Ashes & Betrayals

28 fejezet

Ürességet érzett.

Xiao Zhan a márványpadlón ült az Árnyékpalota egyik hálószobájában, hátát a hideg falnak támasztotta és egyszerűen hagyta, hogy a sötétség komorsága vastagon ülepedjen rá, amit talán soha többé nem lesz képes lemosni magáról. Remegő keze ösztönösen gömbölyödő hasára simult... az egyetlen aprócska jó dologra – amely még megmaradt neki –, ami ott növekedett a méhében.

Hat hónap telt el.

Hat kínkeserves hónap, amióta Rou Xit kitépték a karjaiból.

Hat hónap, mióta az aprócska ujjak többé már nem markolták a ruhája szegélyét. Hat hónap... amióta nem láthatta a gyermeke csillogó tekintetét, mosolygós arcát... nem hallhatta a hangját. Hat hónap..., mióta a szellemkirály felfalta a gyermekét...

Minden nap újabb szenvedés volt, és minden éjszaka még sötétebb rémálom gyötörte.

S ő?

Ő is elveszett, Rou Xi-val együtt.

Aznap, amikor a szellemkirály mohón elragadta tőle a kislányát, az ő lelkéből is kitépett egy darabot.

Amíg a teste itt ragadt.

Lélegzett.

Mozgott.

De nem élt.

Miért? Miért nem engedték, hogy a lányával együtt ő is az enyészeté legyen?

Érezte, hogy a méhében megmozdul a baba. Ujjai gyengéden siklottak a hasára, attól tartva, ha túl erősen érinti, ő is eltűnik.

Élnem kell!, mormolta magában.

Lehunyta a szemét.

Várt.

Nem számított mennyire törékeny lett, mennyire fáradt és megtört volt... ő várt.

Yibo.

Yibo el fog jönni érte.

El kell jönnie érte!

Olyan szilárdan kapaszkodott ebbe a gondolatba, mintha egy gyökeret eresztett fa lenne, amit sem vihar, sem tornádó nem tud kitépni a földből... mert ha ezt is elengedi, akkor már nem marad semmi, ami megtartja.

Ajkai némán formálták a férfi nevét.

– Yibo... várni fogok rád. Örökké.

A fogadalma hirtelen valósággá vált és láncokká fonódott a lelkében; egy pillanatra ragyogó fény és egy leheletnyi melegség ölelte körbe. Xiao Zhan megremegett és lepillantott magára, miközben fénylő aranyláncok fonták körbe újra és újra a testét. Az Ígéret láncainak megszeghetetlen esküje finoman és puhán tekergőztek körülötte, ahogy az ősi törvény megpecsételte a sorsát. A láncok egy pillanatra felragyogtak, majd lassan elhalványultak, és eltűntek.

De ő még mindig érezte a súlyukat.

Még mindig a hideg, nyirkos padlót ült, de most már láthatatlan láncok kötötték a szellemvilághoz. Lassan lehunyta pilláit, szeméből könnyek csorogtak le, miközben sírástól rázkódva átölelte gömbölyű hasát.

Addig nem hagyhatja el ezt a világot, amíg Yibo el nem jön érte.

Az ajtó nyikorogva kinyílt, mint egy kísértetjárta házban.

Xiao Zhan nem nézett fel, mert tudta, ki lépett be rajta.

Az érkező szagát megérezve, Xiao Zhan gyomra összeszorult. Minden porcikája viszolygott tőle. Az a szag... a bejáratot beterítő hatalmas démoni férfi... és az egész lényét körüllengő hatalom és tekintély... a sötét, hideg illat, amely úgy kúszott be az orrába, mint a nedves föld vagy rég elfeledett csontok pora.