Formula 1 Never Give Up

A személyi edzőm

Hello, mindenki! Ez a fejezet valamivel hosszabbra sikerült, mint az előzőek, azért remélem emészthető! :D Jó olvasást!

Reggel korán kelek, ami nem segít a hangulatom javításán. Összeszedem magam, és hívok egy taxit. A gyárban van a találkám... A taxiban gyorsan küldök egy üzenetet anyunak, és Borinak, hogy minden rendben van velem, és hogy nemsokára kezdem az edzést... nincs túl sok kedvem hozzá.

  Bent hamar megtalálom az edző részleget, (hihetetlen, hogy mennyi minden van ebben az épületben...) ahol csak egy nálam nem sokkal idősebb, sötétbarna hajú férfi áll.

-Szia. -Köszönök félénken. -A férfi megfordul, és halványan elmosolyodik. 

-Szia, Gabi. Steven Pearson vagyok, a személyi edződ. -Kezet fogunk, majd én is szemügyre veszem őt. 
  Középmagas, elég izmos, és oldalt felnyírt haja van. Nálam biztos, hogy idősebb, de az ilyen embereknél sosem lehet pontosan tudni, hány évesek... 

-Elsőnek felmérném a fizikai állapotod. Gondolom nem farmerban akarsz edzeni. -Néz megint rám, és beleharap a szája szélébe.

-Ja, igen, hoztam váltó ruhát. -Mutatom fel a táskám. -Megyek, átöltözök. -Gyors léptekkel elvonulok az öltözőbe, (amit nem sikerült elsőre megtalálni, de hál' istennek Steven nem vette észre a bénázásom) és feszes farmeromat egy leggingsre, egyszerű lila pólómat, pedig egy ejtett vállú, elég régi, de még felvállalható pólóra cserélem. Futócipőt veszek fel, és kimegyek. Steven bólint, és leveszi a pulcsiját, ami alatt egy elég durván feszülő póló van. Áh, kicsit sem figyelemelterelő az a "pár" kirajzolódó izom...! 

-Melegítsünk be. -Utasít röviden, és a kezembe ad egy polifomot. -Kezdjük nyújtással. -Leül a saját szivacsára, és nyújtott ülésben várja, hogy utánozzam.

-Tudod, ha elmondod mit csináljak, megcsinálom. -Mosolyodok el, és én is leülök. 

-Ó, akkor. -Áll fel. -Mutasd meg, mivel kezdenéd. -Fonja össze mellkasa előtt a karját. 

-Hát... -Állok fel én is. -Először is. -Elkezdem forgatni a nyakam, ami hangosat roppan. 
  A nyakkörzés után, a karjaimat, és a derekamat melegítem be, majd a lábaimat. Mindeközben Steven kritikus szemekkel méreget, de tudom, hogy jól csinálom, szóval nem esek kétségbe.

-Ja, és nyújtás előtt szeretek futni. -Mondom, mikor elkészülök. 

-Akkor, hajrá, öt kör. 
  Elkezdek futni. Az első köröm után rápillantok az edzőmre, aki minden mozdulatomat figyeli. Lefutom az öt kört, majd megállok előtte. 

-Most már bármit csinálhatunk. -Szuszogom, és még utoljára megforgatom a bokámat. -Mit is akartál a polifomokkal? 

-Nyújtani. -Válaszol, én pedig leülök. 
  Ő is leül, és nagyterpeszbe vágja magát. Én is ezt teszem, és bemutatja mit kell csinálnom. Ne gondolj semmi spéci dologra, egyszerűen meg kell érintenem a cipőm orrát, amit könnyedén meg is csinálok tízszer, majd egy másféle nyújtási gyakorlatot kezdünk el. Amikor pillangó ülésben kell lefelé nyomnom a térdem felém áll, és óvatosan elkezdi lefelé nyomni a lábam. 

-Meddig megy? -Kérdezi, mikor elenged egy percre. 

-Még mehet. -Mondom, és Steven újra lenyomja a lábaim. Mikor már majdnem hozzáérek a földhöz felsóhajtok. -Ez a max. 

-Egész jó. -Dicsér, és elenged. Kinyújtom a lábam, és nyújtott ülésben ráhajolok. Megint segít Steven jobban megnyúlni, ami nagyon jól esik. Nem, nem az a jó, hogy valaki segít nyújtani, hanem, hogy végre totálisan kinyújthatom minden izmom. Nagyon rosszat tett a testemnek, hogy abbahagytam az edzéseket. Lehunyom a szemem, és hagyom, hogy egy kicsit fájjon a nyújtás. Megroppan a derekam, aminek a hangja betölti az egész termet.