My Dark Life [•Befejezett•]

33. rész

My Dark Life

*Youngjae szemszöge*

Mint később kiderült, Himchan, Yonggukot húzta, és Yongguk pedig őt. Furcsa volt így utólag végig gondolni, hogy mindenki azt húzta, akit szeretett. Jó, persze Zelo meg én csaltunk egy kicsit, de ezt csak mi tudjuk...
Himchan kapott egy nagy tábla csokit, egy olyan pólót, amin 00 volt, fölötte pedig hogy Queen – Yongguknak is volt ilyen, csak King felirattal – és egy szarvasos zoknit. Yongguk kapott három egyforma dezodort, és ugyanattól a márkától tusfürdőt is, mert Himchannak ez a kedvenc illata. Ezen kívül pedig egy új fejhallgatót, és egy keresztes nyakláncot.
Az ajándékozás után beszélgettünk, én párszor csak hallgattam a rádióban szóló halk zenét, és végig Daehyun vállát nyomtam a nehéz fejemmel, de őt ez nem zavarta. Még jó...
A beszélgetés inkább nosztalgiázás volt, meséltek nekem a régebbi emlékeikről, cserébe nekem is kellett mesélnem a múltamról, ami kicsit nehezemre esett, mert ki kellett kerülnöm Junhoe-t, és a vele kapcsolatos sérelmeimet. Nagyjából sikerült, bár nem tudom miért tettem, ők ismernek, és elfogadják a múltamat is.
Eszembe jutott, hogy anyáék mit mondtak... El kell mennem a nagyszüleimhez, hogy náluk is legyek karácsonykor...

***

- Daehyun! Ezt itt hagytad! – kiabál anya párom után, aki gyorsan vissza is rohan a kék táskáért. – Vigyázz a fiamra! Sziasztok. – köszön el, majd hagyja, hogy beszálljunk Himchan mögé a kocsiba, aki izgatottan indul el.
Igen, Daehyun kísér a nagyszüleimhez, nem szeretné, ha történne velem valami, és persze nekem is hiányozna három napig. De velem lesz, legalább bemutatom a rokonoknak, és nem lesz az, hogy titkolózom, meg hogy mikor lesz barátnőm.
- Ugye ott nem fogtok dugni? – kérdezi Himchan mire elvörösödve hajtottam le a fejem.
- Szerintem három napot kibírunk Himchan... - mondja Daehyun, majd hátradőlt.
- És ha nem bírjátok ki? – firtatja tovább, mire előre hajolok, és meghúzom a haját. Felszisszen, és megfogja tarkóját.
- Örülj neki, hogy velem jön Dae. Legalább ti tudtok majd hangoskodni. - mondom, majd Dae vállára hajtom a fejem.

Mikor landol a gép, gyomorgörccsel nézek körbe a tömegen.
Nem hiányzott ez a környék, sem az emberek, sem az illat, se semmi. Utálom ezt a helyet. De muszáj itt lennem.
- Gyere Jae. Szerintem az a néni neked integet. – mutat a nagymamámra, aki lelkesen sétál felénk és integet mosolyogva.
- Nézd el neki, ha megszorongat. – súgom oda páromnak, aki csak felnevet. Mikor mama odaér hozzánk, Daehyun mélyen meghajol előtte.
- Sziasztok, édeskéim. Yoo JaeHwa vagyok. – mosolyog Daehyunra, majd átöleli.
Pf.. jellemző a családtagjaimra. Ha van valaki velem, én már nem is számítok.
- Jung Daehyun. Nagyon örülök. – mosolyog az alacsony nőre, azzal a mosollyal, amivel általában mindenkit lekenyerez. De jó neki, hogy tud így mosolyogni...
- Szia, mama. – mondom erőltetett mosollyal, mert kicsit rosszul esik, hogy ott sem vagyok, ha új embert hozok magammal. Persze nem bántam meg egy percét sem hogy velem jött Dae.
- Jae! Már nagyon hiányoztál! – ölel át engem is, majd pár szó váltása után már megyünk is.
Papa az autóból integet, majd kiszáll, bemutatkozik Daehyunnak, és indulunk is. A kocsiban mi hátul ülünk, nem is baj, legalább nem veszik észre, ha egymáshoz érünk.

Mamáék ketten élnek egy hatalmas házban, amit őszintén nem tudom minek tartottak még meg, de ilyenkor örülök, mert mi fent leszünk az emeleten, ők pedig a földszinten. Persze ilyenkor semmi rosszra nem gondolok, csak ha Daehyunnak eszébe jut valami, a nagyszüleim nem tudnak róla. Elvileg...

- Gyertek vacsorázni! – szól fel az emeletre nagyi, mivel már este 8 is elmúlhatott. Mi addig, amíg készült a vacsora fent voltunk a jelenlegi szobánkba, és beszélgettünk. Mivel karácsony miatt jöttünk, vacsi után lesz egy kisebb ajándékozás, mert ragaszkodtak hozzá, hogy adjanak valamit.
- Megyünk már. – kelek fel Dae öléből, ő pedig visszahúz magához gyorsan, és egy hosszú csókba von. Elmosolyodok a végére, és elválva ajkaitól húzom magam után, le a földszintre. Az asztal már meg van terítve, és egész szépen csillog a karácsonyfa is.
- Gyertek angyalkáim. – tessékel minket mosolyogva az asztalhoz mama, mire papa is felkel a fotelből, lerakja az újságját, és leül köreinkbe.
- Ennyi elég, köszönöm. – mosolyog tündérien Daehyun mamámra, mire ő megrázza a fejét.
- Szedek még egy kicsit, mert túl sovány az arcod, Csillagom. – csípi meg párom arcát, aki próbál továbbra is mosolyogni, bár ezt én sem szeretem...

A vacsora után mama izgatottan nyom a kezünkbe kettő dobozt, papa pedig borítékokat. Na vajon mit kaptunk? Kibontom, majd mosolyogva szemlélem a kötött, meleg pulcsit. Végre nem színes, hanem sima fekete.
- Köszönöm. – ölelem át mindkettőjüket, majd fel is próbálom a ruhadarabot. Daehyun is kibontja, majd mosolyogva vizslatja az enyémhez hasonló pulcsit.
- Nem kellett volna. Köszönöm szépen.
- Nagyon szívesen kedveskéim. A borítékban lévőt pedig okosan! – teszi hozzá, majd nagy mosollyal kezd pakolászni. Papa mondta, hogy mehetünk a dolgunkra, ha szeretnénk, ezért megegeztünk Daeval.
Miután segítettünk mamáéknak elpakolni, felmentünk.
- Hh... sosem ettem ennyit... - terül el az ágyon, én pedig mellé fekszem. Hasára simítok, majd arcát megpuszilom.
- Én ezért szedtem magamnak.
- Ő ajánlotta fel, hogy szed. Azt hittem, hogy abbahagyja, mikor mondom. – csukja le szemeit.
- Legalább nem leszel éhes egy darabig. De hogy fért beléd? Azt hittem, hogy ott hagyod. – kérdezem őszintén, mert hatalmas tányérok voltak kirakva, és az övéből majdnem kifolyt minden, hála nagyinak.
- Szeretem a hasam.
- De engem jobban.
- Ki mondta?
- Én! Tudom, hogy jobban szeretsz.
- Rosszul vagy informálva...
- Pff... - fordulok el megsértődve, majd arrébb csúszok. Karjai körém fonódnak, majd ajkai nyakamhoz nyomódnak.
- Téged imádlak. – elmosolyodok erre a mondatra, felé fordulok, majd apró csókot nyomok ajkaira. – Amúgy mi van a borítékban? – kérdezi tudatlanul, mert kibontani még nem bontottuk azt ki.
- Nyilván pénz, ahogy őket ismerem...

***

Mikor hazaértem anya egy meleg ölelésben részesített. Apa mosolyogva köszönt, de nem ölelgetett. Nem is baj, nem nézném ki belőle. Viszont ami meglepett, hogy Himchanék is otthon vártak minket. Vajon mit beszélhettek anyáékkal, míg mi nem voltunk ott? Mindegy is igazából. Csak az érdekelt, hogy sétálhassak egy kört, elmehessek új ruhákat venni, és közben kibeszéljek dolgokat Zeloval.
Mivel legjobb barátom bele is egyezik ötletembe, másnap elém jön, és 14 óra környékén el is indulunk.
- Ah... olyat kell mesélnem! – kezd bele Zelo, mikor egy nagyobb üzletben felpróbálok három pólót, és megtetszik egy, de nem áll jól, így a nadrágokat nézem meg.
- Huhh... azt hiszem ez érdekes lesz.
- Jól hiszed. Jonguppal kipróbáltuk fordítva. – megakad kezem a válogatásban, és komoly arccal nézek rá Zelora.
- Mármint mit? És hogy érted, hogy fordítva?
- Én voltam alul. – elég halkan mondja, szinte olvasnom kell szájából, de amit kimondja, hangos nevetésbe kezdek. Hogy ő alul? És Jongup felül? Jesszusom, elképzelni is furcsa...