I Am The Luna

62.rész

JULIAN.

Szembe nézek vele. A szakadatlan lüktetéstől hasogat a fejem. Túl sokat ittam, de akkor is; nem volt elég, hogy elfojtsa az elmémben lévő kínzó szenvedést.

A múlt és a jelen zűrzavara egyetlen nagy bombává áll össze, ami készen áll a robbanásra. Nem tudom mit tettem a világnak és az Istennőnek, hogy újra és újra ellenem dolgozik?

"Apu…"

A lányom hangja kihoz a gondolatmenetemből, és lassan beszívom a levegőt, ahogy ránézek. Nem olyan, mint az anyja..

Igazán büszke vagyok rá.

– Nagyon sok mindent meg kell osztanom veled, Zara.

"Készen állok, hogy halljam. Te itt  voltál nekem mikor szükségem volt rád, apám, most hadd legyek én itt neked."

Nagyot sóhajtok. Soha nem éreztem magam ilyen fáradtnak attól, hogy ezeket a titkokat őrizzem.

– Az első dolog.. – mondom, miközben kirángatom magam a szorításából, és felállok.

Az ablakhoz lépek, és kibámulok a holdra. Tényleg mondjam el neki?
Ez annyi mindent megváltoztathat…

– Zara… innen nincs visszaút. Ha az igazat mondom, akkor…

– Mint mondtam, készen állok. – mondja halkan.

Vajon rosszul teszem, hogy elmondom neki? De ha valami történik velem… tudnia kell az igazságot.

"Akkor jó. Esküszöm, hogy minden, amit mondok, nem más, mint az igazság. De szeretném, hogy ne feledd, függetlenül attól, hogy amit most mondok, ez nem szabad befolyásolja azt, ahogyan látod a dolgokat, és… ez köztünk marad."

– Rendben… – aggodalmasnak tűnik, én pedig felnézek a Holdra. Fényesen világít, szinte megnyugtat.

Itt az ideje, hogy megosszam azt a terhet, amit évek óta fájdalmasan cipelek. A hibák, amiket elkövettem, az árulás, amit elkövettem, a bűnök, amiket elkövettem… mindez túl sok lesz, de meg kell tennem.

"Vissza fogok térni oda, amikor minden tökéletesen rendben volt. Amikor boldog és elégedett voltam anyáddal. Nem számítottam arra, hogy a dolgok egyik napról a másikra megváltoznak, de az élet már csak ilyen… Akkor üt be a csapás, amikor a legkevésbé számítasz rá."

Kezdem, miközben a múlt emlékei próbálják elhomályosítani az elmémet…

– Valószínűleg ezt nem tudod, mert biztos vagyok benne, hogy megemlítetted volna, ha édesanyád mondta volna… de… volt egy bátyám, aki néhány évvel idősebb nálam…

Liheg, én pedig igyekszem érzelemmentes maradni. – Nem, anya ezt soha nem említette. - mormolja.

– Szóval nem tette.. - válaszolok keserves mosollyal.

Miért fáj még mindig?

Lassan bólintok. – Nos… Adam-nek hívták, és készen állt arra, hogy ő legyen a következő Alfa.

( HUSZONÖT ÉVVEL KORÁBBAN )

Hol vannak?

Átmegyek a néma házon, túl csendes.