Ashes & Betrayals

34 fejezet

Qin Yue hosszan fürkészte az arcvonásait. Az ezt követő csendben a szörnyű igazság ismét felütötte visszataszító fejét, és Yibo a rátörő fájdalom miatt nem tudta elrejteni, amit az utóbbi néhány percben olyan szorgalmasan próbált eltemetni a tudata mélyére.

Hibázott.

– Az a fiú... – kezdte Qin Yue, és ismét Yibora nézett, majd lágyan, de érthetően folytatta. – A gyűlölete olyan, mint egy hatalmas fekete örvény. Nem egyszerű bosszúvágy. Nem egy haragos lélek puszta vonaglása. Ez... személyes. – Nem kérdés volt. Megállapítás. – Valamilyen módon, de kapcsolódik a múltadhoz. Valamit tettél... vagy éppenséggel nem tettél... Akárhogy is, az a gyűlölet és harag, ami körbevette... nem keletkezett ok nélkül.

Yibo keze ökölbe szorult.

– Nem én öltem meg.

A császárnő ajkán keserű mosoly jelent meg. Egy olyan mosoly volt ez, amelyben nem volt valódi melegség, inkább egy mindent átlátó, évezredes bölcsesség.

– Mégis a vesztét okoztad. – vetette oda könnyedén Qin Yue. – Különben nem vált volna azzá, aki ma, Szellemkirállyá.

– Kegyetlen halált halt.

Qin Yue bólintott.

Egy hosszú pillanatig Yibo úgy érezte, mintha valami hideg csapódott volna a mellkasába.

– Tévedsz, ha azt hiszed, csupán a kegyetlen halál elegendő ahhoz, hogy azzá tegye, ami most. A Pusztító rang eléréséhez nem elég az, hogy kegyetlen körülmények között meghalsz. Ez a fiú, gyűlölettel a szívében halt meg, és ez a gyűlölet olyan hatalmasra duzzadt, hogy azt még a halál sem tudta felemészteni. Épp ellenkezőleg: táplálta, erősebbé tette. Azok, akik erre a rangra emelkednek, hasonlóan a mennyei tisztviselőknél, életükben is különlegesnek kellett, hogy legyenek: harcosok, uralkodók, kiválasztottak. – A császárnő hátradőlt a trónján, és egy hosszú, lassú pillantással végigmérte Yibot. – Egy lélek, ami ekkora hatalomra tett szert, nem csupán gyűlöl téged, Yibo. Hanem valamikor... mélyen kötődött is hozzád.

Yibo szemöldöke a magasba szaladt.

– Kötődött?

– Igen. – Qin Yue lassú bólintással megerősítette Yibo sejtését, aztán folytatta: – Gondolkodj.

Kit haragítottál magadra, mielőtt felemelkedtél?

Yibo tökéletesen mozdulatlanul állt, a tekintetét a földre szegezte, egyenletesen lélegzett, miközben mélyen a gondolataiba merült.

Harag...

Nem voltak kevesen, akik gyűlölték. Kultivátorok és halandók, akik azt hitték elárulta őket... Mégis, amikor Qin Yue szavai elértek a tudatáig, egyetlen egy név lobbant fel előtte... egyetlen ismerős arc égett az emlékeiben, olyan élesen, mintha csak itt állna előtte.

Jun Hie.

Az unokatestvére szemében égő gyűlölet... azon az éjszakán.

...Xiao Zhan akkor is ott van nála! Meg kell mentenünk! Utána kell mennünk! Ugye nem akarsz meghátrálni?

Az a kiáltás... még most is a fülében csengett.

Jun Hie arcáról nem csak a harag tükröződött, hanem a kétségbeesés és a könyörgés is. Maga előtt látta a férfit, ökölbe szorított kezekkel, dühösen és megtört szívvel, reszketve a tehetetlenségtől.

Yibo ajka résnyire nyílt.

Qin Yue ránézett, ajkának széle megrándult, amikor meglátta a Yibo arcán végigfutó felismerést.

– Szóval eszedbe jutott valaki.

– Igen.

– Ki az?

– Wang Jun Hie. Az unokatestvérem...

...volt, tette hozzá szomorúan.

Jun Hie viszonylag alacsony szintű kultivációs képességekkel rendelkezett, így minden bizonnyal a felemelkedése utáni egy-két évszázadban meghalt.

Kegyetlen körülmények között? Gyűlölettel a szívében?

Abban a pillanatban, amikor útjaik elváltak, a férfi őszintén gyűlölte. De vajon elég nagy volt-e a haragja ahhoz, hogy átszakítson minden határt, és egy becsületes és tisztességes kultivátorból egy őrjöngő szellemmé, egy bosszúálló uralkodóvá váljon?

Lehetséges volna?

A pusztító rangra való felemelkedéshez több kell mint bosszú. Nem elég a gyűlölet, nem elég a fájdalom. Egy Szellemkirály nem abból születik, hogy elveszít valakit. Ahhoz, hogy valaki eljusson addig, el kell veszítenie mindent.

Jun Hie elvesztette Xiao Zhant.

De vajon elvesztette önmagát is?

– A Wang szekta sosem játszott össze a Szellemek Birodalmával. Wang Jun Hie talán dühös rám, és gyűlöl azért... amit tettem... Teljesen abszurd feltételezés. – felelte higgadtan Yibo.

A császárnő hosszasan figyelte, ujjai finoman doboltak a trón karfáján. A füstölők illata mindent körbelengett, a levegő nehéz volt és fojtogató.

– Természetesen tudom, hogy te nem játszanál össze a Szellemek Birodalmával. – mondta Qin Yue. – Azonban teljes bizonyosságot kell szereznünk.

Yibo megdermedt.

– Fenség?

– Ha Egeket tépő fekete mennydörgés, An Lei valójában az egykori Wang Jun Hie, akkor meg kell tudnunk hogyan halt meg az unokatestvéred és bizonyítékot szerezni. – A szavak pengelések voltak, és Yibo megértette a mögöttük rejlő jelentést. A császárnő nem gyanúsította őt árulással, de teljes bizonyosságot akart. És ha a Wang szekta tiszta is volt, ezt már nem az ő szava döntötte el.

– Ez esetben kérem, Császári Fenségedet, hogy adja ki a parancsot.

– Nem te lettél volna az első jelöltem. – mondta Qin Yue. – Mert ez a küldetés kellemetlen lehet a számodra. Elvégre érintett vagy benne.

– Nem probléma. Emiatt nem kell aggódnia. – felelte Yibo.

– Ebben az esetben, utasítalak, hogy térj vissza az emberek világába. Térj vissza a Wang szektához, és derítsd ki az igazságot és próbálj meg pártatlanul eljárni az ügyben. Ha valóban Wang Jun Hie áll a háttérben, arról a Mennyei Birodalomnak tudnia kell.

Yibo lehunyta a szemét.

– Értettem.

Qin Yue ismét bólintott.

A válasza rövid volt, tiszta, mégis nehezebb volt, mint bármely fegyver, amit valaha is a kezében tartott.

Ahogy felemelkedett, a trónterem hideg fénye élesen vetült a vállára. Kilépett a Legfőbb Isten Palotából, majd magányosan végigsétált a széles sugárúton, vissza a saját palotájába, amely pontosan olyan volt, mint az egykori Felhővár: fehér és világoskék üvegfalak egyszerre nyújtottak hűvös és elegáns megjelenést. Miközben a kapu előtt álldogált, egy baljós gondolat fogalmazódott meg a fejében.

Ha a Wang szekta tényleg érintett... akkor az igazság felfedése nem csak veszélyes, hanem egyenesen halálos is lesz... még számára is.