My Dark Life [•Befejezett•]

15. rész

My Dark Life

15. rész

*Youngjae pov.*

Mikor felkelek, egyből az időt nézem, és mosolyogva olvasom le a kijelzőről a számokat.

10:27

Sikerült aludnom görcsölő gyomorral. Izgalom kerekedik felül rajtam és kipattanok az ágyból. Szinte azonnal felveszem a fekete csőfarmert és a pólót, amit még tegnap kikészítettem. A fürdőben kitisztítom a sebem és újrakötözöm mosolyogva. A nadrágomra nézek aztán kint az ablakon túli időjárást figyelem. Meg fogok fagyni, ezzel a nadrággal... De áldozatokat muszáj hozni néha. Felkapom a táskámat és az ágyra dobva átnézem a tartalmát. Alsó, zokni, nadrág, póló, törölköző, fésű, tusfürdő, fogkrém, fogkefe. Mit felejtettem ki? Ránézek az éjjeliszekrényemre és megpillantom a töltőt. Gyorsan beledobom a táskába és lemegyek vele a nappaliba.

- Jó reggelt! - köszönök a szüleimnek. Apa a tévé előtt ül, és a telefonját bűvöli, anya pedig a konyhában mesterkedik.

- Neked is. - mondták kórusban, de egyikőjük sem nézett fel.

- Mi a kaja? - kérdezem mosolyogva anya mellé állva ő pedig a hűtőre mutat, mert közben kóstolja az ebédet.

- Hogy-hogy eddig aludtál? - kérdezi apa, de olyan hanggal mintha valamit feltételezne, csak nem akarja kimondani.

- Sokáig fent voltam, mert izgulok a mai nap miatt. - nem jellemző rám, hogy elmondom az igazat, de most elmondtam ezzel magamat is meglepve.

- Majd az édességeket meg az ajándékot el ne felejtsd! - bólintok, és a hűtőbe mászok. Találok egy kis szendvicset, amit el is fogyasztok az asztalnál, miközben megnézem mit írt Daehyun.

Most komolyan megsértődtél?

Jó, ha te így én így!

Ezt megjegyeztem!

Hangosan felnevetek, majd a szám elé kapom a kezem és zavartan nézem a telefon. Nem akarom, hogy rám figyeljenek apáék, de így elérem...

- Hányra kell menned? - kérdezi anya mosolyogva.

- Kettőre.

Mosollyal az arcomon lezárom a telefont, visszaviszem a szobámba és kezdek valamit a külsőmmel. Legalább egy félórát igénybe vesz, ezért mikor végzek, már háromnegyed egy van. Egyenesen ijesztő, őrült vigyor terül szét arcomon. Már csak egy órát kell itthon kibírnom. Ezzel a gondolattal megyek az új íróasztalomhoz és kezdem el elrendezni rajta a dolgaimat. Miért várom ennyire? Most komolyan nem bírok ki, egy kis időt a srácok nélkül? Vagy inkább Daehyun nélkül... Unalmamban lehajtom az íróasztal sötét, hideg lapjára a fejem és nagyot sóhajtok. Hogy lehet egy ember ennyire szerelmes? Kezdem már lassan úgy érezni, hogy Daehyunt is úgy szeretem, mint Junhoet. Amit nem érzek jónak se rossznak. Nem tudom, hogy mit érez irántam Daehyun... Pont ezért nem merem neki elmondani, amit érzek. Lehet, hogy utána már nem is barátkozna velem.