Borul a papírforma (Marics Peti ff.)

X.

Attila mindig tudta mi kell nekem. Ha létezik jó főnök, akkor az ő volt. És azt is tudta, hogyha baj van, akkor tequilázom – pont, mint Zamárdiban. Egy idő után már nem is számoltam hanyadikat iszom, csak felszabadultan nevetgéltem a körülöttem történő dolgokon. Hol a srácok és a barátaik táncán, hol egy-két nagyon rossz poénon, hol Marics erőltetett szövegein. Mióta történt a kis incidens el sem engedett maga mellől, így bőven megismerkedhettem a haverjaikkal, akár más előadókkal akár a menedzsment azon részével, akik az egybeolvadás előtt is velük dolgoztak, viszont nekem még nem volt szerencsém hozzájuk.

Nagyokat táncoltunk és rengeteget, de rengeteget ittunk. Biztos voltam benne, hogy a holnap még úgyis nagyon fájdalmas lesz, hogy igyekeztem időnként valamennyi vizet is magamba tuszkolni.

- Úristen Peti, nagyon részeg vagyok – vihogtam a dohányzóban miközben vállának döntöttem a fejem és igyekeztem bőrkabátja mögé rejteni arcom, mert volt egy érzésem, hogy nem nyújtok valami szép látványt.

- Brunó, hallod – majd cuppogni kezdett és kutyamorgást utánzott – adj már egy cigit tesó – megint sikítva kezdtem nevetni, de közben felé tartottam a dobozom – Már nem kell, köszi! – igazából szerintem haverja nem is hallotta meg a kérését.

- Jézusom, mi volt ez a hang? Te honnan tudsz ilyet kiadni, tanítsd meg!

- Majd máskor kicsi, jó?

- Na jó... akkor hazamegyek... Mármint asszem lassan tényleg mennem kéne – magyaráztam és elővettem a telefonom, hogy valóban hívjak magamnak egy taxit, majd megint vihogni kezdem és újra Peti vállába fúrtam a fejem – Vagyis nem haza... hanem a kanapémra! – jelentettem be boldogan.

- Hallod, így biztos, hogy nem indulsz el egyedül éjszaka.

- Ugyan – legyintettem –, semmi bajom nem lesz.

- Anna... tudod egyáltalán a címet?

Hupsz... ebben igaza volt. Kitti azt is leírhatta volna, ha már a kulcsot itthagyta.

- Azt nem – magyaráztam - De odatalálok!

Megnyitottam a térképet és megpróbáltam végig haladni a hazafelé úton. Erősen hunyorogtam és koncentráltam, de felidegesített, hogy nem igazodok ki. A rekedt hangú srác érdeklődve figyelte a tevékenységem, aztán kinevetett:

- Na mi van kisasszony, elmásztak az utcák? Gyere, hazaviszlek!

- Miért, te tudod hol a kanapém?

- Azt nem. De tudok egy helyet, ahol aludhatsz... és még a társaság is jó. Plusz, ott biztos nem keres a hülye exed.

Végülis fair ajánlat volt. Azért, ahogy elképzeltem, hogy most valóban beadom a derekam és ott alszom, rengeteg kis alkohol-ördögöt keltett fel bennem, akiket úgy képzeltem el, hogy táncolva énekelgetnek és pörögnek valami sztriptízrúdon örömükben. És ezek a kisördögök uralkodni akartak. Nagyon.
Felemeltem a fejem Peti válláról, egészen olyan magasra, hogy ajka csak 2 centire legyen az enyémtől. Belenéztem mélybarna szemeibe és igyekeztem a legérzékibb hangomat elővenni:

- Már a jó társasággal meggyőztél...

Folytatva a játékomat ő is kicsit közelebb hajolt és szintén búgó hangon felelt:

- Én mondtam, hogy nem fogsz hagyni egyedül aludni... - másodpercekig néztünk egymásra, sőt le is hunyta szemeit. Vettem egy mély levegőt, hogy minél tovább élvezhessem majd csókunkat. De aztán elhúzódott és vigyorogva felvonta a szemöldökét.

- Na, akkor indulunk?

- Ezt még visszakapod – fenyegettem, majd követtem a ruhatár felé.

Hálát adtam az égnek, hogy nem tartott sokáig a taxival való utazásunk. Hosszúszárú csizmám már rettentő kényelmetlen volt és alig vártam, hogy levehessem, ráadásul a rengeteg pia után úgy éreztem magam, mint egy összeaszalódott mazsola és kezdtem hisztis lenni a szomjúságtól. Miután telefonommal világítva Peti kinyitotta az ajtót, egy leharcolt konyha tárult elém.