My Dark Life [•Befejezett•]

4. rész

My Dark Life

4. rész

*Youngjae pov*

Zelo haza kísért, amit megköszöntem neki, mert egyedül eltévednék. Az utolsó gondolatom alvás előtt csak Daehyun csókja, mivel másra nem nagyon tudok gondolni. Annyira csodálatos és tökéletes volt...

Reggel a telefonom ébresztőjére kelek. Fáradtan kikászálódok az ágyból és elintézek minden reggeli dolgot. Elrakom a reggelimet, ami kettő péksüteményből áll, és várom apát az ajtóban.

- Este annyira hamar elaludtál. Mi volt tegnap? - kérdezi, miközben kimegyünk a kocsihoz. Anya még alszik ilyenkor, amit nem is bánok. Kevesebb szülő, kevesebb kérdés. Beülök a kocsiba - természetesen előre - majd sóhajtva nézek az útra.

- Elbeszélgettünk. Nyugi nem ittam. És ők sem. - mosolygok rá, nyugtatásként ő pedig bólint ezzel lezárva a témát. A suli előtt Zelo vár, mert megbeszéltük, hogy a kapunál megvár engem. - Szia, apa! - köszönök el tőle és széles mosollyal rohanok oda Zelohoz.

- Szia! - köszön nekem, amit viszonzok, majd beljebb megyünk. Beérve leveszem a kabátomat és a termem felé megyem Zeloval az oldalamon. - Akkor ma jössz? - néz rám kiskutya szemekkel.

- Már tegnap sikerült rá venned. - állok meg a termem előtt.

- Jó de azt kényszerítettem. Nem kértelek, hanem én döntöttem el helyetted.

- Oh... hát akkor igen. - mosolygok rá, majd elköszönök tőle.

A terembe besétálva leülök a leghátsó padba ahol az első napomon meghúzódtam, NamJoon padtársaként. Kim Namjoon hamar jó barátom lett, bár vele nem beszélek egy hét alatt annyit, mint Zeloval egy nap alatt. Ő tavaly jött ebbe az osztályba és Jung Hoseok a legjobb barátja. Nagyon jó fejek, de egy este alatt rájöttem, hogy nekem nem ők a jó társaság. Én Zeloékkal érzem magam jól. Mikor megkezdődik az óra, unottan bámulok magam elé, néha-néha felpillantok, mint aki figyel, de teljesen máshol járok a gondolataimban. Az estén. Mit vegyek fel? A hajammal mit kezdjek? Fújjak magamra a kölnimből? Húzzam ki a szemem? A fene! Mit tettél velem Jung Daehyhun?!

A csengőnek nagyon örülök. Főleg hogy Zelohoz mehetek egyből. Nem tudom, mennyire zavarnám meg, de nem akarok unatkozni. Elpakolom a könyveimet és vidáman indulok el a terme felé. Nem figyelem azt, hogy kinek megyek neki, csak a lábaimat figyelem mosolyogva. Meghallom, hogy valaki rohan a folyosón, de már időm sincs felnézni mert nekem ütközik így a földre esek amitől a fejem nagyot koppan a kövön. Iszonyatosan fáj, bele is szédülök, de az fontosabb, hogy kit kell lecsesznem. Felnézek mivel rám esett az illető és leesik az állam.