...

Igyekeztem visszafogni a vigyorgást és csak finoman elmosolyodtam. Jól esett a megerősítés, pláne egy olyan embertől, aki már hozzászokott ahhoz a fura "masszához" amivé Márkkal olvadtunk.

Büszke voltam, hogy engem, mint Pécsi Annát is értékel. Körmömmel kocogtattam párat a bögrén. Hirtelen végiggondoltam mennyi minden vezetett ehhez az örömhöz, meg az összes dologhoz amit felsorolt és nem tudtam elmenni a tény mellett, hogy amíg én bejártam a kis utamat szinte minden momentumnál Peti is ott volt. Tekintetem elidőzött a kezemben lévő porcelánon, de gondolataimból Lilla sipító hangja emelt ki:

- Úristen Anna, neked van valakid! Látom! - ellenkezve ráztam a fejem, de mutató ujját feltartotta. - Ne tagadd! Persze, hogy ennyire kisimult vagy... Az előbb is bambultál magad elé és vigyorogtál a semmibe! - feladva az ellenkezést sóhajtottam. - Mesélj! Olyan régóta vagyok már kapcsolatban, legalább ennyi járjon. Ki az? Hol ismerted meg? És a legfontosabb... Mikor? Hol tartotok? Minden egyes apró részlet érdekel!