My Dark Life [•Befejezett•]

7. rész

My Dark Life

7. rész

*Youngjae pov.*

Elengedem a szemeit és a falnak lököm.

- Figyelj ide Daehyun! Lehet, hogy idősebb vagy nálam, de néhány kérésemet akkor is tiszteletben kell tartanod! - mondom a falhoz nyomva őt.

- Mondtam, hogy szemtelen és kíváncsi vagyok! - vezeti le hasamon a kezét és ajkaimra néz.

- Az már az én személyes aurám! Oda senki se nyúlhat! - ütöm el a kezét - ami tényleg kicsit lejjebb vándorolt - és hátrálok egy lépést.

- Áháá akkor oda csak Kang Sora nyúlhat igaz? - húzogatja beharapott szájjal a szemöldökét, mire én mélyen elpirulok. Hirtelen elindulok a tanterem és eltűnök az ajtaja mögött. Odabent megnyugtattam NamJoont és Hoseokot hogy a kulcsot belülre teszem, és hogy megtartom magamban a titkukat. Kicsit látszik rajtuk hogy megijedtek, de próbálok a legőszintébben nézni rájuk. A táskámmal az oldalamon megyek ki a teremből és az ajtóba teszem a kulcsot - belülre - közben elköszönök a fiúktól.

- Kik vannak bent? - jön oda Daehyun hozzám, de a mellkasára tapasztom egyik kezem jelezve hogy hagyjon békén.

- Majd ha megbízok benned eléggé, elárulom. - mondom kissé hidegen, majd elengedem és becsukom az ajtót.

- Haragszol igaz? - néz rám, mire én csak a kezembe veszem a kabátom és elindulok. - Youngjae! - kérlel, majd megfogja a kezem és visszahúz. Mérges tekintettel rá nézek, majd elkezdem lefejteni kezét a sajátomról.

- Hogy haragszom-e? - adom fel a küzdelmet és hagyom, hogy szorítsa csuklómat, ami egyre jobban előcsalogatja a régi emlékeket. - Szemtelen vagy velem, letaperolsz, zavarba hozol, nyomozol is utánam és akkor még megkérdezed, hogy haragszom-e? - háborodok fel és hangomat is felemelem. Próbálok magabiztosnak tűnni, nehogy bekövetkezzen a félelmem.

- Zavarba hozlak? - kérdezi vissza azt, ami megragadt a legjobban a kiabálásomból. Persze zavarba jövök kérdésétől, amit próbálok palástolni.

- Ahj hagyj már! - kezdek újra szabadulni, de a falnak nyom Daehyun. Közelebb hajol hozzám, közben végig reakciómat figyeli. Újra az a védtelen, ártatlan fiú leszek és zavartan figyelem néha ajkait néha szemeit.

- Mivel hozlak zavarba? - súgja ajkaimra, mire megremegek és elpirulok. - Tudod... - simít végig arcélemen szabad kezével. - Te hozol engem zavarba... Állandóan a számat figyeled, és ha nem tudnám, hogy heteró vagy azt hinném, hogy tetszem. - vigyorog szemembe nézve, mert két ujjával tartja állam így nem tudom elfordítani az arcom. Miért kell ez Daehyun? Ne csináld már!

- Legyünk őszinték meleg vagyok, de nem vagy az esetem. - húzódok el tőle neki dőlve a falnak. A szívem őrült tempóba kapcsol, mikor újra elmondom magamban a mondatomat. Nem tudtam mi játszódhat le Daehyun fejében, de hirtelen ajkaimra tapasztja sajátjait, amitől még levegőt se tudok venni, úgy megrémülök. Ijesztő hogy ellenkezek, de erősen tart és egyre jobban Junhoe jár a fejemben.

Kezemet elengedi Daehyun és derekamnál húz magához erőszakosan, mire szájába nyögök és megtörök. Mivel ez nem feladat volt hamar tovább lép és nyelvével végig nyal alsó ajkamon, én pedig készséggel leengedem állam nyakába karolva. Hajába túrok, míg ő arcélemről elveszi kezét és derekamat átkarolva húz magához még erősebben. Szenvedélyesen visszacsókolok neki és nem lököm el magamtól, csak még jobban húzom magamhoz. Legszívesebben felugranék rá és lábaimmal a derekát átölelve szorítanám magamhoz, de a telefonom megzavar minket így lihegve előkotrom a zsebemből.

- Igenh? - kérdezem a falnak dőlve mély levegőket jutatva a tüdőmbe.

- Szia Youngjae. Itt várok a kapu előtt. Gyere.

- Most? - kérdezem lehangoltan.

- Igen. Szia. - teszi le a telefont.

- Apa kint vár. Szerencse, hogy nem jött be az épületbe... megyek... Szia. - indulok el elengedve Daehyun szomorúan. Már másodjára megcsókolt... Nagyon zavar, hogy nem tudok neki ellenállni. Miután apa hazavisz, bezárkózok a szobámba és az ágyra dőlve gondolkozok. Bevallottam neki hogy meleg vagyok. Hatalmas bátorság kellett hozzá, de megtettem. És lehet, hogy undorodik tőlem... aztán elmondja mindenkinek és mindenki undorodni fog tőlem. Szörnyű jövő lenne. Mindenki levegőnek nézne, hozzám se szólnának, és ha mégis akkor is megvetnének.

Mivel már későre jár, mikor neki kezdek a tanulásnak, gyorsan leckémet is megírom, lefürdök, - háromnegyed óra alatt - eszek, majd a telefonomat nyomkodva bemászok az ágyamba. Egyre jobban felemészt a tudat, hogy undorodik tőlem... pont Ő... valahogy a könnyeim is kiszöknek szememből így ingerülten dobom el a telefonomat az ágy túloldalára, majd felugrok az ágyból és a kis háti táskámat előveszem a ruhásszekrényem alsó fiókjából. Elindulok vele a fürdőbe majd a feleslegessé vált kötést leszedem a karomról. Előkotrom a táskából a kést és eldobom a táskát. A mosdókagyló fölé hajolok, és mielőtt még megvágnám a kezem, a könnyeim patakként hullani kezdenek. Ha nem azért utálnának meg, mert meleg vagyok, akkor azért, mert vágom magam... Tovább nem is törődök ezzel, a kés a karomra helyezem és végig húzom rajta, ami egy vérző, fájó helyet hagy a szívemben. Most ez olyan, mintha Daehyun miatt tenném... Ő is részben benne van... Nem teszem le a kést, folytatom, ismét egy mély vágást hagyva kezemen. A könnyeim homályosítják a látásom, ezért megtámaszkodok, a mosdókagylón a kést pedig beteszem a mosdókagylóba és ráengedem a vizet, aztán a kezemet kezdem megmosni. Fáj a kezem, de nem is foglalkozok vele, csak mikor eláll a vérzés bekötöm egy új fáslival. Egy nap... Egy átkozott napot kibírtam, hogy ne vágjam magam... Ha tényleg be akarok illeszkedni, akkor le kell állnom ezzel... Még mindig sírok, de nem érdekel. Hirtelen megcsörren a szobában hagyott telefonom így kicsi szipogással odafutok és felveszem az ágyról. Ismeretlen. Hm... Megnyomom a zöld kis gombot és a fülemhez emelem a készüléket.

- Igen? - szólok bele, bizonytalan egyben rekedt hangon így megköszörülöm a torkom.

- Szia Youngjae! Daehyun vagyok! Bocsánat hogy ilyen későn hívlak csak azt szeretném kérdezni, hogy holnap lenne kedved átjönni? - szól bele kedves hangon, mire újra rám törik a zokogás, de visszatartom.

- H-hogy szerezted meg a szá-számom? - ülök le remegve az ágyra. Biztosan azért hívott át hogy holnap megmondják, nekik nincs szükségük rám. A könnyeim megsokszorozódnak és legördülnek az arcomon. - Himchan telefonjából loptam el. Bánt, hogy én nem kaptam meg. - mondja nevetgélve, ami csak még jobban késztet engem a sírásra. Csak megjátssza, hogy jó kedve van...

- Jae? Itt vagy? - kérdezi, mikor egy pár percig csendben ülök, és nem válaszolok. Hirtelen kitörik belőlem a zokogás, ezért kinyomom a telefont, mielőtt meghallaná, hogy bőgök. Kiesik a telefon a kezemből és nagyot koppan a földön. Az ágyamról lecsúszok és a földön összekuporogva hangosan sírni kezdek. Végre kijön belőlem akár könnyek formájában is az elmúlt hetek szenvedése.

Hiányzik Junhoe... Hiába látom Daehyunban az új szerelmet ő nem vonzódik hozzám...

Junhoet szeretem...