I Am The Luna

52.rész

ZARA.

A tündérfények és lámpások ragyognak éjszakában. A zene lágy és megnyugtató, ellentétben a bennem tomboló viharral. Még mindig nem tudom teljesen feldolgozni azt, amiket anya mondott.. és láthatóan apa sem...

A vita után anya úgy döntött, otthon marad. Eredetileg amiatt aggódott, hogy szembe kell néznie Annette-tel, a pedig történtek csak felerősítették benne ezt a döntést. Ezért az egyért azonban nem hibáztatom. Végülis mióta ideköltöztünk, mindketten azon voltak, hogy mindenáron elkerüljék egymást.

Apa mindenkit üdvözöl, de a nyakkendőjének állandó rángatása és újraigazítása mutatja, hogy stresszes.

Bárcsak itt lenne Sebastian és körbe fogná a derekam...

Várj, mi van? Mit mondtam?

Ég az arcom, ahogy kilépek a vendégekhez. Csend támad, ahogy minden tekintet rám szegeződik és remélhetőleg a kamerák mindenki reakcióját felveszik...

Szemem most Axelt fürkészi, aki olyan arckifejezéssel bámul rám, amit nem tudok megfejteni.

Érdekes... de kérdés, hogy én vagy a szimbólum az oka?

- Hölgyeim és uraim, Zara Toussaint asszony.

Valaki bejelent, én pedig kecsesen lesétálok a lépcsőn. Axel körbepillant, mielőtt gyorsan átvágna a kerten, majd felém nyújtja a kezét.

- Hé... - mondja.

Habozva fogom meg a kezét, de a szokásos bájos mosolya helyett apró szemöldökráncolással néz rám.

- Helló, Axel. - mondom.

„Jól vagy? Kicsit... megdöbbentnek tűnsz."

Megfeszül, mielőtt megrázná a fejét.

„Nem, egyáltalán nem. Akkor mehetünk?"

Felnyújtja a karját, és ugyan nagy a kísértés, hogy visszautasítsam, a percekkel korábban mutatott reakciója nem hagy nyugodni.. bár az ünnepség előtti családi viszály után már úgy érzem, semmi sem lep meg.

„Gratulálunk Ms Toussaint, kellemes meglepetésként ért, amikor megtudtuk, hogy Ön lesz a falka leendő vezetője. Remélem, a szövetségünk folytatódni fog." - mondja az egyik falkából származó alfa.

- Köszönöm, Alfa Bruce - mondom udvariasan, hálásan mosolygva rá és a Lunájára.

- Talán láthatunk még egy szövetséget Ön és Alfa Payne között?

- Ha szerencsém van - mondja Axel elbűvölő mosollyal, én pedig ugyanezt teszem, de természetesen csak illedelmességből.. nem akarok jelenetet okozni.

- Ha megbocsátanak.. - mondom udvariasan, mielőtt elvezetem magunkat és veszek egy pohár bort egy arra járó pincértől. Axel ugyanezt teszi.

- Ideges vagy. - mondna, miközben az egyik nagyobb tölgy felé kalauzol a telek másik végén.

„Nos, mondtam, hogy nem. Meghoztam a döntésemet, Axel. Sebastian és én helyrehoztuk a dolgokat." - mondom halkan.

Rám mered. Minden szikra, ami eddig a szemében volt hirtelen eltűnt, helyét egy hideg, semmitmondó tekintet veszi át.

- Tényleg... mindazok után, amit tett? - kérdezi az állkapcsát összeszorítva.

- Sajnálom, de úgy érzem ezt tudnod kell. Sosem vezettelek félre Axel.. és egyébként is, azt csinálok, amit akarok.

- Hibát követsz el, Zara. Nem tud megvédeni téged." - mondja és körbepillant, mielőtt lenéz.

- De ez most nem számít. Beszélnünk kell.. majd később.