I Am The Luna

59.rész

ZARA.

Ez az igazság, abban a pillanatban, amikor ezek a szavak elhagyják ajkaimat.
Ez mindig is így volt, bármi történjen is.

Megdöbben, ahogy engem bámul. Aki ilyen szemérmetlenül flörtöl velem, azt hinnénk, nem lepődik meg ennyire.

De most megérdemel egy kis dicséretet. Megvédett engem. Ő vállalta a felelősséget, amikor én is hibás voltam a válásunkért. Távol tartottam őket tőle, mégsem engedte, hogy engem hibáztassanak. Hogy lehet nem szeretni azt a szexi magabiztosságot és dominanciát, amit sugároz?

– Köszönöm – mondom halkan.

Nem vagyok benne biztos, hogy tudja-e, hogy mit köszönhetek neki, de nem bánom. De még egyszer meg fogom köszönni neki, ha lesz egy percünk kettesben.

Félrenézek, a tudatomba ég, ahogy karját körém fonja. Behunyom a szemem, ápolom ezt a pillanatot. végre teljesnek érzem a családunkat.

Ezt akarom… valahogy; örökké akarom.

Ez olyan tökéletes érzés..

– Tényleg az. – mormolja.

Megdermedek, miközben élesen felnézek rá és elfordulnék. Én… ezt hangosan mondtam?

Megrázom a fejem, hogy kitisztítsam az elmémet, visszafordulok hozzá, de végül néhány centire az arcától kötök ki. Tekintete ajkaimra merül és lassan nyelek egyet.

„Csókolózni fognak” – suttogja Seah, miközben közelebb hajol Zionhoz, és arra késztet, hogy elvörösödve hátramozduljak.

– Nem, nem fogunk! – mondom, és visszarándulok, miközben kuncogásban törnek ki.

– De most mi lenne, ha mindketten elmennétek játszani? - javaslom, megpróbálva elrángatni őket az ostoba gondolataiktól, miközben Sebastian ott ül vigyorogva és egyértelműen mulatságosnak találja a helyzetet.

– Szóval anyu meg akarja csókolni apát? – kérdezi Seah.

– Tutira. – teszi hozzá Zion, mielőtt ismét felnevet.

– Nem, hogy apa pihenhessen – mondom, és nem merek ránézni a szóban forgó férfira.

– De én apuval akarok maradni – mondja Seah, és imádattal duzzog Sebastianra, aki mosolyogva viszonozza arckifejezését.

– Maradhatsz – válaszolja. Hmm, úgy tűnik, hamarosan az ujja köré csavarja, vagy… talán már meg is tette…

– Miért kell mennünk? – kérdezi boldogtalanul Zion.

– Mert apád még mindig egy kicsit gyenge, ugyanis megsérült. Pihennie kell. – magyarázom, miközben felállok, nagyon is tudatában annak, hogy Sebastian tekintete felgereblyézi a lábamat.

Ceruzaszoknya van rajtam, alá bebújtatva egy selyem felső, de ahogy a szeme felitat, olyan, mintha meztelen lennék.

"Ó, ne, hogy sérült meg? Mi vigyázunk apára." – mondja Seah, miközben megérinti Sebastian arcát. Tekintete ellágyul, és látom az aggodalmat a szemében. Biztos vagyok benne, hogy érezte a szabálytalan pulzusát.

Megcsókolja a homlokát, egy pillanatra megsimogatja az arcát, majd piszét játszik az apró orrával.  - Jól leszek. Csak egy kicsit óvatosabbnak kell lennem azzal, amit csinálok" - nyugtatja meg halkan.

Engem pedig különös dolgok kerítenek hatalmába..

Ahogy látom beszélni velük, ahogy éppen beleesik abba a szerepbe, amit mindig is be kellett volna töltenie, melegség jár át és otthonosan érzem magam.