Formula 1 Never Give Up

Bahreini csütörtök

Hello, hello mindenki! 
Elhoztam ezt a rövidke fejezetet, remélem le tudlak kötni titeket vele pár percre.Szép hétvégét, jó olvasást! <3

Szerdán jó pofiztunk a pályán, de bárkivel találkoztam, csak Lewisról tudtak beszélni...

Csütörtök délután négy körül kezdődik el a napom, mivel ugye egész idő alatt az európai időhöz alkalmazkodunk.

-Gabi! Lehetne egy kérdésem? -Dugnak az arcomba egy kamerát.

-Nem. -Vágom rá, és tovább mennék, amikor meglátom rémálmaim pasiját olyan tíz méterre tőlem.

-Hé, mély levegő. -Suttogja a fülembe Steven. 

-Megölöm. -Sziszegem.

-Nem, megyünk kajálni, jó? -Húz magához a derekamnál fogva.
  A szememet forgatva sétálok el Lewis mellett, és ami í legviccesebb, hogy ő is hasonlóan reagál. Mi a frászt képzel?! Akinek itt joga van sértődöttnek lenni, az egyedül ÉN vagyok! Hisztis ripacsként rántom ki magam Steven öleléséből, és a karjaimmal hadonászva gyorsítok a lépteimen. Berontok a csapatházba, és azonnal az ebédlő részre megyek.

-Szeva! -Nyújtja ölelésre a kezét Daniel, de én egyszerűen elmegyek a karja alatt, és levágom magam egy szabad székre. -Én is örülök, hogy látlak. -Mormogja, és leül szembe velem, a csapat pedig némán figyel.

-Igen, itt vagyok, igen szarul vagyok, lehet enni! -Sipítom magas hangon, és a telefonomért nyúlok, amikor Chris is megérkezik.

-Hé, kölyök. -Guggol le mellém.

-Hagyjál. -Vágom rá.

-Most komolyan hisztizni akarsz? 

-Hát, nem is tudom, végül is csak az egész világ arról faggat, hogy mi volt az a pofon! Nyugalom, megnyerek mindent, a csapatnak semmi hátránya nem lesz, csak hagyjatok békén, jó?! Kösz. -Grimaszolok idegesen.

-Szivi, ez nem a merci, itt érdekel mi van veled. -Fogja meg a vállam Tom.

-Le lehet rólam szállni! -Állok fel hirtelen, és becsörtetek a saját részlegembe.

-Másfél óra és nyitva lesznek a boxok, ugye tudod? -Kiabál utánam Chris.

-Jól leszek! -Intek hátra, és bevágom magam mögött az ajtót. 
  Bent egy egyszerű mozdulattal földnek vágom a háti táskám, és erősen neki rúgom a vékony falnak. Leülök a földre, és dühöngve bogozom ki a fülhallgatóm, de minden zene eszméletlenül idegesítő, szóval csak fetrengek a földön, és jobb híján felhívom Kimit.

-Szia. -Szól a vonalba nyugodtan a finn. -Mondd.

-Merre vagy?

-A hotelben, most fogok indulni, miért?

-Aaaa, én addig agyvérzést kapok! Kapja be az összes sajtós, meg Lewis is!

-A szívemből szóltál GiGi, de moderáld magad. Semmi értelme nincs annak, hogy felhívod magadra még jobban a figyelmet.

-De, baszki le lehet rólam szállni!

-Figyelj, a média ilyen. Ha magadra veszed nyernek, ne hagyd már magad! -Morog fáradtan.

-Utálom, hogy ennyire ismersz. -Nevetek fel. -Robinka hogy van? 

-Itt gügyög az ölemben. -Vált át szeretettel telire Kimi hangja. 

-Mi, elhoztátok? 

-Igen. 

-Uuuu, és majd láthatom? Kimi, muszáj bemutatnod!

-Tervbe van véve, nyugi. -Nevet fel halkan a finn. -Na, de lehiggadtál?

-Teljesen. Köszi.

-Ne legyél hülye. -Rakja le a telefont. 
  Nagyot sóhajtok, és ekkor kopognak az ajtómon.

-Hoztam csokit! -Nyitja ki az ajtót Shara mosolyogva, de látszik rajta, hogy tart a helyzettől.

-Beszéltem Kimivel. -Mosolygok.

-Akkor nincs világvége hangulatod? -Jön beljebb.

-Nincs. -Rázom a fejem nevetve. 

-Hála istennek. -Ül le mellém.

-De a csokit kérem! -Röhögök fel, és gyorsan felfaljuk az édességet.

-Amúgy, át kéne öltöznöd, lassan jönnek a szurkolók.

-Annyira nincs kedvem hozzá. -Húzom keserű félmosolyra a szám. 

-Kinek van? De muszáj. 

-Valahogy kivágom magam... -Szorítom össze a szám. 

-Istenem, de hülye vagy. -Nevet fel, és átkarol. 

-Nem veszekszem. -Nevetek én is.
  A boxutca látogatás alatt sok szurkoló talál meg, és hála istennek vigyorogva készítenek közös képet velem, senki sem hozza szóba a vasárnapot, csak zavartan vihog, ahogy azt már megszoktam, és ahogy én is reagáltam még tavaly. Ez mind feltölt, és újra őszinte mosollyal megyek el a kötelező interjúra. Előtte persze Chris a szívemre köti, hogy ne beszéljek a vasárnapról, és ne kerüljek bajba. 

Sajnos Lewis is meg lett hívva, így amikor belépek a szobába azonnal szemügyre vesz. A többiekre nézek, és szerencsére Felipe Massa mellett látom meg a nevem. Gyorsan leülök, és kedvesen köszönök.

-Eddig milyen a napod? -Érdeklődik az alacsony brazil.

-Tök jó, imádom a fanokat. -Mosolygok.

-Ne is mondd, egy idős néni jött oda hozzám teljes felszerelésben, olyan édes volt. -Nevet. 
  Elkezdődik az interjú, a kamerák felé fordulok, és csendben várom a kérdéseket. Szerencsére az első öt percben nem engem tartanak szóval, de ami késik, az ugye nem múlik.

-Gabriella, mondana valamit az előző versenyről? 

-Persze. -Bólintok. -Felmostuk a mezőnnyel a padlót. -Mosolyodok el önbizalommal telve. 

-És az utána lévő incidens? 

-Kaptam már kevesebbért is nagyobbat. -Mosolygok még mindig. 

-Lewis, valami hozzáfűzni valója van, esetleg?

-Nem nyilatkozom ezzel kapcsolatban. -Vágja rá fa arccal.

-De mégis, szerinte rendben van, hogy idáig elfajult a versengés?

-Már mondtam, nem nyilatkozom. -Emeli fel kicsit a hangját. 

-Nyugi, kislány. -Sóhajt fel flegmán a mellette ülő Carlos. Szerencsére Lewis nem kezd el veszekedni, így folytatódhat az interjú. A riporter emberségesen nem faggat tovább minket erről, és csak a holnap szabad edzésről, meg a versenyről kérdezősködik. 

  A vetélkedőn elég csúnyán elvéreztem. Hiába, nagyon nem vagyok otthon a rekordokban, meg a különböző adatokban, azt sem tudom én mikor nyertem hivatalos versenyt, nem hogy ki volt az első nyertes Bahreinben (Michael Schumacher)! Szóval, miután Dani megnyeri ezt az értelmetlen versenyt bekajálunk a csapattal, utána meg mehetünk haza.

-Ma még nem is beszéltünk. -Karol át Daniel. -Minden rendben, Borsó? -Néz le rám.

-Persze. -Bólintok. -Kicsit kiakasztottak reggel az újságírók, de nem éri meg. -Ráncolom a homlokom. 

-Semmi értelme magyarázkodni az embereknek, úgyis mindenki azt gondol, amit akar. Amúgy. -Hajol közelebb. -Lehet nálad hagytam a samponom.

-Reménykedj, hogy elraktam. -Nevetek fel halkan. 
  Beülünk egy taxiba, a hotelben megkeressük Dani nálam felejtett cuccait, és na igen... nagyon rossz ez az éjszakai műszak, hajnali négykor jutok el oda, hogy le kéne fürdenem. El is vonulok, gyorsan át is öltözök pizsibe, tehát készen állok egy rövidke alvásra. 
Kilépek a gőzös fürdőből, és mit látok? A csapattársam az ágyamon fekszik mély álomba merülve, mellette a cuccai, amikért jött. Fáradtan sóhajtok egyet, lepakolok mindent az ágyról (csak Danit nem), és én is lefekszem. Ébresztőt persze elfelejtek beállítani...