Formula 1 Never Give Up

Az utazás reggele

Reggel az idegességtől görcse rándult gyomorral kelek. Veszek egy mély levegőt és felülök.
-Ez a nap is eljött. -Suttogom a hajnali csöndbe.
  Csinálok öt adag kávét (mivel apa és anya is elkísérnek a reptérre) és kócos fejjel nézek ki a konyhaablakon, ami pont az udvar fele áll. Az óriási diófa a kertünk közepén, most deres ágakkal magasodik az utca felé, és három apró madárnak ad menedéket kusza ágai. A madáretetőben még van pár mag, de már újratöltést igényel. Felveszem a "szibéria pulcsim", -ami egy iszonyatosan vastag, hőszigetelő darab-, és kimegyek a madáreleséggel a kezemben. Megtöltöm a kis fa madáretetőt, és sóhajtva nézek körül a sötétben. Mindig is utáltam a telet, de ez a nap most valahogy más. Élveztem a hideget az arcomon, mosolyra késztetnek a fáradt szemű macskák a szomszéd kertjében. Most olyan nyugodt, és tiszteletre méltó ez a reggel.
  A diófát nézve eszembe jut az a sok élmény amit itt éltem meg. Arról az ágról estem le, és a jobb oldalon lévő kis üregben bújt el egy cica tavaly. Emlékszem főztem a kisállatnak teát, hogy ne kapjon tüdőgyulladást.
  Annyi emlék köt ide. Nem csak a házhoz, hanem ehhez az élethez is. Mi lesz ha hetente kell majd utaznom? A barátaim mellettem maradnak majd? Tóbi el fogja viselni, hogy csak ritkán tudunk találkozni? Én el fogom viselni, hogy ott majd én leszek a "nő"? Vajon milyen a többi versenyző? Egyáltalán képes vagyok helyt állni az autóversenyzés csúcsán?
  Ne értsd félre, én nem félek változtatni, csak annyira jó most minden... Nem akarom elveszteni ezt az életem, de vágyok egy másikra. Talán egy jobbra, ahol mindenki tisztel, és ahol az álmaimban élhetek... Érzem, hogy kell a változás. Jobban, mint bármi.