Formula 1 Never Give Up

Péntek

Sziasztok!
Mint már tudjátok szeretett írónőtök nincs idehaza ezért én lettem felkérve arra, hogy publikáljam ezt a részt.
Arra is megkért, hogy adjam át, hogy puszil mindenkit és reméli tetszeni fog nektek a rész.
Jó szórakozást!
U.i.: Bocsánat, hogy ma raktam ki, de szombaton nem leszek internet közelben ezért inkább előbb rakom ki, mint később.
Puszi: A menedzser  😂💋

Reggel kapok egy SMS-t Timitől, hogy ítélet idő van otthon, és ma nem fognak menni gépek, így csak holnap jön. Kicsit lehangolva készülök össze, és megyek le a pályára. A reggeli ma sokkal visszafogottabban telik, meg eszméletlenül fáj a szám, így se enni se beszélni nincs nagy kedvem.

Az edzés elő része könnyedén lemegy, a beállításokkal jól haladunk, de feltámad a szél. De nagyon durván! Nem csak a leveleket dobálja, hanem a kocsit is.

-Gabi, gyere be. Ez így veszélyes. Sokan vagytok kint.

-Még két kör. Érdekel ilyenkor milyen.

-Rossz! Gyere! –Hallom meg Chris hangját. -Box, box, box, most!

-Ezt mondod álmodban is? –Nevetek, és befordulok az utolsó előtti kanyarba, ahol Maxot pillantottam meg.
Távol maradok tőle, de ekkor Max megcsúszik és egy óriásit fékez, én pedig későn rántom el a kormányon, ezért összetalálkozunk... aztán becsatlakozik a korlát is, ezaz!! Amikor az autók megállnak mindketten idegesen szállunk ki, vagyis akarunk. Max nem bír. Csak erőteljesen emelgeti e fejét.

-Jól vagy? –Nyújtom a kezemet.

-Meg leszek. –Nyúl az ujjaim után. Kihúzom az ülésből, de egyszerűen nem bír ráállni a bal lábára.

-Istenem, mi a jó eget műveltél! –Kapom el a vállát.

-Nem érzem a bokámat.

-Gyere. –Dobom át a kezét a vállamon. Így bicegünk el az első emberig, aki átveszi tőlem Maxot és tovább sétálunk.

-Végre. –Sóhajt nagyot miközben leül egy székre, ami mellett már ott áll a csapatfőnöke (Franz Tost.)

-Mi történt? –Kérdezi ingerülten.

-A szél megdobott, ráléptem a fékre és akkor ott valamit nagyon benéztem, mert egy óriásit reccsent a bokám.

-Jesszus. –Kapok a számhoz.

-Hívtam már a pályaorvost, hamarosan itt lesz.

-Kösz. És neked is, GiGi. –Néz fel rám.

-Alap. Mondjuk, fogyózhatnál. –Fogom meg a derekamat.

-Ígérem. –Nevet. -Te jól vagy? –Mér végig.

-Persze, csak megijedtem. –Mosolygok.

-Bocs.

-Ne, én is hibáztam. Elbambultam.

-Megesik. –Mondja Franz, és végre az orvos is befut. Gyorsan megvizsgálja Maxot, aztán engem is, leginkább azt, hogy nincs-e agyrázkódásom, de szerencsére én megúsztam az egészet.

-Csak kiugrott, de vissza is ment azonnal, így vasárnapra már tökéletes lesz, ma már ne vezess, és ne is nagyon sétálj.

-Majd átjöjjek érted? –Nevetek.

-Ja, lécci! És majd Carlossal hazacipeltek. –Néz a csapattársára.

-Álmodozz csak. –Veri hátba Carlos.