Formula 1 Never Give Up

Autó bemutató, Daniel Ricciardo

Bori: Naaa, milyen volt a mai nap? Láttam már a vidit, de akkkkor is! Úgy vigyorogtatok Daniellel! 

Én: Nyugi, mindent elmesélek percről, percre! :D 

Bori: De úgy, ahogy a történeteidet szoktad írni! Nagyon unatkozok! :D

Én:  Rendben...

Reggel apa kivisz a repülőtérre, most egyedül utazok. Hulla fáradt vagyok... tegnap este tizenegy fele rám írt Beni, és hajnali kettőkor aludtam be. Legalábbis onnantól nem válaszoltam. Szóval elég nagy karikákkal a szemem alatt, és kicsit kócos hajjal ülök le a helyemre. Csak délután lesz a bemutató, addigra összeszedem magam, főleg, hogy nyolcra már a szállodában leszek. A repülőutat végigaludtam, de a leszállásra felébredtem. Hülye pilóta akkorát belerántott a gépbe, hogy a fejem konkrétan leesett a vállamról! Morogva szállok be egy taxiba, ami elvisz abba a hotelba, ahova Chris tett foglalást nekem. 

-Azt a kurva... -Hagyja el a számat, a magyar nyelv leguniverzálisabb mondata.
  A szálloda halljában állva nem tudtam min csodálkozzak jobban. A gyönyörű csilláron, vagy a hatalmas recepción, ami faragott gránitból volt? Pár másodperc bambulás után a kedvesen mosolygó középkorú férfi elé lépek, és én is előveszem a még alvó vigyoromat.

-Jó reggelt, a huszonhatos szobát foglalta le a főnököm erre, és a következő két napra.

-Igen... már látom. -Bólint a férfi, és leüt pár gombot a billentyűzeten. -Gabriella Szabó, ha nem tévedek. Üdvözlöm. -Mosolyog és lerak elém egy kulcsot. -A főnöke minden papírmunkát már elvégzett kora reggel, ő a húszas lakosztályban tartózkodik. 

-Köszönöm! -Biccentek, és a lift felé indulok. 
  Viszont egy valami meggátol a mozgásban, a bőröndöm. A lila sózsák úgy gondolja túl korán van a mozgáshoz, és nem hajlandó gurulni. Idegesen felkapom, de hát nem könnyű... pedig tényleg csak a legszükségesebb dolgokat hoztam!

-Had segítsek! -Lép mellém egy egyenruhás férfi. Sötétbarna haja, és barna szemei egy másodperc alatt kihozzák belőlem a nőt. Kihúzom magam, és beletúrok nem épp csinos hajamba.

-Köszönöm. -Bazsalygok, és akaratlanul is, de beleharapok a szám szélébe, amit a hotel alkalmazottja is kiszúr.
  Beszállunk a liftbe, és érzem, ahogy elvörösödök. Próbálok nem vigyorogni, de arcizmaim nem engedelmeskednek. A srác is mosolyog, és engem méreget.

-Úgy tudtam csak délután lesz a bemutató. -Szólal meg.

-Tessék? -Kapom fel a fejem.

-Hát, az autó bemutató. Miért jött ilyen korán, Gabriella?

-Még van pár megbeszélni valóm a főnökömmel. -Válaszolok szűkszavúan.
  Kiszállunk a liftből, és elmegyünk a huszonhatos szobához. Kinyitja előttem az ajtót, és lerakja a csomagomat az egyre jobban mosolygó férfi. Én is belépek, és... te jó isten... ez nem egy hotel szoba ez egy... ez egy egész lakosztály! Uram atyám mekkora szoba! Nagyokat pislogok, és fel sem tűnik, hogy elment a barna lovag. Leülök a hatalmas francia ágyra, és végighúzom az ujjam a szatén lepedőn. El sem hiszem, hogy ez az ÉN szobám! Vigyorogva dobom le a cipőmet, és előkotrom a hangszórómat. Bekapcsolom a zenét, és énekelve kezdem kipakolni a ruháimat. Miután gyorsan lezuhanyozok küldök egy képet anyuéknak, és Borinak a szobámról. Ledobom a telefonomat, és elnyúlok az ágyon. 

-Imádoom! -Kiáltok fel, és elnevetem magam. 
  Valaki kopog az ajtón, amitől egy kisebb szívrohamot kapok. Gyorsan kikapcsolom a zenét, és ajtót nyitok. Chris vigyorog rám.