My Dark Life [•Befejezett•]

10. rész

My Dark Life

10. rész

*Youngjae pov.*

Kérdésével zavarba hoz, ezért elkapom tekintetem, ő pedig felnevet. Igen Daehyun, tetszik...

- Jó én kész vagyok. Felöltözök és mehetünk. - tereli el a témát, amiért én hálás vagyok neki. Kimegyünk a fürdőből én a nappali felé ő pedig az emelet felé veszi az irányt. A nappaliban Himchan és Yongguk ülnek a kanapén, és éppen keresik a kincseket egymás szájában... Mikor észrevesznek, azonnal kapkodva leszállnak egymásról és ijedten néznek rám.

- Nyugalom! Köztünk marad! – nyugtatom őket egyből, majd meghallom, hogy lejön Daehyun így odafordulok. A pólóját még nem vette fel, ezért azt csak a kezében tatja, miközben nadrágja gombjával szenved. Azok az izmok... Legszívesebben segítenék neki a nadrágjában... Fent a szobájában... Köszön a bátyjának és Yongguknak, majd a konyhába sietve felkapja nagy sajnálatomra pólóját. Olyan tökéletes... Valamit ügyködik a konyhában, így odamegyek hozzá.

- Mit csinálsz? – állok elé, mikor látom, hogy kés van a kezében.

- Eret vágok... - nevet fel, de én nem tartom viccesnek, tekintve, hogy én tényleg ezt szoktam csinálni. Folytatja tevékenységét már nem nevetve, aminek örülök. Elővesz egy szelet kenyeret, mellé vajat és felvágottat.

- Miért nem ettél nálunk? – dőlök a konyhapultnak, és halkan felkuncogok ügyetlenségén.

- Nem tudom. Most éheztem meg – vonja meg vállát és szenved tovább a kenyér megkenésével. Mikor már egy percen keresztül kenegeti, felnevetek. – Nem hogy segítenél a hyungodnak, áh dehogy! Csak kineveted... - mondja, mire kiveszem kezéből a kést és megcsinálom a szendvicsét. Mikor elkészülök vele, Daehyun a kezembe nyom egy tubus ketchupot azt várva, hogy nyomjak rá. Egy nagy szívet rárajzoltam neki, és kicsit vékonyan kiszíneztem.

- Wow! Ez szép lett! Gondolom, nem először csinálsz ilyet.

- Hát... régen párszor csináltam egy barátomnak ilyeneket – mesélek mosolyogva és visszaemlékszek azokra a napokra mikor Junhoe nálam aludt, vagy én nála. Olyankor rengetek szendvicset gyártottunk, és nyomtunk rá mindig különböző formákat.

- JunHoe a „jó barátod" igaz? – az arcom elfehéredik, és hatalmas szemekkel nézek Daehyunra. Remegő ajkaimat szólásra nyitom, de hang ugyan nem jön ki a torkomon. Honnan tud róla? Nyomozott utánam?

- H-honnan...? – kérdezem félbehagyva a mondatot, és a konyhapultra szorítom a kezeimet.

- Álmodban az ő nevét kiabáltad és mondtad, hogy szereted őt, meg hogy soha nem tudnál rá haragudni, megbocsájtod neki, amit tett veled. És sírtál. Nagyon. Nem tudtalak megvigasztalni... - ahogy befejezi a történetet, arcomat eltakarom kezemmel, és lenyelem könnyeimet. Nem akartam, hogy megtudja... ha Zelo megtudná az még oké, de, hogy Daehyun... pont az aki el tudná velem feledtetni Őt... - Youngjae? – néz szemembe, én pedig zavartan elfordítom arcom – Mit kell, hogy megbocsáss neki? - közelebb lép s két ujjával felemeli fejem, így egyenesen szemeibe nézek.