My Dark Life [•Befejezett•]

23. rész

My Dark Life

23. rész

Sziasztok! Ismét itt vagyok, tudom nem a leghamarabb hoztam, de dolgozom és nehezebben megy így az írás. Jó olvasást nektek! ♥

*Youngjae pov.*

Mikor a meglepettségem elmúlik, helyét az öröm veszi át. Nagy mosollyal megyek Daehyun után, aki a leterített pokróc felé megy. Leül, én is így teszek, és szinte egyből átölelem egy csók kíséretében. - Tetszik? – kérdezi reménykedve. Miért kell ennyire túlizgulni? Gyönyörű az egész, nem értem minek aggodalmaskodik. - Igen. Ez csodás! – bólintok, még mindig nyakán csüngve. Mikor elengedem, a pokróc melletti kis táskából elővesz egy üveg bort, és kettő poharat. – Ezek hogy-hogy nem törtek el? – kérdezem meglepve, ő pedig kuncogva rázza meg a fejét. - Ha tudnám, elmondanám. – adja kezembe a poharakat, majd kibontja a bort. Mosolyogva tölti tele a poharakat, majd biztosan kitámasztva a boros üveget lerakja, és kiveszi kezemből az egyik poharat. Egymás szemébe nézve koccintunk, ami valami különös melegséget idéz elő mellkasomban, és leírhatatlan boldogság fog el. Beleiszok a borba, és rámosolygok. - Először azt hittem, hogy nem fogsz eljönni, mert nem engednek a szüleid... - kezdek bele, mire félbeszakít. - Ha nem engedtek volna el, akkor elszöktem volna. Nekem fontos ez az este. És terveztem egy kis sétát is ez után. – mosolyog rám, mire azok a bizonyos pillangók elszabadulnak gyomromban, és őrülten kezdenek el repkedni, így görcsbe szorul hasam. Sosem hittem volna, hogy pont Daehyunba fogok így belebolondulni. – Hoztam olyan sütit amit még délelőtt csináltam. – vesz elő egy kis szürke tetejű ételhordót, és odaadja. Levezem a tetejét, és megcsap az édes csokoládé, és meggy illata. - Az illata jó – vigyorgok rá, mire felkuncog, és nézi, ahogy kiveszek egyet és beleharapok. Ahogy ízlelgetem az édességet, szemeim nagyra tágulnak, a tálat megszorítom és a kezemben lévő sütit egybe bekapom. - Jaj meg ne fulladj! – nevet fel, mire felmutatom az ujjam, jelezve hogy ne nevessen, mert ráköpöm. Mikor lenyelem, magamhoz ölelem a dobozt, és összeszűkítve szemeimet felnézek szerelmemre. - Ezt biztosan egyedül csináltad? – teszem fel lassan, és halkan a kérdést. - Himchan segített egy kicsit. – mosolyogja el, én pedig bólintok. Értékelem, hogy elmondta.
Lerakom magam mellé a tálat, majd odamászok hozzá. Végignézi mozdulataimat, majd apró mosollyal hagyja, hogy azt tegyem, amit akarok. Nyaka köré fonom karjaimat és ajkaira nyomok egy puszit. Mikor rájövök, hogy ez egyikünknek sem lesz elég, egy lágy csókba hívom, hagyva, hogy átvegye az irányítást. Fölém kerekedik, és fejemet egyre jobban dönti hátra, ahogy úrrá lesz rajta a dominancia. Derekamra simítja kezét, én pedig hajába futtatva ujjaimat húzom magamhoz. Csak ne lásson meg minket senki... Elmélyíti a csókot, és ahogy mind a ketten elveszítjük fejünket, eldönt a földön, és nyakamat kezdi csókolgatni, amit hagyok, halk sóhajokat hallatva. Hirtelen ül fel, és túr bele a hajába, egy reménytelen sóhajt eleresztve.
- Bocsánat... nem lett volna szabad itt... - mondja, mikor elereszti már így is megkínzott tincseit. - Nem... én voltam a hibás... hagytam – sütöm le tekintetem, és ujjaimat tördelem. Miután kislányos zavarom eltűnik, és Daehyun feldob egy témát, elkezdünk beszélgetni a kapcsolatról, magunkról, és eltelik az idő. Este tizenegykor esek be a lakásba, ahol már egy lámpa sem ég, így a telefonommal világítok. Leveszem a cipőmet, és felosonok a szobámba. Gyorsan lezuhanyozok, hogy ne legyek büdös, és a rég látott ágyamba befekszem. Suli... ne már... Reggel arra kelek fel, hogy teljesen kipihent vagyok, és már ne tudok aludni. Felülök, és ránézek a telefonomra, ami reggel 5:42-t mutatott. Na de jó... Hogyan keltem fel, majdnem egy órával előbb, mikor tegnap késő este értem haza? Nem gondolkodok sokáig ezen, legalább több ideig készülődhetek. Felkelek, majd a szekrényemhez leülök, hogy előszedjek valami normális ruhát. Egy fehér-fekete inget előszedek meg egy szürke farmert, és gyorsan át is öltözök. Zokni meg pulcsi, mert az osztálytársaim közül senkinek sem kéne látni a vágásaimat, és már megyek is a fürdőbe, hogy elintézzem a reggeli teendőimet. Mikor kész vagyok vele, már 6 óra van, így lemegyek a táskámmal és telefonommal a konyhába. Apa kint ül, és kávézik. - Jó reggelt – mosolygok rá - Neked is. Tegnap elég későn értél haza... - kortyol bele a koffeinnel dúsított italba, de közben szemeit nem veszi le rólam. - Ömm...Igen tudom, és ne haragudj... - vakarom meg tarkómat. - Több ilyen ne legyen. – ennyivel el is intézi, még az utolsó cseppeket megissza a csészéből, majd feláll, lerakja a mosogatónál a kezében lévő használati tárgyat, majd rám néz. – Kész vagy? - Még nem. – kapom össze magam és a táskámat ledobva a hűtőhöz megyek. Előszedem az anya által bekészített reggelimet, elrakom, felkapom a cipőmet és kabátomat majd felveszem a táskámat. – Most már igen. - Akkor mehetünk is. – indul meg ő is a cipők felé. Előbb keltem, és előbb indulok... Legközelebb addig alszom, ameddig csak tudok. Kint az udvaron kiráz a hideg, és egyből felébredek. Beülünk a hideg autóba, apa elindítja a motort, így már a fűtés is megy, és elindulunk. Nem szólunk egymáshoz, csak mikor elköszönök a suli kapujában. Zelo meg Jongup kint fagyoskodnak, így amilyen gyorsan csak tudok, odamegyek hozzájuk. - Sziasztok! Komolyan.... nem kellett volna megfagyni miattam – indulunk be miután ők is köszönnek. - Nem mondtad, hogy a fagyba ne álljak ki. – nevet fel Zelo mire csak megrázom a fejem. – Egyébként, hallottam hírét, hogy Daehyunnal randiztatok. – néz rám szeme sarkából, mire kicsit elpirulok. - Igen, voltunk... bár, nem mondanám, hogy randi volt... a randi a kapcsolatok előtt van, nem? – nézek fel colos barátomra, mire felkuncog. - Szóval együtt vagytok? Nem csak digi-dugi volt? – száll be a beszélgetésbe Jongup, mire elfordítom arcom. - Legalább ne ilyen hangosan.... – szidom le mire mind ketten kiröhögnek. A folyosó végén meglátom Daehyun beszélgetni egy tanárral, így szívem hevesen kezd verni. Elmosolyodok, és mikor észrevesz, intek neki, de elfordul. Lehervad arcomról a mosoly, megfagyok, és megállok. - Mi a gond Jae? – kérdezi Zelo, mire nem válaszolok, nézem daehyunt, aki lassan rám emeli tekintetét, aztán a folyosó másik felébe siet, majd lefordul. Szóval ennyi volt? Egy napig elhittem hogy végre valaki szeret, hogy végre megtaláltam az igazit, a másik felemelt, erre pedig csak jól pofán vág, és elsuhan mellettem a boldogság.
Megint...