Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

XXII.

Majdnem percre pontosan értem a srácok házához. Mikor a rekedtes srác ajtót nyitott szélesen elvigyorodott és egy hosszú puszit nyomott a számra. Fejemet a mellkasának döntöttem és boldogan mosolyogva mormoltam a pólójának:

- Ezt még meg kell szokjam, de tetszik.

- Hát nekem is... - hallottam Milán hangját a háttérből. Gondolom épp valamit evett, a hangjából ítélve. - Mármint a megszokás részre gondolok.

- Mintha én nem láttam volna különbet is... - morogta a másik és miután ledobtam a cipőm, finoman megfogta a kezem és bevezetett az étkezőbe.

- Szia, Milo - köszöntem és már tisztán láttam, hogy bejött a tippem, mert épp valami tésztát tömött magába. - Jó is, hogy itt vagy. Attila lepasszolta nekem a holnapi reggeli meetinget.

Peti megállt mögöttem és csípőmre csúsztatta kezeit. Tényleg meg kellett szokjam ezt a közvetlenséget, mert az ilyen mozdulatok még megleptek, de jólesően döntöttem hátam a mellkasának. És végeredményben, pont Májló az, aki előtt nem annyira érzem magam szégyenlősnek ilyen szempontból.

- Jó, de a Camaroval megyünk.

- Tesó, ne szívass már... érted itt a csajom, és majd a te kocsiddal megyünk, nem?

- Biztos, hogy azzal megyünk - felszaladt szemöldökkel vártam, mit hoznak ki a szócsatából.

- Jaj, maradj már a hülyeségeddel. Most mi bajod van a Mercivel?

- Marics, nem - emelte fel a kezét a magasabb, miután lenyelte a falatot - mindig te vezetsz és mindig elkésünk.

- Oké - emeltem a kezem szólásra - Mielőtt ezt eldöntitek... én Picúrral megyek.

- Picúrral? - Milán tekintetében volt egy kicsi megvetés.

- Az a kocsija - magyarázta Marics és elővett a szekrényből két poharat. Elmosolyodtam, hogy milyen kis kedves, hogy egyből gondol rám. Milo bólintott:

- Végülis találó... az az autó egy... - félbeszakítottam és fenyegetőn emeltem felé mutatóujjam.

- Ha megjegyzést mersz tenni a méreteire, esküszöm lejárató kampányba kezdek ellenetek az összes létező együttműködéseteknél - fenyegettem meg. Milán csak meglepve pislogott rám, Peti meg némi büszkeséggel vigyorgott és haverja felé fordult:

- Komolyan beszél! Emlékezz velem Zamárdiban mit művelt... az is az autó miatt volt.

- Nem úgy néztél ki, mint aki bármit is megbánt Zamárdiból - nyújtottam rá a nyelvem.

- Ne nyújtogasd, mert elviszi a cica - búgta és átkarolva a derekam közelebb húzott. Elalélva bámultam a szemeit, de ez csak 2 másodpercig tarthatott, mert Valkusz visszavette a szót:

- Srácok... még mielőtt belemelegedtek. Anna, miért akarsz saját kocsival menni? Semmi értelme - sóhajtottam.

- Tudod... elővigyázatosság - egymásra majd rám néztek teljesen értetlen képpel. Hosszan kifújtam a levegőm. - Hát nem akarom, hogy már most elkezdődjenek a találgatások. Jó lesz nekem a saját KIS - hangsúlyoztam - autóm és akkor tuti nem megy egyből az okoskodás.

- Nem aggódod egy kicsit túl? - Peti megint visszatért mellém. Bal szemöldökét felvonta miközben megfogta a kezem.

- Ja, Anna - szólt bele a másik is - ez nem valami kémfilm.

- Nem kell inkognitóba lenned, vagy ilyesmi... Illik ide ez a szó, ugye? - Peti annyira aranyos képet vágott, ahogy összezavarodott, hogy teljesen belesajdult a szívem. Valószínűleg ha Milán nem néz minket erre valami heves dologgal reagáltam volna, de így csak mosolyogva végigsimítottam állán: