Weird love || Larry Stylinson || BEFEJEZETT

1. rész

Louis Tomlinson

Törközővel a derekamon indultam ki a fürdőből. Amint beértem a szobába az utam egyenesen a szekrényhez vezetett, ledobtam magamról a törölközőt és gyorsan nekiálltam öltözni. Épp ekkor nyitott be Harry, semmi kopogás nélkül. Szégyenlősségem miatt elpirultam, és zavartan kapkodtam magamra (ügyetlenül) a ruhámim.

-Ó, Hazz.- csak ennyit tudtam kibökni, ideges lettem valamiért. Többször látott már így, nem is értem, most mi a bajom.

-Csak annyit szerettem volna mondani, hogy holnap korábban kell kelni, mivel bemutatnak egy új nevelőnek.- kacsintott és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is hagyta a szobát.

Bezártam az ajtót és leültem az ágyra. Ránéztem az éjjeliszekrényen álló képre. Elkap a sírógörcs, ha visszagondolok a múltamra. 8 éves voltam, amikor édesanyám meghalt és apámmal maradtam. Minden egyes nap ütött és engem okolt anyám haláláért, amit a mai napig nem tudtam megérteni. Egy nap amikor hazaért a kocsmából, szokásához híven berugva, becsapta maga után az ajtót és a nevemet kezdte kiabálni. Elkerülve egy összeveszést, próbáltam elbújni egy titkos helyre a szekrényem mögött, de sajnos megtalált. Amint meglátta, hogy bujkálni próbálok, elindult felém és addig vert ameddig, el nem ájultam. Mint később kiderült, ezekután több helyen is megvágta a testemet, amik néhol még mindig látszanak. A földön feküdtem véresen, szinte a halál küszöbén, de ő mit sem foglalkozva ezzel, kihívta a mentőket és főbelőtte magát.

Ezekután, az állam árvaházba tett. Eleinte nagyon sokat sírtam. Nem tudtam elhinni, hogy egyedül maradtam, család nélkül.

Mikor ide kerültem a nálam nagyobb gyerekek elkezdtek csúfolni az apró termetem miatt, a pösze beszédem miatt, (mert anno még az voltam), és a hegekkel teli testemet is kiparodizálták. Ekkor ismerkedtem meg Harryvel, aki furcsa módon mellém állt és  megvédett. Elmesélte, hogy ő miért van itt, és szépen lassan egy nagyon szoros barátság fonódott köztünk.

Azóta eltelt 9 év. 9 éve minden egyes nap gondolok Anyára. Annyira hiányzik. Nagyon nehéz nélküle az élet. Emlékszem minden nap lefekvés előtt énekelt nekem és megvárta míg elalszom, addig simogatott és odafeküdt mellém. Ha rossz kedvem volt, felvidított, sose szerette, ha szomorú vagyok. Mindig azt mondta, emlékszem; "Sose legyél szomorú,  légy mindig vidám, mert nem tudhatod mit hoz a holnap!" Furi, vagy nem furi, ettől a mondattól mindig megjött a kedvem és fülig ért a szám. Apropó... Na meg persze a páratlan humora! Sajnos annyira nem emlékszem rá, de sokat kacagtunk együtt egy-egy vicces beszólásán apa felé. Akkoriban csak Anya tudta kordában tartani őt, de ez megváltozott a halála után.

Száz szónak is egy a vége, nagyon hálás vagyok Harrynek, hogy itt van mellettem. Nélküle már szerintem a föld alatt lennék!