I Am The Luna

45.rész

ZARA.

Anya és apa is hallgatnak. Nem állt szándékomban felhozni múltjuk egy fájdalmas részét, de szükséges volt.

- De ha már meghoztad a döntésed, mit akarsz tőlem? - kérdezi halkan apa.

Ez a pillanat, a legfontosabb része...

- Meg kell szervezned a találkozót Sebastiannak és a gyerekeknek. Én nem akarok vele beszélni. - mondom, meglepve anyát és apát is. De ezzel a mondatommal  látom, hogy mindketten megnyugodtak...

Minden a  terveim szerint alakul. Sajnálom, hogy hazudok mindkettőjüknek... de meg kell őriznem a látszatot, mert ha az ellenség közel van, rájönnek, hogy nem vagyunk együtt...

- Értem... - mondja apa sokkal nyugodtabban, mint korábban. Nagyot sóhajt és bólint.

- Szerintem megoldható.

"Köszönöm. Ha kérdezi, csak annyit mondj, hogy beleegyeztem, szóval ha akarja látni a gyerekeket, nem fogom megállítani. "

Mondom és közben arra gondolok, hogy tudatom Sebastiannal, folytatnunk kell a színjátékot.

Apa bólint, megveregeti a vállam. - Lehet, hogy nem tetszik ez az ötlet..., de megértelek.

Halványan mosolygok és bólintok. Amint elmegy, anya rám néz, kinyitja a száját, mire megrázom a fejem. - Nem akarok erről beszélni, anya.. és amúgyis mennem kell." - mondom, és felkapom a táskámat.

„Zara..."

- Anya, kérlek. könyörgöm. Az asztal fölé hajolva megpuszilom az arcát, mielőtt a nappaliba indulok, és a gyerekeket nézem. Odamegyek hozzájuk, felveszem Seah-t és gyengéden megcsókolom az arcát.

- Mit játszotok? - kérdezem, miközben hátrafésülök néhány tincset a hajából, ő pedig a vállamra hajtja a fejét.

„Ma reggel mondtam, anyu, hogy csináltam egy rakétát" - magyarázza Zion, miközben felveszi a Lego rakétáját, és körözni kezd vele a szobában.

- Ó, ez csodálatos! - dicsérem, miközben nézem, ahogy rohangál a szobában, majd felveszem a babát, amivel Seah játszik.

- Ugyanolyan haja van, mint Seah-nak.

"Nem." - válaszol Seah arányosan.

„Az enyém sötétebb. Inkább olyan, mint a mamáé."

"Ó, igen?" - mondom, enyhén csiklandozva és felkuncogok, mielőtt letenném.

Tudtam, hogy jól döntöttem.

Szükségem volt rá, hogy anya és apa beleegyezzen, mert nem akartam, hogy a gyerekek találkozzanak vele, majd azt kelljen mondanom nekik, hogy ezt titokban kell tartani. Nem szeretném azt beléjük nevelni, hogy ha egy felnőtt azt mondja, tarts titkot, akkor muszáj.

Azt akarom, hogy nyitottak legyenek és nem szeretném, hogy meg kelljen tanuljanak titkolózni ilyen fiatalon.

Hiszek az őszinteségben és az igazmondásban... és biztos vagyok benne, hogy nem fogják tudni visszatartani az izgalmakat, ha találkoznak vele. Sebastian soha nem volt huzamosabb ideig gyerekekkel, így kíváncsian várom, hogyan boldogul a sajátjaival...

- Anya, a nagypapa tegnap ezeket hozta nekünk - mondja Seah és néhány új játékra mutat.

„Ó, milyen szerencsés gyerekek vagytok! Nagyon szépek." - mondom, miközben Zion odajön, hogy megmutassa a rakétáját. Még néhány percig játszok velük, aztán elköszönök tőlük is.